A legkorábban jelentkezhetnek: a szeparációs szorongás, a sötéttől és a szörnyektől való félelem

Kisbabakorban például, ahogy a baba fejlődik, és felfogja, hogy ő és az anyukája két külön személy, megjelenik az egészséges fejlődéssel a szeparációs szorongás, amikor a baba nyugtalanná válik, ha az anyukáját nem látja. Ez az átmeneti szorongás teljesen egészséges része a fejlődésnek. A szeparációs szorongáson sokat enyhíthetnek a „kukucs” játékok, a bújócska, amikor a baba megtapasztalhatja, hogy ha az anyukáját nem látja, még létezik. 

Óvodáskorban a gyerekek szoronghatnak a sötéttől, és az élénk fantáziájuk szülte szörnyektől, mumusoktól, valamint ebben a korban már elkezdődhet a szeretett személy elvesztésétől való félelem.

Ekkor fogják fel, hogy az életünk véges, és mindannyian meg fogunk halni, ami óhatatlanul szorongást szül. Ovis gyerekek szorongásain nem segít, ha azt mondjuk, hogy „ne félj a szörnyektől, mert szörnyek nem léteznek”. Viszont, ha segítünk megküzdeni a szörnyekkel, és együtt kitaláljuk, hogyan győzzük le-, vagy szelídítsük meg őket, hogy ne legyenek többé ijesztők. A sötéttől való félelmen segíthet egy halvány fény a szobában, nem szükséges a kicsinek teljesen sötétben aludnia, ha úgy nem érzi magát komfortosan.

Ebben a korban már elkezdődhet a szeretett személy elvesztésétől való félelem. A haláltól, balesetektől, rossz emberektől való félelmen úgy enyhíthetünk leginkább, ha beszélünk róluk. Őszintén, nem hazudva, de mindig egy megnyugvást adva. „Igen, mindenki meg fog halni egyszer, de mi vigyázunk magunkra, az egészségünkre, azért kötjük be magunkat az autóban, hogy ne legyen nagy bajunk egy balesetnél sem. És igen, vannak rossz emberek, de mindig megvédünk tőlük, vigyázunk magunkra, a házunkra, és rád/rátok is”.

Vannak azonban a szorongásnak olyan jelei és formái, melyek igen hosszú ideig fennmaradnak, és jelentős mértékben megnehezítik a gyerekek mindennapjait.

 De mik ezek a tünetek?

Ha szorongó gyerekekre gondolunk, sokan befele forduló, csendes, magába húzódó, körömrágó, halk szavú gyerekeket képzelnek maguk elé, de a szorongás ennél jóval változatosabb tüneteket képes produkálni. Amikor magatartásproblémás gyerekeket szimplán neveletlennek titulálunk, gyakran nem látjuk a viselkedés mögötti szorongást. Emiatt ezek a gyerekek a szorongásoldó, segítő szándék helyett inkább szigorú, nevelő célzatú, kemény hozzáállásban részesülnek, ami nem oldja a szorongásukat, sőt, agresszióhoz vezethet.

Szorongásról árulkodhat a viselkedés problémákon túl a

– körömrágás 
– szájtépkedés
– bőrtépkedés
– tikkelés 
– dadogás 
– evési, alvási nehézségek 
– gyakori hasfájás, fejfájás 
– hányinger

És hogyan tudunk rajtuk enyhíteni?

A szorongás enyhébb tünetein rengeteget enyhít a szabad levegőn való futkározás, rollerezés, biciklizés, torna. Minél jobban bele tud feledkezni egy kiadós rohangálásba, annál kevesebbet fogja a körmét rágni, vagy a száját tépkedni. Sok feszültség levezetődik a mozgással. Fontosnak tartom kiemelni, hogy leginkább a szabad mozgás szorongásoldó, amikor a gyerek „csak úgy” rohangál a szabadban, barangol a természetben, és azt teszi, amihez kedve van.

Sokféle sport jó hatással lehet a gyerekekre, ugyanakkor ott már elvárások is vannak, gyakran túlzók, és kemények, akár a szülő, akár az edző részéről, ezért ezeket nem sorolnám a szorongásoldó próbálkozások közé.

Hogyan döntsük el, hogy mennyire súlyos a tünet, és milyen segítséget igényel?

Általában nem mindegy, hogy hány éves korban jelentkezik, és mennyi ideig tart.

