Új tüdőt a nagyvárosoknak! – A vertikális kertek csodálatos világa
Támogatott tartalom
Töredelmesen bevallom, a gyerekemmel tett első közös párizsi látogatásom során ugyan végigjártam minden fontos helyet – legalábbis, amiket én annak gondoltam –, de a legnagyobb hatást egy, a sétálás közben egyszer csak felbukkanó, gigantikus házfal tette rám, amin különféle növények ezrei nőttek a legizgalmasabb színekben és formákban tobzódva. Rég volt, sosem láttam előtte hasonlót, és olyannyira belefeledkeztem a látványba, hogy negyedóra elteltével a család többi része úgy döntött, inkább egy közeli kávézóban várja ki, amíg el tudok szakadni a jelenségtől. Ha ma új életet kezdhetnék, egész biztos, hogy én akarnék a világ legmenőbb vertikális kertésze lenni. Marossy Kriszta írása.
–
A már említett „sokkos” állapotomat ugyan felnőtt emberhez méltó módon rendeztem, és nagyjából egyórányi ámulás után továbbálltam nagy nehezen, de azóta csak fokozódott bennem az olthatatlan szerelem a függőleges kertek iránt. Instagramon, Pinteresten, neten vissza-visszatérve keresem őket, és egyetlen külföldi városlátogatás sem telik el úgy, hogy ne csekkolnám előre, van-e esetleg ilyesmi arrafelé is.
Szerencsére most már itthon is találni pompás példányokat, az elmúlt tíz évben kifejezetten népszerűvé váltak a vertikális kertek Magyarországon is. Elevenednek, zöldülnek a falak irodaházakban, szórakozóhelyeken, lakásokban, köztereken.
A hazai lakóingatlan-fejlesztés is észrevette, hogy a vertikális kertépítészetben mekkora vonzerő rejlik, hiszen nagyon nem mindegy egy mai városlakónak, hogy a lakókörnyezetünk mennyire zöld, és milyen növények vesznek körül minket.
Eleinte csak a szépséget láttam bennük, pont, mint a vadszőlővel, lilaakáccal, borostyánnal benőtt, romantikus házakban és házfalakban, amikhez kicsi korom óta vonzódom (de ki nem?). Ilyenből pont van egy szépséges tűzfal három háznyira tőlünk, így majd mindennap nézegethetem kicsit…
Francia szülemény
Azt persze rögtön éreztem, hogy ezek a csodák nem csupán szépek, hanem a sűrűn lakott és egyre inkább túlnépesedő városokban lassanként az egyetlen esélyét kínálják annak, hogy a parkok és kertek termelte oxigén mennyiségét növeljék, a szén-dioxidét pedig csökkentsék. De ennél mélyebbre nem ástam magam a témában az első időkben.
Rajongásom a függőleges kertek iránt azóta sem csökkent, így az éveim számával egyenes arányban nőtt a magamra szedett ismeretek mennyisége is. Így mára azt is megtudtam, hogy nem véletlenül éppen Párizsban fogott meg az a bizonyos tűzfal-kert, ugyanis egy Patrick Blanc nevezetű francia botanikus „találta fel” és fejlesztette ki ezeknek a modern kori vertikális kerteknek a koncepcióját és technikáját. Ő ugyanis észrevette, hogy a
a zöld területek alapvetően egyre jobban kiszorulnak pont azokról a helyekről, ahol a legnagyobb szükség lenne rájuk: onnan, ahol a legjobban kell küzdeni a szmoggal, a levegőtlenséggel, a mindenféle, emberre káros porral.
Rájött, hogy a növényeknek vízre van szüksége a túléléshez (de még a burjánzáshoz is), viszont meglepő módon földre nem feltétlenül. Ez a kijelentés már önmagában izgalmas, de az igazán meglepő, hogy ezt a megállapítását és a függőleges kertépítés technikáját már több mint ötven éve, 1968-ban kidolgozta.
Hogyan működik egy függőleges kert?
Természetesen elengedhetetlen hozzá az átgondolt tervezés, a megfelelő struktúra kialakítása. Először is fontos kiemelni, hogy ezzel a technikával a fal vagy a házak megrongálódása szinte kizárt: nem kell lebontani a függőleges kerteket az esetleges károk helyrehozása érdekében (nem úgy, mint a vadszőlő esetében, amit idővel vérző szívvel távolítanak el a házakról, hogy rendbe lehessen tenni a falakat).
