Tíz gondolat a beszélgetésből: 

1. Az ősközösségek korában nagyon figyeltek rá, hogy senkinek se legyenek egyénieskedő törekvései, hiszen az a közösség túlélését veszélyeztette volna. A személyes tulajdon megjelenésével azonban kialakultak a hierarchikusan szervezett közösségek, és az életben maradáshoz fontos volt, hogy az egyén minél feljebb helyezkedjen el a hierarchiában. 

2. A státusszorongás az egyik legerősebb szorongásunk, a legszorongatóbb helyzetek pedig azok, amelyekben megjelenhet a társas összehasonlítás. A hierarchikusan szervezett társadalmi rendszerek végtelen sok szorongást generálnak bennünk, amit azzal szeretnénk leküzdeni, hogy feljebb kerülünk a ranglétrán. Minél alacsonyabban van valaki ugyanis, annál kevesebb a kontrollja.  

3. A siker köthető a hatalomhoz, a hatalom által pedig a javak birtoklásához. Minél bizonytalanabbul kötődik valaki, annál inkább hajlamos anyagiakkal kompenzálni, nagyobb valószínűséggel jelöl meg anyagi természetű célokat.

4. A sikernek olyan fontos társadalmi megítélése van, ami miatt képesek vagyunk még a tragikus eseményeket is úgy fordítani, hogy sikertörténet váljék belőlük (például: megküzdött a betegséggel). Szinte elvárás, hogy ha az ember elbukott – mondjuk, megbetegedett –, akkor is előnyt kovácsoljon a nehézségből. De mi van azzal, aki nem tudott nagyot fordítani az életén?

5. Barabási Albert-László szerint a siker az az elismerés, amit attól a közösségtől kapunk, aminek magunk is tagjai vagyunk. A teljesítményed rólad szól, de a siker közösségi döntés. Annak ellenére viszont, hogy közösségi lények vagyunk, nagyon fontos lenne, ha nem folyamatosan csak a közösség vélt vagy valós megítélése alapján döntenénk, élnénk, hajszolnánk a sikert.

6. Sikerorientáltnak lenni azt jelenti, hogy kifejezetten fontosnak tartunk elérni olyan dolgokat, amiket a közösség sikerként értékel. A másik végpontja ennek a skálának a kudarckerülés. Az, hogy hogyan viszonyulunk a kudarchoz, veszteséghez, mélyen belénk íródott családi örökség.

7. A család erősen behangol minket arra, mit tudunk kezdeni a veszteséggel, kudarccal. Vannak családok, amelyekben annyira mélyen rögzülnek a veszteségek és a vesztes identitás, hogy ezt adják tovább generációról generációra. Így a következő nemzedékekben gyakran kialakulhat az önszabotázs; veszélyesebb lenne ugyanis átírni a családi hiedelemrendszert, nem lojálisnak lenni a családhoz az elért sikerrel, mint amennyire vonzó maga a sikeresség.

8. Amikor a szülő nem dolgozta meg a saját kisebbrendűségi érzését és becsvágyát – ami a kisebbrendűségből adódik –, akkor a gyereket használja annak érdekében, hogy a saját céljait elérje.

9. A siker kulcsa: a kudarc. Rengeteg sikertelenség vezet a sikerhez. Akik függetleníteni tudják magukat a kudarcuktól, nem a saját személyiségük részeként tekintenek rá, így újra és újra bele mernek vágni abba, amiben korábban kudarcot vallottak.

10. A legtöbb igazán sikeres ember a helyén van a sikerében, és akkor is azt csinálná, amit, ha senki nem veregetné meg a vállát érte.

Tartsatok velünk, mert beszélnünk kell!

D. Tóth Kriszta és Orvos-Tóth Noémi