A nevünk a mesénk része – Ezért sem mindegy, mit választunk a gyereknek

A nevünket a tulajdonunknak tekintjük

Minden korszakban más és más volt a legfőbb motiváció a névadás mögött. Dr. Zelliger Erzsébet nyelvtörténész Névadás és identitás című tanulmányában azt írja, hogy a tulajdonnevek mindig azonosítanak, 

a név viselője pedig nevét mindig „a legsajátabb, elvehetetlen tulajdonának tekinti”.

Írásában arra is kitér, hogy a kereszténységet megelőzően elsősorban a tulajdonságok határozták meg, milyen neveket választanak. Mivel azonban egy újszülött jellemzőiből még keveset látni, sok esetben előfordult névcsere is, ahogy a gyermek cseperedett. Később a családnevek megjelenését már a gazdasági szempontok hívták elő, az öröklődés viszont nemcsak a vagyont, hanem a keresztneveket is érintette: míg azonban az ortodox zsidó vallásban csak és kizárólag halott családtag nevét lehetett továbbvinni, a keresztény kultúra nyitott volt az apáról fiúra, anyáról lányra történő öröklésre is. 

A családnevek kérdése sem egyszerű minden országban

A családnevek tekintetében változatos a kép a különböző kultúrákban: az oroszoknál például gyakori, hogy a vezetéknév mellé az apa nevét, vagy egy abból képzett nevet is megkap minden gyerek, míg Izlandon 1925 óta törvény tiltja a családnév használatát. Ott minden esetben az apa nevéből képzett név és a keresztnév adja ki a teljes nevet, ami valahogy így néz ki: X fia Y, vagy X lánya Y. Egy mendemonda szerint – már most szólok, hogy ez egy jól kitalált pletyka – a világ legviccesebb vezetékneveivel a hollandok büszkélkedhetnek. 1811-ben az országukat elfoglaló Napóleon ugyanis rendeletben adta ki, hogy kötelező vezetéknevet választaniuk. 

A legenda szerint a hollandok, bízva abban, hogy a francia fennhatóság csak ideiglenes, humoros, élcelődő vezetékneveket vettek fel, amelyekből még ma is őriznek néhányat.

Sajnos a történet bármennyire szívderítő is, nem igaz: sokkal valószínűbb, hogy azért utólag találták ki annak magyarázataként, hogy valóban mulatságosnak tűnő nevek bukkannak fel náluk. Úgymint a

Poepjes (szabad fordításban kaksik), vagy a Naaktgeboren (pucéran született). 

Utóbbiakat sokan a francia Poppo és a német Nachgeboren téves átvételéből származtatják.

A történetünk része

Érdekes lenne megvizsgálni pszichológiai szempontból, hogy kinek mit jelent a saját neve, mit ad hozzá személyisége alakulásához, tudja-e erősíteni és bátorítani, vagy visszafogja akár az ismerkedésben, ha épp nem szimpatizál vele. „A nevünk mindenképp az identitásunk része. 

Ahogyan a születésünk, így a névadásunk története is a mi mesénk, a mi történetünk. Minél kerekebb és részletesebb ez a mese, annál kerekebbek vagyunk mi is”

 – mondja Bergyár Judit pszichológus. Hozzáteszi: éppen ezért érdemes tájékozódni arról, hogyan kaptuk a nevünket. „Dolgunk van az eredetünkkel, ebbe pedig beletartozik a nevünk is. Ez valahol az önismeret része, ezért aki foglalkozik ezzel, az előbb-utóbb a név kérdését is körbejárja. Így jó esetben, ha esetleg ellenérzései vannak is a nevével kapcsolatban, a végén mégis megtörténhet az azonosulás.”

Bergyár Judit szerint a névválasztásban is a személyes benyomásoknak és értékeknek van a legnagyobb jelentőségük. 

