Antalné Kárász <[email protected]>

címzett: oszt.lev.list.

tárgy: A szeretet ünnepe

Kedves Szülők!

Mint a Szülői Munkaközösség Elnöke szeretném nyomatékosan felhívni a figyelmet a vészesen közeledő szeretet ünnepére, és az ajándékozásra! Jó volna, ha idén SENKI nem felejtené el eljuttatni az iskolába időben a kis csomagot, a gyerekek már novemberben kihúzták egymást a kalapból. (Nem akarok neveket mondani, úgyis tudja mindenki, melyik család nem készült végül meglepetéssel, szörnyű helyzetbe hozva ezzel szegény gyermeket, aki nem kapott volna Jézuskát, ha kedves kis társai Gyuszikám vezényletével nem osztották volna meg vele önzetlenül a saját cukorkájukat, mindegy, hagyjuk!).

Ezen kívül, kérem, hogy minden szülő küldjön be szerdáig 360 forintot a tanárok ajándékára, Gyuszikámnak legyenek szívesek a gyerekek leadni a lezárt borítékokat. Arra gondoltunk Kovács Ildikó anyukával, hogy a tanítók egy-egy osztályfényképpel díszített bögrét kapnak.

üdvözlettel:

Kárászné

Dr. Baltai Ernő <[email protected]

címzett: oszt.lev.list.

tárgy: A szeretet ünnepe      

Bátorkodom megkérdezni, mi kerül azon a két nyomorult bögrén 28-szor 360 forintba? Igazán nem akarom firtatni az SZMK költekezését, de mintha túl lenne árazva a termék.

üdvözlettel: Baltai

Antalné Kárász <[email protected]

címzett: oszt.lev.list.

tárgy: A szeretet ünnepe      

Kedves Szülők, kikérem magamnak a bizalmatlanságot, jövő év január 1-től lemondok megbízatásomról.

Kárászné

Nelli Nelli <[email protected]

címzett: oszt.lev.list.

tárgy: A szeretet ünnepe      

Nem értem, hogy egyesek, akik egy fűszálat sem tesznek keresztbe az iskoláért és az osztályközösségért, miért rugóznak pár forinton! Olgi, le ne mondj! Lécci, lécci! Hidd el, nagyon hálásak vagyunk a munkádért! Baltai apuka kérjen bocsánatot!

Dr. Baltai Ernő <[email protected]

címzett: oszt.lev.list.

tárgy: A szeretet ünnepe      

Nem értem, miért kell rögtön felkapni a vizet. Én csak tudni szerettem volna, mire küldözgetünk pénzt pontosan. Ezért udvariasan feltettem egy kérdést. Mert, ugye, ott van a havi osztálypénz is, azzal meg mi történik amúgy?    

Mancs András <[email protected]

címzett: oszt.lev.list.

tárgy: A szeretet ünnepe      

Gyerekek, most komolyan 360 forint miatt veszekszünk? Miközben sokkal komolyabb dolgokkal kellene foglalkoznunk, például azzal, hogy megint tetves a fél osztály! Balázskánk is elkapta, végigkurkászhatjuk az adventet, köszi szépen annak, aki behurcolta megint a dögöket, és nem szólt!

Andris

Mancs András <[email protected]

címzett: oszt.lev.list.

tárgy: A szeretet ünnepe      

Bocsánat, most tájékoztatott a feleségem, hogy a másik gyerekünk iskolájában tetvesedtek be a gyerekek.   

Tünde Kovács <[email protected]

címzett: oszt.lev.list.

tárgy: A szeretet ünnepe      

Mi lenne, ha tárgyi ajándék helyett egy kedves kis műsorral fejeznénk ki a szeretetünket a pedagógusok felé?

Kati Danyi <[email protected]

címzett: oszt.lev.list.

tárgy: A szeretet ünnepe      

Ez csodálatos gondolat, Tündi! Olyan szuper vagy, csajszi! Csinálhatnánk egy vicces videót.

 

Péter Kovács <[email protected]

címzett: oszt.lev.list.

tárgy: A szeretet ünnepe      

Én összevágom, ha felveszitek.

