„Elvették tőlünk az első találkozás élményét” – Egy koraszülött baba felháborodott anyukájának története

–

Pedig – a módszer követői által idézett kutatások alapján – nem szabadna teljesen másként gondolkodni a koraszülöttekről és az érett újszülöttekről, hiszen szerinte teljesen ugyanazok a szükségleteik: a megszületés pillanatától 0-24 órában testközelben lenni. A kenguru módszernek már világnapja is van (május 15.), az anyukák és korababáik esélyei ennek kipróbálására azonban messze nem egyenlőek. Vendégszerzőnk és kisfia például a kevésbé szerencsések között volt. A baba másfél hónappal a kiírt időpont előtt született, de teljesen egészséges, jó súlyú kisfiút mégis elvették tőle a kórházban. A szomorúságon és felháborodáson túl megpróbált utánajárni a dolognak... sajátságos eredménnyel.

Baba nélkül, elkeseredve

Benedek természetes úton született, a 33-ik héten, a súlya 2250 gramm volt. Az ilyen korú korababák állapota eltérő lehet. Van, aki jóval kisebb, és komoly adaptációs problémákkal kell megküzdenie, van, aki betegen születik és hosszas kórházi tartózkodásra lesz szüksége, és van, akinek semmi baja nincs.

Benedeknek semmi baja nem volt. Soha nem derült ki, miért született meg idő előtt. Mindketten egészségesek voltunk a szülés, születés pillanatában. Ettől függetlenül azonnal elvették tőlem, és három napon keresztül a koraszülött-intenzívosztályon, inkubátorban helyezték el, teljesen elkülönítve tőlem. Napi két alkalommal látogathattam meg őt.

Történetünk felfogható lenne úgy is, hogy: jaj, de jó, csak ennyit kellett külön töltenünk és hál’ isten Benedek egészséges, jól fejlődő kisfiú ma is. Engem mégis felkavar a mai napig, ha felidézem azokat a borzalmas napokat.

Nem értettem, miért teszik ezt velünk, miért nem lehetek az újszülöttemmel, hisz az orvosok is azt mondták, nincs semmi baja.

Akkor persze még nem tudtam, hogy minek kell történnie, illetve minek kellene történnie, ha koraszülött baba jön a világra, csupán ösztönösen éreztem, hogy ez így nincs jól.

Azt, hogy miért van szükség ebben a helyzetben a teljes szeparációra, nem kérdeztem meg. Ma sem tudom, hogy miért nem vettem a bátorságot erre.

De például kértem, hogy vegyék ki őt, hadd fogjam meg a karomba. A kérésemre azt mondta az orvos, hogy nem lehet, mert a helyiség klimatizált. Elfogadtam ezt a magyarázatot, logikusnak tűnt, hogy a kivétel nem tenne jót a babámnak. Igen ám, de más orvos ugyanott azt mondta, szoktak erre lehetőséget adni, olyankor, amikor más szülő nem látja. Mármint olyan szülő, akinek a babája nincs jó állapotban.

Meg azt is megkérdeztem, hogy miért etetik cumisüvegből, amikor még meg sem tanulhatott szopni, miért kell őt cumiztatni? Féltem a cumizavar kialakulásától, a nagyfiamnál ezzel küzdöttünk két hónapig, mire megvalósulhatott a tisztán anyatejes táplálás. Kemény időszak volt, nem szerettem volna ismét ilyen helyzetbe kerülni. A doktornő, akivel erről beszélgettem, annyit mondott, hogy a nővéreknek nincs idejük másként etetni a babákat, és ne aggódjak, mert, a legtöbbjük ügyesen megtanul szopni. Aki pedig mégsem, az marad a cumisüvegnél, és szerencsés esetben anyatejet kap.

A családbarát modell

Összesen három nap PIC (teljes szeparációban) és öt nap utógondozás után engedtek bennünket haza. Már otthon voltunk, amikor elolvastam egy interjút Bodrogi Eszterrel, aki a Honvéd PIC osztályvezető főorvos-helyettese. Arról mesélt, hogyan zajlik náluk a koraszülöttek ellátása, hogy teljesen a baba állapotától függ, mi történik vele a megszületését követően. Nincs szabott protokoll, amely mindenkire vonatkozik. Náluk az anyukák 0-24 órában a baba mellett lehetnek. Nincs kötött látogatási idő, akkor mehet be az anya, apa (sőt a család számára fontos családtagok) a babához, amikor csak szeretnének.