Vannak olyan gyerekkori tevékenységek, melyek kiskorban az önmegnyugatás eszközei, mint például a cumizás, ujjszopás, a test hintáztatása, ezeknek előfordulása inkább nagyobb korban árulkodik szorongásról, különösen, ha túl gyakran fordulnak elő. Ha egy ovis gyerek még az ujját szopva alszik el, nem kell feltétlenül kóros szorongásra gondolni, de ha idősebb korában is rendszeresen, több élethelyzetben használja ezt az önnyugtatást, akkor valószínűleg súlyosabb szorongás állhat a háttérben.

A szeparációs szorongás babakorban teljesen természetes, az óvodába menéskor, a szülőktől való első elszakadáskor szintén, de ha például iskoláskorban jelentkezik úgy, hogy a gyerek rendszeresen sír a szülőtől való búcsúzáskor, vagy hányingere lesz, netán hány is, az már mindenképp speciális segítséget igényel.

Súlyosabb szorongási formák a bepisilés, bekakilás, gyakori hányás (ami nem indokolt orvosilag) különféle fóbiák, pánikrohamok, és a kényszeres tünetek: kényszergondolatok és kényszeres cselekvések, különféle rituálékhoz való makacs ragaszkodás.

Vasszigor és túlzott szabadság

A túlzott szülői szigor, ahol a gyerek megfélemlítve érzi magát, állandó megfelelési kényszer uralja a viselkedését, túl nehéz, vagy lehetetlen az elvárásoknak megfelelni.

A teljes szabadság, amikor a gyereknek mindent szabad, szintén súlyos szorongásos panaszokhoz vezetnek.

A kicsiknek szükségük van iránymutatásra

Korlátok, keretek nélkül elveszettnek érzik magukat. Ha nem tudják, mihez igazodjanak, mit várnak tőlük, nem tudják, minek mi a következménye, nincsenek korlátok, melyek biztonságot adnak, amikbe kapaszkodhatnak, az igazán ijesztő lehet egy gyerekléleknek.

A leginkább biztonságot adó bánásmód a vasszigor, és a totális szabadság között található, amikor a gyerek tudja, hogy milyen reakciókat vált ki a szüleiből a viselkedése, tudja, miért fognak haragudni, mit nem helyeselnek,

és azt is tudja, hogy ha haragszanak rá, akkor is imádják, és szeretik.

De nem megfélemlítéssel tartatjuk be vele a szabályokat, nem vasszigorral, sokkal inkább együttműködve, együttműködésre biztatva. Biztonságot adó együttműködés, ha tiszteletet és megértést kap, és az együttműködés neki is jó, az ő szempontjait, érzéseit, korát, és szükségleteit is figyelembe veszi.

Egy nagyobb trauma, a szeretett személy elvesztése is okozhat szorongást

Gyerekek esetében egy kedvenc házi állat elvesztése is komoly veszteség, ahogy a szülők válása, egy baleset vagy az iskolai zaklatás…

Az ilyen negatív életeseményeket érdemes minél hamarabb feldolgozni, annál kevesebb kárt okoznak, minél könnyebben áll helyre a gyerek lelke és biztonságérzete.

Minél erősebb egy gyerekben a bűntudat, annál jobban uralja a büntetéstől való félelem

A bűntudat okozta szorongások nagyon gyakran kényszergondolatokként jelentkeznek, amikor is folyton rossz dolgokra gondol a gyerek, azt érzi, hogy „valami rossz fog történni”. Görcsösen, és állandóan fél a betegségtől, balesetektől, saját vagy valamely családtagjának halálától. Van, amikor a kényszerproblémák nem állnak meg a gondolat szintjén, hanem különféle kényszercselekvések és rituálék uralják a gyereket. Például állandó kézmosás, kényszeres tisztálkodás, sorrendbe rendezés, alváshoz, evéshez, elinduláshoz vagy bármilyen tevékenységhez kapcsolódó rituálék. Bár a kényszergondolatok kívülről nem látszanak, és a gyerek környezetének lényegesen kevesebb „problémát” okoznak, mint a kényszercselekvések, a gyerek számára a mindennapokat pokollá teszik. Minden ilyen esetben feltétlen segítségre van szükségük.

Mi a megoldás a legsúlyosabb szorongásos problémákra?