A pszichológus úgy véli, a jelentés alapján való névválasztás mögött is az ezzel kapcsolatos vágyak, elvárások húzódnak meg. 

Bár felfedezhetünk egyezéseket, ezt a területet tudományos kutatások eddig kevésbé vizsgálták.

Csak a harmónia után jöhet a jelentés?

Rövid kis közvélemény-kutatásom, amelyet 50-60 szülő között végeztem, azt mutatta, hogy az elsődleges szempont általában a vezetéknévvel való harmonikus hangzás, ezt követően azonban a jelentés is sokat nyom a latban. Sokszor két név között a pozitívabb jelentéstartalmú a nyerő, de akad, aki kifejezetten a jelentése miatt vet el egy szimpatikus nevet. „Az Ábel és a János között az billentette a mérleget utóbbi javára, hogy az Ábel egyik jelentése múlandóság. 

Pár hetes korában aztán a kisfiam bekerült az intenzívre. Talán furcsán hangzik, de ha ott még azt a terhet is cipelnem kellett volna, hogy ezt a nevet adtuk neki, biztosan rátett volna egy lapáttal a lelki állapotomra.”

Ebből is látszik, hogy ezerfélék vagyunk, hiszen mindannyian más-más apróságot ragadunk meg egy névben, és az esetleges több jelentés közül is más hagy mélyebb nyomot bennünk. Akad, aki számmisztika-kalkulátorban is ellenőrizte a vezetéknév–keresztnév párosítást, más a hivatása miatt (kertész) eleve csak a virágtematikán belül szűrte a jelentést. Sok szülőpár, amelynek nagy küzdelem volt a gyermekvállalás, ennek az útnak az esszenciáját és végső örömét őrzi meg a nevekben, mint Isten ajándéka (Máté), áldott (Benedek), Istennek szentelt (Domonkos), vagy egész egyszerűen győzelem (Viktória).

A jelentésnél lényegesebb szemponttá növi ki magát szép lassan a külföldön való kimondhatóság, vagy átírhatóság. Többnyelvű családokban a névadás még összetettebb kérdés: itt sok esetben viszont éppen a jelentés segít közös nevezőt találni, illetve a tény, hogy egyes nevekhez egy másik kultúrából érkezve nem kötődnek adott társadalmi sztereotípiák. Egyik kedves barátnőm olasz férje szeretett bele halálosan a Béla névbe, és adták aztán ezt a kisfiuknak. Neki, amellett, hogy rajong Bartók Béláért, és emellett valószínűleg dallamosnak találja a nevet, nem kellett olyan előítéleteket kitörölnie a fejéből, hogy csak idős Bélákat ismer, vagy kiskorában nem kedvelte a szomszéd Béla bácsit. Azok a nevek ugyanis, amelyek között szocializálódunk, akarva-akaratlanul többletjelentéseket is hordoznak számunkra.

Sok névtől az egyedi névig

„Ha megnézzük a tizenkilencedik századi anyakönyvi adatokat, egyértelműen kiderül: presztízst jelentett minél több nevet adni főleg a fiúgyermekeknek. Akadt, aki hét névvel kezdte az életet, ebből az első az apja neve, aztán a keresztapák nevei, majd valamiféle védő-óvó név. Ekkoriban még a Máriát is adhatták a fiúknak sokadik névnek tiszteletből, vagy hogy megvédjék őket a besorozástól. Mivel nagy volt a csecsemőhalandóság, arra is volt szabály, hogy negyedik fiúgyermekig adták az apa nevét, ha ő is elhunyt, akkor az ötödiknél már másikat kellett választani” – avat be a kétszáz évvel ezelőtti névadási szokásokba dr. Raátz Judit nyelvész, a Nyelvtudományi Kutatóközpont tudományos főmunkatársa. Hozzáteszi: végül 1952-ben hoztak egy törvényt, amely már szigorúan két keresztnevet engedélyezett.

