–

Nyolcadik kerületi bérház. Pont olyan, mint a többi: hámló vakolatú, amihez elhanyagolt előtéren keresztül vezet az út. A kapucsengőn sokszor átragasztott nevek. Ide sietek, hogy találkozzam Horváth Balázzsal, akit ígéretes zongoratehetségként tart számon a hazai jazz-szcéna. Még csak 18 éves. És mindössze négy éve zongorázik.

Kezedben a sorsod
Hátrányos helyzetű őstehetségek mindenhol vannak, például Franciaországban is. A Kezedben a sorsod című film főhőse, Mathieu például Párizs egyik külvárosi gettójában találkozik véletlenül a zongorával és a klasszikus zenével, és örökre szerelembe esik vele – még ha ennek felvállalása és kiteljesedése rengeteg akadályba ütközik is. De aki olyan képességgel rendelkezik, mint ő, az előbb-utóbb megtalálja a mentorait.

Balázst a Snétberger Zenei Tehetség Központ ajánlotta figyelmembe, és milyen jól tették. A magas, kissé elfogódott srác az ajtóban vár minket. A kis lakásban frissen festett falak és egy kamasz macska fogad, na meg egy zongora.

Hamar kiderül, Balázs zenész cigány családba született. Ennek ellenére nem vezetett egyenes útja a zenéhez, bár kezdetben úgy tűnt. Ötévesen már cimbalomütőt ragadott, ám aztán abbahagyta. Bár járt zeneiskolába, otthon nem volt meg az a légkör, ami ahhoz kellett, hogy gyakorolni tudjon, így fejlődni sem lehetett. Ez a helyzet évekig tartott, mire Balázs anyukája úgy döntött, hogy a fiú inkább költözzön a nagyszülőkhöz, míg ő megoldja súlyos magánéleti problémáit. Itt már megkapta a lehetőséget, hogy gyakoroljon, amennyit akar. Ekkor volt tizennégy éves. „Későn érő vagyok” – mondja nevetve.

„Beleszülettem ebbe, férfi ágon mindenki zenész, van Zeneakadémiát végzett is köztünk, aki klasszikus tanszakon diplomázott, más pedig a vendéglátóiparban tevékenykedik. Én vagyok a kivétel, mert én a jazzt választottam.”

Szerencsére azóta már rendeződött a család sorsa, és Balázs együtt él az anyukájával és a testvérével.

Édesanyja családja azt remélte, ő is a vendéglátás felé megy tovább, de a zenei középiskola mellett felvételizett a Snétberger Központba, ahol találkozott a jazz-zel. „Hallottam jazz-zenészeket, és szerelmese lettem ennek a műfajnak” – mondja csillogó szemmel. Innentől el volt döntve a sorsa.

Snétberger központ

A Snétberger Központ nyolc éve dolgozik azon, hogy hátrányos helyzetű, de zeneileg tehetséges fiataloknak biztosítson lehetőséget a fejlődésre. Évente hatvan tanulónak biztosítanak ösztöndíjat és tanulási lehetőséget tizenkét és huszonkét éves koruk között. Snétberger Ferenc mellett a Központ tanárai közé tartozik ifjabb Szakcsi Lakatos Béla, Lakatos György, Balázs János, László Attila vagy Kraszna László is, de a központ korábbi növendékei is tanítanak, akik ma már a Zeneakadémia hallgatói. A központ idén is várja a jelentkezőket, különösen brácsa, cselló, bőgő, basszusgitár, dob és percussion hangszeres diákok jelentkezését, emellett jazz és klasszikus zongora, hegedű, gitár, klarinét, szaxofon, fuvola, cimbalom, ének vagy más hangszeres szakokon is.

Balázs már ötödik éve jár Felsőörsre a központ nyári táborába, ahol hat héten át csak a zenének élnek, az év többi időszakában pedig a szünetekben igyekeznek  tartani képzést. „Itt olyan diákokat válogatnak össze, akik ezzel akarnak foglalkozni. Akiknek ez az életük. Leülhetünk Snétberger Ferenccel ebédelni, ami nekünk nem mindennapi dolog. Zeneileg és emberileg is tanulunk egymástól.

Mindenkinek van egy mentora, aki év közben is foglalkozik velünk, a továbbtanulásunkat intézi, segít mindenben. De tényleg mindenben.

Felsőörsön felkelünk reggel nyolckor, és este nyolcig zenélünk. Van, hogy ülünk a büfében, valaki csak ott zongorázik, de abból is tanulunk. Nem olyan, mint egy konzervatórium, annál sokkal jobb” – meséli.

Balázs most fog érettségizni, a cél pedig innentől a Zeneakadémia. Az elméleti rész a legnehezebb a felvételin, mert aki nem teljesíti ott a minimumot, az nem mehet hangszeres felvételire sem, hiába tehetséges. De Balázs azt mondja, menni fog, jelenleg jobban izgul a kisérettségi miatt.

„Egy csomó jó zenész példája lebeg előttem, akiken keresztül látom, hogy nagyon nehéz pályát választottam. Bárzenét nem szeretnék játszani, inkább a koncertterem vonz. Én színpadon szeretnék lenni, hogy minél inkább kiteljesedjek. Akkor vagyok boldog ember.”

Na, jó, de mi van a csajokkal? Mennyire lehet ma azzal csajozni, hogy „Helló, zongorista vagyok!”?

„Ez az első szerelem, ezen egyetlen nő sem tesz túl. Előbb a gyakorlás, aztán jöhet minden más” – mondja határozottan. Balázs már dolgozik is a suli mellett: koncerteken játszik, és egy étteremben kísér egy énekest. Ez egyelőre csak beugrós meló, de arra pont jó, hogy gyakoroljon, és keressen egy kis mellékest.

Nem lepne meg, ha ő is külföldre menne tanulni vagy dolgozni – a környékbeli zeneművészeti főiskolákon nagyon sok magyar tanul kint –, de ő egyelőre maradni szeretne. Három évig biztosan. Külföldre csak ezután menne, hogy az egyetem utolsó két évét ott járja, ahol menő a jazzélet, mint Hollandiában vagy Németországban. Ott esetleg a tanár szakot is elvégezné – legalábbis ilyen tervek járnak a fejében.

Most hétfőtől szombatig gyakorol, vasárnap pihen.

„Ha nem játszom egy-két napig, akkor sokkal nagyobb szenvedéllyel csinálom utána. Pont, mint a szerelemben: ha nem találkoztok pár napig, utána sokkal lelkesebb mindenki” – mondja nevetve.

Végül megkérem, játsszon valamit, hisz látszik, hogy nem a szavak embere, a zenében sokkal otthonosabban mozog, mint abban, hogy magáról meséljen. A kis lakás falai között felcsendül a dallam, Balázs pedig néhány másodperc alatt teljesen máshol jár. Ott van igazán jól.

Zimre Zsuzsa

Képek: Pozsonyi Janka