Kényszeres tüneteknél szintén elengedhetetlen a szakember bevonása, mert komoly szenvedést okoznak, és jellemzően olyan mélyről jövő problémákról van szó, melyeket nem lehet egy-két beszélgetéssel megoldani, mert a gyerekek nem tudják megfogalmazni, mi is a problémájuk. Mindemellett fontos a bűntudat oldása, amire a szülő is megpróbálhat odafigyelni. Ha nem is tudják megfejteni a bűntudat eredetét, de nagyon óvatosan kell az ilyen gyerekekkel bánni, nehogy újabb bűntudatot keltsünk bennük, ha hibáznak.

Ha a szülőknek vannak problémái, akár önmagukkal, akár egymással, fontos hangsúlyozni, hogy ez sosem a gyerek hibája

Szorongáscsillapító tevékenységek

Bár a bűntudatot nem feltétlenül oldja, mégis nagyon sokat segíthetnek az olyan tevékenységek, mint a homokozás, agyagozás, sarazás, vizezés, festés, ahol nem az alkotás számít, hanem a folyamat. 

Egy tál vízben, lisztben, cukorban, lencsében való matatás is hatalmas élmény lehet az ilyen gyerekeknek, és mindamellett erősen szorongásoldó hatásúak.

Bármely olyan tevékenység jó lehet, ahol nincs teljesítmény, konkrét feladat, megoldás, amit csak az öröm kedvéért csinálunk. Ahol nincs hibázási lehetőség.

Nem kíméled azzal, ha eltitkolod előle a bajt

Szorongásos panaszokat nemcsak egy nagyobb trauma okozhat. Igen gyakori, hogy a gyerek életében jelen van egy folyamatos traumatizáltság. Nem halt meg senkije, nem volt részese erőszakos cselekedetnek, de nem az életkorának vagy a személyiségének, nem a megfelelő bánásmódot kapja, folyamatos konfliktus van a családban, illetve folyamatosan azzal az érzéssel küzd, hogy nem szeretik a szülei.

Sok szülő gondolja azt, hogy jobb, ha a gyerekek lelki épségének védelmében nem avatják bele őket a konfliktusaikba, nem beszélnek a problémáikról, nehézségeikről. A gyerekek azonban valami fantasztikus antennával vannak felszerelkezve, hiába nem beszélnek velük a problémákról, nagyon is tisztában vannak azokkal, érzik a szülő feszültségét, viszont, ha nem kapnak magyarázatot a feszült légkörre, akkor szorongani fognak. Ez bizonytalanságban tartja őket, érzik, hogy valami baj van, de nem tudják, mi az. Minél erősebb bizonytalanságban érzik magukat, minél nagyobb tabutéma a probléma, minél jobban próbálják a szülők titkolni a gyerekek előtt, annál erősebb lesz a szorongásuk.

Ahhoz, hogy a gyerekek biztonságban érezzék magukat, őszintének kell lennünk hozzájuk. Nem szabad őket túlterhelni a problémáinkkal, nem kell őket beavatni a nehézségeink minden részletébe, de nem lehet őket bizonytalanságban tartani.

Beszélj úgy, hogy értse!

Ha a szülőknek egymással vannak problémái, nem érdemes eljátszani a tökéletes házassági jeleneteket, mert a gyerek átlát rajta, ugyanakkor megijed, hiszen az, amit érez, és amit a szülők mondanak, egyáltalán nincsenek összhangban egymással. Nem szidjuk egymást a gyerekeink előtt szülőként, nem várhatjuk tőle, hogy bárki oldalára álljon, de annyit mondhatunk neki, hogy: „most éppen egy nehezebb korszakunk van, és igyekszünk megoldani”. 

Ha munkahelyi problémáktól szenved a szülő, illetve anyagi gondoktól, akkor is lehet annyit mondani a gyereknek, hogy „most éppen átmeneti nehézségünk van, emiatt nyúzottabbak, türelmetlenebbek vagyunk esetleg, de sokat gondolkodunk a megoldáson, és kitalálunk valamit, ne aggódjon”. Sokkal kevésbé okoz szorongást egy biztos helyzet, mint egy olyan, amikor fogalma sincs a gyereknek arról, hogy mi a baj, csak azt érzi, hogy baj van. Már csak amiatt is

fontos tisztázni ezeket a helyzeteket, mert ha érzi, hogy bízunk benne, és beavatjuk valamennyire a dolgainkba, közelebb kerülünk egymáshoz, így nem önmagát fogja hibáztatni, ha a szülőkben feszültséget érzékel.

