A legjobb dolog, ami egy durva szakítás után történhet – Filmajánló
Van egy férfi. Elhagyták. Van egy lány. Szép az arca, de róla kábé csak ennyit tudunk meg, illetve azt, hogy ő hagyta el az előbb említett férfit. Egy jó filmhez ennyi is elég lenne, de van itt még valami, ami nem is furcsa annyira, és talán már nem is megmagyarázhatatlan: hogy milyen az, amikor egy férfi az érzelmeiről beszél. Szentesi Éva ajánlója.
–
Amikor néhány évvel ezelőtt szinte a semmiből berobbant Reisz Gábor első filmje, a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan, azt éreztem, hogy „de jó, végre egy film, ami a mai harmincas generáció kínjairól mesél”. Közben nem volt nyomasztó, sőt végig tudtam röhögni, mert nem ült rá a tüdőmre, nem akarta a számba rágni az élet (és a mi generációnk) bődületesen nagy igazságait (vagy éppen hazugságait), hanem csak finoman és könnyedén szemléltette, hogyan tengetik az életüket nem is olyan kevesen Budapesten.
Abban a filmben, ahogyan a Rossz versekben sem csak profi színészek játszanak, sőt, ahogyan a „Van valami…” főszereplőjét, Szentesi Áront, úgy a Rossz versek főszereplőjét, Tamást is egy rendező, alakítja. Akkor Reisz filmművészetis osztálytársa, Ferenczik Áron állta meg a helyét főhősként, most meg történetesen: maga Reisz Gábor.
Reisz nem jó színész, de ez nem érdekes, mert ezzel nem vesz el a történetmesélésből semmit. Egy fikarcnyit sincs hiányérzetem, hiszen ez az amatőrség még hozzá is tesz ahhoz, hogy még közelebb érezzük magunkhoz a karakterét.
A történet ott kezdődik, ahova a hollywoodi filmek csak ritkán jutnak el, vagy ha el is jutnak, rohadt giccsesen bírnak dumálni róla: egy durva szerelmi csalódással. Anna, a főszereplő kidobja Tamást különösebb magyarázat nélkül – és ha azt várod, hogy kiderüljön, mi volt a szakítás oka, akkor csalódottan fogsz kisomfordálni a moziból.
Tamás sem érti, meg sem tudja fejteni, mi van a nő fejében, miért akkor, miért úgy, és egyáltalán, mi okból szakított vele. Valójában nem is lényeges, hogy mi az oka az elválásnak, ami a fontos: hogy a főszereplőnek ez rohadtul fáj. És ez a történtet egyik kulcsmomentuma, ami engem nagyon megfogott.
Nem láttam még olyan filmet (lehet, hogy van ilyen, nem tudom), amiben egy férfi ilyen módon a boncasztalra teszi az érzelmeit, és a szerelem elvesztése felett érzett csalódottságát. Láttuk már sokféleképpen kitárgyalni a szerelmes férfit, de úgy még nem volt alkalmam ezt végignézni, ahogyan a Rossz versekben történik.
Reisz ebben az interjúban arról mesél, hogy a forgatókönyv gyakorlatilag az ő naplójegyzeteiként kezdett funkcionálni, vagyis jócskán van saját érintettsége a sztoriban.
Egyébként kit érdekel szerintetek egy férfi, aki szenved egy nő miatt? Senkit! Nem érdekel senkit, amíg nem egyéni látószögből, természetesen és elemi erővel bíró humorral képes elmesélni a történetet.
Márpedig Reisznek ez sikerült. Többször felvihogtam egy-egy jelenetnél, különösen azoknál a részeknél, amikor a nyolcéves Tamás arról beszél, hogy ő bizony fél a Jézuskától, mert csak úgy bemegy a házakba/lakásokba, és hogy Arany János sem tölti el túl jó érzéssel, mert szerinte hasonlít Sztálinra – itt már rettenetesen röhögtem. (Ki bír kitalálni ilyen hülyeségeket, amikben azért, lássuk be, van némi igazság?)
A Rossz versekben tehát nemcsak a felnőtt férfit látjuk, hanem a kisiskolás és a tizenéves énje is megjelenik, innentől kezdve pedig ez a film nem csupán a szerelem elvesztésének és megértésének története (ebben a sorrendben), de legalább annyira felnőtté válásé is.
Látjuk a kisfiút, látjuk a kamaszt. Látjuk a dédelgetett álmokat, a még el sem kezdődött vízilabda karriert, látjuk apát és anyát, akik a maguk módján próbálják Tamást felkészíteni az életre. Ez a felkészítés nem éppen hálás, viszont szeretetteljes.
Annyira hétköznapi, annyira egyszerű és király a történetmesélés és az ábrázolás, hogy olyan érzése támad az embernek, mintha bármikor megölelhetné vagy vállon veregethetné a főszereplőt. Mintha ott ülnénk folyamatosan mellette, csak nem avatkozhatunk bele az életébe.
A szerelem tárgyáról, Annáról viszont szinte semmit nem tudunk meg – itt most nem a nő van porondon, hanem a férfi és az ő lelke, meg a ripityára tört szíve.
A Rossz verseket meg kell nézni, holnaptól adják a magyar mozik. Ha nem láttad a „Van valami…”-t akkor azt is feltétlenül pótold, mert kár volna kihagyni. Bár nekem most ez az új film lett az igazi kedvencem. Két rúd bejgli és a millió karácsonyi kaja után jó lesz végre kikapcsolódni a moziban.
Hajrá, Reisz!
Szentesi Éva
Képek: Rossz versek, Cirko Film, 2018