Képzeletben átültettem a mi történetünket ebbe a rendszerbe és rájöttem, hogy ha náluk születik Benedek, akkor egészen másként alakultak volna az első napjaink.

Nincs rá bizonyítékom, mégis biztosan tudom, hogy úgy történt volna ott minden, mint egy „normál” szülés esetén, amikor időre és egészségesen születik a baba, aki azonnal az anyukájához kerül, akit hagynak szopizni, nem bolygatnak a szülést követő első órákban, és akit bizonyosan nem visznek el az anyukájától sehova.

Másfajta figyelmet igényelt Benedek, mint egy időre született csecsemő, ez kétségtelen, de az elkülönítésére semmilyen szakmai indok nem volt. Egész sok mindent elolvastam azóta erről az egészről, idővel belefutottam a Melletted a helyem egyesületbe, amely kifejezetten a koraszülöttek családbarát ellátási modelljének népszerűsítését vállalta.

És igazán csak ezután lettem iszonyúan dühös.

Elnémított forradalmárok

Dühös az ellátórendszerre, az intézményre, amelyet nem választottam (mert koraszülés esetén nincs választási lehetőség), dühös azokra az emberekre (orvosokra és nővérekre), akik ezt tették velünk. Értelmetlenül tönkretették az első találkozás semmihez sem fogható élményét, az első napjaink örökké emlékezetes pillanatait.

Ebben az esendő, kiszolgáltatott helyzetben friss anyukakánt állati nehéz vitába szállni az orvosokkal és a nővérekkel.

A koraszülöttség elnémít minden észérvet és ösztönt, ott, az inkubátor mellett elhiszed, hogy ebből a rendellenes állapotból nem következhet más, csak az, hogy a babád tehetetlen látogatója vagy csupán.

Elkeseredettségem oldására és az igazam megerősítésére végül elhatároztam, hogy cikket írok erről a helyzetről.

Betegjogi képviselővel, szoptatási tanácsadóval és neonatológusokkal beszélgettem. Elmeséltem nekik, mi történt velünk, és egyszerűen a véleményüket kérdeztem arról, hogy ez így szerintük rendben van-e. Mindenki egyetértett abban, hogy nincs, és ez így nem jó. Volt, aki kicsit keményebben fogalmazott, volt, aki védte a koraszülött-ellátó rendszerben dolgozókat.

A két neonatológus orvos volt a legdöbbenetesebb számomra. Kendőzetlen őszinteséggel beszéltek arról, hogy mi zajlik Magyarországon a koraszülött-ellátáson belül. Hogy milyen eltérő esélyekkel indul egy-egy baba, sőt az egész család, attól függően, hol történik a koraszülés. Egyes helyeken egyszerűen megállt az idő, és nem hajlandók tudomást venni arról, hogy mostanra hová fejlődött a koraszülött ellátás nemzetközi, de akár hazai viszonylatban. Az is elhangzott, hogy ott, ahol Benedek született, az intézmény szemléletében évtizedes elmaradások vannak, pedig az ország egyik legnagyobb intézménye, tetemes betegforgalommal. Mégis simán inkubátorba dugnak egy 2500 grammos, egészséges koraszülött babát ahelyett, hogy az édesanyjánál helyeznék el.

Kiderült, hogy az úgynevezett késői koraszülött gyerekeket (akik a 34-35. hétre születtek) nem képes másként, differenciáltan kezelni számos intézmény, nem hajlandóak egy teljesen jól lévő, jó súlyú babát az anyukája mellé tenni a normál újszülött osztályra, és ott biztosítani számukra a szükséges extra figyelmet. De ugyanez a helyzet a kisebb súlyú, időre született babáknál is. Őket sokszor hiába egészségesek, szintén koraszülöttként ápolják, az anyától teljesen elkülönítve.

Beszéltünk arról is, hogy ezekben a kórházakban nem preferálják az anyatejes táplálást, miközben egy koraszülött babának mindennél fontosabb lenne, talán épp az egyetlen esély arra, hogy ne kapjon el bizonyos fertőzéseket, betegségeket. Olykor az élete függ attól, hogy mikortól és mennyi ideig juthat anyatejhez. Arról, hogy az anya jelenléte, a kenguruzás elképesztő mértékben javítja a koraszülött baba állapotát és ez nem súlyfüggő, mert 650 grammos stabil állapotú babákkal is szokás kenguruzni (mégis még mindig van, ahol hetekig, hónapokig csak az inkubátor ablakain keresztül érinti a szülő a kicsit).