Több gyerekkel találkoztam már, akinek jelenlegi élethelyzete, családi állapota nem indokolta a szorongását, a gyerek jó bánásmódban részesült, szülőkkel, barátokkal, tanárokkal való kapcsolatai teljesen jól működtek, mégis erős szorongásos panaszoktól szenvedett.

És mi a helyzet a múltbéli traumákkal?

Ritkán beszélünk arról, hogy a gyerekeink nemcsak a jelenlegi problémáinkat érzik meg, hanem a múltbeli fájdalmainkra, traumáinkra, begyógyítatlan sebeinkre ugyanolyan érzékenyek. Alice Miller pszichológus gyönyörűen fogalmazta ezt meg:

„Minden emberben létezik egy saját maga elől jobban vagy kevésbé jól elrejtett zug, ahol a gyermekkori tragédiája kellékeit őrzi. Ide csak saját gyermekeinek van bejárása.”

Nem ritka, hogy az anya vagy az apa múltját több – feldolgozatlan – trauma nehezítette, ami miatt a lelke begyógyítatlan sebektől szenved. Előfordulhat, hogy a gyerek szorongásos tünetei tulajdonképpen nem az ő szorongásáról árulkodnak, hanem valamelyik szülőtől erednek. A traumáit az ember akaratlanul továbbadja a következő generációnak, senki nem tehet róla, sem a szülő, sem a gyerek, mégis nehezítheti életüket.

Ha egy szülő például olyan helyzetbe kerül, ami szorongást vált ki belőle, megváltozik a hangja, a testtartása, a gesztikulációja, erősebben, szorosabban, görcsösebben fogja a gyerek kezét, gyakran izzad a tenyere, szaporábban veszi a levegőt. Ezeket a gyerekek azonnal megérzik. Akkor is érzik szorongást, ha a szülő takargatni próbálja, vagy ő maga talán nem is érzi.

Ha egy anya például fél a férfiaktól, mert gyerekkorában ijesztő élményei voltak velük kapcsolatban, akkor lehet, hogy bizonyos férfiak társaságában ő nem is érzi, hogy feszeng, de a kislánya ezeket a jeleket azonnal észreveszi, és mivel érzi az anya szorongását, ezért ő is szorongani kezd.

Pár év alatt kialakulhat a kislányban is egy tudattalan félelem a férfiaktól, anélkül, hogy neki bármilyen traumatikus élménye lett volna velük. Ez természetesen csak egyetlen példa a rengeteg közül, ami jól mutatja, hogyan adódnak tovább a szorongások a legjobb szándék ellenére is.

Ne add át a saját szorongásaidat!

Sokszor előfordul, hogy egy szülő számtalan dologtól félt gyerekkorában, és ezektől a saját gyerekét is megpróbálja megvédeni, még akkor is, ha a gyerekben éppen semmilyen félelem nem volt, ám mivel a szülők nagyon próbálják védeni ezektől, ebből a gyerek azt szűri le, hogy ezek veszélyesek, így benne is fokozatosan kialakul a szorongás. Például, ha a szülő félt gyerekkorában egyedül aludni, akkor mindent megtesz – a legjobb szándéktól vezérelve – azért, nehogy az ő gyerekének is át kelljen élnie ezt a félelmet, pedig lehet, hogy neki eszébe sem jutna félni. Ám miután látja a szülő görcsös igyekezetét, hogy bármi van, nem hagyja egyedül a szobában esténként, ezért ő is kezdi azt érezni, hogy az egyedül elalvás ijesztő dolog. Minél több mindentől óvjuk görcsösen és túlzó módon a gyerekeinket, annál inkább azt üzeni a viselkedésünk, hogy „mindenhol baj van, mindenhol veszély leselkedik”, ezzel párhuzamosan annál erősebb lesz a gyerek szorongása.

Leginkább azzal védhetjük az ilyesfajta szorongástól, ha végiggondoljuk, és elkülönítjük őt magunktól az ő félelmeit a sajátjainktól, és nem terheljük őt a saját szorongásainkkal.

Persze sokkal könnyebb ezt mondani, mint beágyazni a különféle élethelyzetekbe. Éppen ezért a legtöbb, amit a szülő a gyerekéért tehet, ha a saját sebeit begyógyítja, feldolgozza a saját múltját, traumáit, hiszen ez az egyetlen útja annak, hogy a gyerekeink már teljesen szabadok lehessenek.

Sebestyén Eszter