 

Annamária Flepni <[email protected]

címzett: oszt.lev.list.

tárgy: A szeretet ünnepe      

Nehogy már egy összegányolt szart adjunk! Akkor inkább küldjünk csemegekosarat.  

 

Péter Kovács <[email protected]

címzett: oszt.lev.list.

tárgy: A szeretet ünnepe      

Kösz.

 

Annamária Flepni <[email protected]

címzett: oszt.lev.list.

tárgy: A szeretet ünnepe      

Nem úgy értettem.

 

Péter Kovács <[email protected]

címzett: oszt.lev.list.

tárgy: A szeretet ünnepe      

Azok után, ahogy a fiad viselkedik az osztályban, nem csodálkozom semmin.

 

Annamária Flepni <[email protected]

címzett: oszt.lev.list.

tárgy: A szeretet ünnepe      

Mire célzol, kedves Péter?

 

Péter Kovács <[email protected]

címzett: oszt.lev.list.

tárgy: A szeretet ünnepe      

Tudod te azt, Ancsa! Artúr megint beleköpött a fiam tornazsákjába.  

 

Annamária Flepni <[email protected]

címzett: oszt.lev.list.

tárgy: A szeretet ünnepe      

Esetleg kérdezd meg, Péter a fiadat, miért került sor erre az incidensre! Mivel provokálta ki Bence a köpködést? Na? Ugye, nem mesélt otthon semmit erről? Még mindig tiszta lila az Artúr háta!

 

Andrea L <[email protected]

címzett: oszt.lev.list.

tárgy: A szeretet ünnepe      

Kedves Szülők, ezennel kilépek az osztálycsoportból! Elértek telefonon, ha kellek.

Andi

 

Antalné Kárász <[email protected]

címzett: oszt.lev.list.

tárgy: A szeretet ünnepe      

Andikám, teljesen igazad van! Megértelek. Elképesztő, hogy egyesek milyen hangot engednek meg maguknak.

 

Dr. Baltai Ernő <[email protected]

címzett: oszt.lev.list.

tárgy: A szeretet ünnepe      

Azt hiszem, megint meg lettem szólítva. Ha gondoljátok, én is kilépek a csoportból, nekem erre a huzavonára úgysincs időm.

 

Zsuzsi Miller <[email protected]

címzett: [email protected]

tárgy: A szeretet ünnepe      

Ernőke, ezt most csak neked írom, ki ne lépjél! Mit szólsz ehhez a sok idiótához, no de igazán már… Imádom, hogy így helyretetted őket. Mint egy igazi férfi! No de minek ennyit szövegelni. Jobb ötletem van! Holnap akkor?

Zsuzsi

utóirat: Láttalak tegnap az iskolaudvaron Tolvajnéval csevegni. Nem vagyok hülye, látom, hogy őt is fűzöd ám, te kis komisz, kiporollak! (Azért tekintettel lehetnél rá, hogy a Tolvajné meg a kis feleséged jóban vannak. Az asszony barátnőjével kikezdeni, no azért ehhez gyomor kell, barátom…)    

 

Tünde Kovács <[email protected]

címzett: oszt.lev.list.

tárgy: A szeretet ünnepe      

Akkor most lesz műsor vagy nem lesz műsor?

 

Nelli Nelli <[email protected]

címzett: oszt.lev.list.

tárgy: A szeretet ünnepe      

Én a bögrére szavazok, amit Olgi mondott. Ha rajta vannak a gyerekek, legalább nem tudja tovább ajándékozni a tanárnő… J

 

Dr. Baltai Ernő <[email protected]

címzett: oszt.lev.list.

tárgy: A szeretet ünnepe      

Az egy régi ügy, ne hisztizz, kicsim! Holnap van egy tárgyalásom, de átmegyek utána. De csak kábé húsz percre, nekem kell elhozni a gyerekeket az edzésről.

E.

 

Nelli Nelli <[email protected]

címzett: oszt.lev.list.

tárgy: A szeretet ünnepe      

Marha jó! Csak húsz perc megint... Vagy lemondod az utolsó pillanatban, mint múlt héten. De bassza meg, Ernő, karácsony van! Legalább most megerőltethetnéd magad kicsit!

Kurucz Adrienn