Raátz Judit hosszú évek óta tagja annak a bizottságnak, amely javaslatot tesz arra, hogy az újonnan kérvényezett nevek felkerüljenek az adható nevek listájára, és ahogy meséli: napjainkban kézzelfoghatóan a legfőbb motiváció az egyediség. 

„Sok szülőnek kiemelten fontos, hogy csak az ő gyereke viselje az adott nevet, vagy legalábbis kevesen a világban. 

Főleg a lányok estében hódítanak még mindig az extra kérések, a fiúnevek terén örömmel szembesültem vele, hogy a 2021-es legnépszerűbb nevek listáján a hagyományos nevek újra bekerültek az első ötven közé. András, János, István, ezek mind előfordulnak ismét valamivel nagyobb számban: valószínűleg, mert sok családban még mindig fontos az öröklés, illetve mert egyre inkább a régi nevek számítanak majd egyedinek” – foglalja össze tapasztalatait a szakember.

A kétezres évek elejétől határozottan megkezdődött a becenevek kérvényezése, főként a lánynevek körében, sok 50 fölötti hölgy indítványozta, hogy Erzsébet helyett Böbe, vagy Anna helyett Panni lehessen hivatalosan, hiszen így szólították egész addigi életében. A férfiaknál a bizottság próbálja visszaszorítani a becenévdivatot: igyekeznek csak olyan neveket engedélyezni, amelyek bizonyíthatóan már akár az Árpád-korban vagy ismert irodalmi alkotásokban fellelhetők – így lehetett például a Lóci is anyakönyvezhető név Szabó Lőrinc versei nyomán. Népszerűek lettek az utóbbi években a kevésbé ismert, régi magyar nevek is, mint például a Veka, Vezekény, vagy Maglód, amely bár helynév, személynévi eredetű, így engedélyezték.

Külföldi alak és problémás jelentés

„Érezhetően egyre lényegesebb szempont a külföldön való érvényesülés, miközben ezzel kapcsolatban mindig azt javaslom a szülőknek, hogy inkább válasszanak olyan nevet, amelyiknek magyar és nemzetközi alakja is létezik, mint az Anna, a Benedek vagy a Laura. Ne külföldi neveket igyekezzenek anyakönyveztetni itthon, mert az csak magyar helyesírással lehetséges, ami sokszor inkább furcsa, vagy nevetséges, mint eredeti. Természetesen a nemzetiségi kéréseknél megvalósulhat az eredeti helyesírás” – magyarázza a szakember. 

Raátz Judit úgy látja, 

azokat a szülőket, akik kérvényekkel fordulnak hozzájuk, egyértelműen a hangzás és az egyediség foglalkoztatja, nem igazán törődnek a jelentéssel, még akkor sem, amikor ajánlott lenne.

„Fordultak már hozzánk olyan indiainév-kérelemmel, amely után indológus kolléga kutatott nagy munkával, mire megtalálta, hogy egy olyan mitológiai alakról van szó, aki megölte magát, és Indiában alapvetően az özvegység és az elégetett nők szimbóluma. De akadt, aki a Rasdi névre vágyott nagyon, amelyet kénytelenek voltunk jóváhagyni, hiszen a név szerepel az Árpád-kori személynévtárban.” Persze a bizottság tagjai azért felhívták rá a szülők figyelmét, hogy arról a történelmi alakunkról van szó, aki, miután börtönbe zárták, megette saját magát.

Nem vagyunk egyformák: a jelentés nem mindenki számára fontos. Azt pedig, hogy tényleg nevünkben-e a sorsunk, még hosszú utánajárással, önismereti munkával is nehéz megválaszolni. Mindenesetre az biztos: a nevünk az identitásunk része. Mástól kaptuk, de mi viseljük, hacsak le nem cseréljük. Ha pedig megtartjuk, nem árt, ha igyekszünk minél több kapcsolódási pontot találni vele.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Cavan Images

Széles-Horváth Anna