Ott, ahol az ellátás modern szemléletű, a módszerek lehetővé teszik, hogy a koraszülött baba jóval rövidebb időt töltsön kórházban. Ki tudja, talán épp ez az egyik oka annak, hogy bizonyos helyeken az anya kérésére sem adják oda a babát… Ne kerüljenek haza túl hamar, kapja meg a kórház az olykor egészséges babára kódolt betegségek után járó finanszírozást. Ha így van, akkor ez botrány. Persze senki ne számítson arra, hogy ilyesmit bárki, bármelyik intézmény vonatkozásában bátran kimond.

Az egészben a legdühítőbb mégis az, hogy mindezt megtehetik. Semmilyen érvényes és egységes szakmai irányelv nincs a koraszülöttek ellátásával kapcsolatban.

Végkifejlet, avagy: így nem lett cikk a beszélgetéseimből

Miután elkészült a beszélgetés leirata és visszaküldtem interjúalanyaimnak jóváhagyásra, a kórház főigazgatója, amelynek kötelékébe tartozik a két nyilatkozó orvos, végül nem járult hozzá a megjelenéshez. Azt kérte tőlem, hogy írjam át a szöveget. A nekem nyilatkozó szakemberek tartását jelzi: ahhoz egyikük sem járult hozzá, hogy a cikkem más szöveggel, a vezetőség kérései szerint átdolgozva jelenjen meg.

Ők maradéktalanul vállalták, amit elmondtak. Vagyis, vállalták volna. Nagyra értékeltem ezt a hozzáállást, de az anyag mégis a számítógépem egyik mappájában maradt…

Februárban végül panaszként megfogalmaztam a velünk történteket az alapvető jogok biztosának. Két orvos interjúalanyom javaslatára fordultam az ombudsmanhoz, szerintük ugyanis ezzel tehetném a legtöbbet az ügyért. Én pedig boldogan vállaltam. Azóta kaptam egy értesítést a Hivataltól, mely szerint megkezdik az ügyünk kivizsgálását és tájékoztatást fognak küldeni az eredményről, leszögezve, hogy semmilyen határidő nem köti őket a vizsgálat lefolytatásával kapcsolatban.

Szerintem egyetlen végkifejlet lenne elfogadható ebben az ügyben:

az, ha a korababák ellátását egységes egészségügyi irányelvek szabályoznák minden ellátóintézményben. Csak így lehetne végleg megszüntetni a jelenlegi különbségeket, és azt, hogy ebből adódóan eltérő esélyekkel induljon a koraszülöttek élete.

Benedek, ha nagy lesz…

Biztos, hogy soha nem fogok tudni tökéletesen higgadtan mesélni a fiamnak erről az időszakról.

El fogom mondani neki, hogy mennyire szomorú voltam, amiért nem lehettem mellette, hogy életem legnehezebb napjai voltak ezek, és mennyire fantasztikus volt először a karomba venni őt. Nem is nagyon engedtem el jó darabig…

Benedek karácsony előtt pár nappal, december 18-án született két és fél évvel ezelőtt. Kicsit reménykedtem, hátha otthon lehetünk majd az ünnepekre. Nem mehettünk haza. Otthon, a három és fél éves nagyfiam és az apukája egyedül díszítettek fát. Nekem közben azt mondták az osztályon dolgozó nővérek, hogy menjek haza nyugodtan, majd ők ellátják Benedeket… neki még úgyis mindegy, hogy kivel van.

Számomra viszont elfogadhatatlan ez a gondolkodásmód. Bocsásson meg minden érintett, de semmiféle pozitívumra nem tudok visszaemlékezni ezekből a napokból.

Folyamatosan az kattog az egykor volt koraanyu agyamban, hogy mennyivel kevesebb dolguk lenne, ha minket, szülőket képesek lennének a koraszülött babánkkal egy egységként kezelni.

Ha ez a „mélyen gyökerező szakmai gőg és ellenállás” átfordulhatna egy olyasfajta együttműködésbe, amely a koraszülött történetek legfőbb szereplőjének, a babának a gyógyulását támogatná…

Tóth-Varga Judit

A képek a szerző tulajdonában vannak