A módszer elég egyszerű, egyfajta fémkeretet kell applikálni a házak falára, persze bizonyos távolságot tartva, hogy szigetelőanyag kerülhessen a kert és a fal közé. A rácsra pedig vagy egy hálót, vagy a növények üvegházi termesztésénél is használt speciális textilfélét kell feszíteni, hogy a különféle növények gyökereinek legyen mibe kapaszkodnia. Most jön a locsolás kérdése! Szuper, környezettudatos megoldást dolgozott ki erre is a zseniális francia, amit az azóta eltelt ötven év alatt csak tökéletesíteni kellett. Ma már a keret szélére szerelt öntözőberendezést úgy alakítják ki, hogy a locsolótömlőkön keresztül folyó vízből mindenhova jusson, és az öntözés után lecsorgott maradék víz, illetve az összegyűlt esővíz visszapumpálódjon a tetőre, és ugyan némi pótlással, mégis a lehető legkevesebb vízpazarlással lehessen öntözni ezeket a csodákat.
Ennyi csupán a technika és akkor jöhet a tervezés…
Az is meglepő, hogy ezekben a függőleges kertekben nagyjából bármilyen ötletet meg lehet valósítani. Érdemes a beültetést úgy tervezgetni, mintha egy sima park vagy kert lenne, mintha felette repkednénk egész évben… Azt hiszem, amúgy a perspektívaváltásban rejlik az igazi csoda.
Az ember az oxigénellátás mellé kap még egy teljesen új nézőpontot is ahhoz, amit már máshol és máshogy megszokott és szeret. Festményként szemlélheti a tájat.
Hogy milyen növényeket lehet ezekbe a függőleges csodákba ültetni?
Nagyjából bármit! A kisnövésű tűlevelűektől kezdve a rozmaringon, zsályán át az örökzöldek vagy virágzó növények megszámlálhatatlan típusa alkalmas ezeknek a területeknek a benépesítéséhez: konkrétan az esőerdők aljnövényzetétől a hideg, északi területeken élő zuzmókig minden bevethető. Ez teszi olyan színessé és változatossá ezeket a falakat.
Persze a tervezésnél nem árt figyelembe venni a terület fekvését, hogy az adott falfelület mennyi napsütést kap. Egyébként egészen hűvös helyeken is ugyanolyan jó a koncepció, mint a mediterrán területeken. Úgyhogy beltéren és szállodákban, modern iskolákban és óvodákban, irodaházakban, sőt magánlakásokban is egyre több beültetett fallal találkozhatunk. Beltéren azért fontos a megfelelő fénymennyiség biztosítása, amit nem feltétlenül kell és lehet természetes fénnyel megoldani, de erre vannak speciális lámpák.
A szépség nem minden, ennél sokkal, de sokkal többet tudnak a vertikális kertek!
Egyszerre letéteményesei a külcsínnek, a fenntartható jövőnek és a környezettudatosságnak, ráadásul zöld oázisként nyugalmat árasztanak. Sőt, az eddig felsoroltakon felül igen fontos és praktikus előnyeik vannak: a légkondicionálást és a fűtést is képesek bizonyos mértékig kiváltani.
Nyáron ugyanis hűvösen tartják a belső tereket, télen meg szigetelnek, és kevesebb meleg szökik el a falakon keresztül a növénytakarónak köszönhetően.
Még a beltéri, nagyobb zöld felületek is hűsítenek, rengeteg energiát spórolva az adott épületnek. A hűtő- és szigetelőfunkció mellett pedig ezek a csodafalak tulajdonképpen folyamatosan biztosítják a levegő minőségi cseréjét kint és bent egyaránt. Nem véletlen, hogy ma egy magára és a közös jövőre, illetve a leendő lakók pénztárcájára is adó, komoly beruházó már az épületek tervezésénél gondolkozik vertikális külső kertek, falak vagy zöld teraszok kialakításában, hiszen többszörösen megtérül a befektetése.
Arról nem is beszélve, hogy milyen nagy örömet okoz, hisz az emberek boldogan élnek együtt a természettel a városokban is.
Kicsiben is óriási
Akik nem tudnak, vagy nem akarnak ilyen nagy beruházásban gondolkozni, viszont megtetszett nekik az ötlet, azoknak is van jó hírem:
teljesen házi megoldásokkal, kaspókkal, lógatott virágtartókkal, szigetelő, vízálló festékek bevetésével maguk is teremthetnek színes, izgalmas, vízszintes kerteket a lakásban, teraszon és házfalakon egyaránt.
Mert a legapróbb zöldterület is tágítja a város tüdejét, otthonossá, élhetővé és szerethetővé teszi a helyet, ahol élünk. Ja, és nem utolsó sorban esélyt ad a jövőnek.
Virágozzék minden fal, hajrá!
Marossy Kriszta
Kiemelt kép: Patrick Black botanikus vertikális kertje a párizsi Quai Branly múzeum falán - Forrás: Getty Images/Mustafa Yalcin/Anadolu Agency
