Mindenkinek van egy története. Legalább egy, ami van annyira érdekes, hogy mások is szívesen meghallgatják. Vagy azért, mert van benne valami különleges, vagy épp ellenkezőleg, azért, mert olyan átkozottul jellemző sokunkra. Lehet, hogy tanulságos, lehet, hogy inspiráló, felháborító, izgalmas, vagy egyszerűen csak vicces. Ez itt a te oldalad, oszd meg velünk és a világgal a te történetedet!
Ha az alábbi gombra kattintasz, egy űrlapot találsz, ahol a neved és email címed megadása után rögtön be is írhatod a sztorit, ami velünk is megtörténhet.
Ui. Noha nagyon igyekszünk, de sajnos nem tudjuk megígérni, hogy mindent és azonnal közlünk. Az olvasószerkesztés jogát pedig fenntartjuk. Köszönjük a megértéseteket.
A gyász az egyik legintimebb dolog a világon. Annyiféle gyász létezik, ahányféle ember. Amikor olvasónk, Timi öccse 18 évesen meghalt, a lány úgy döntött, hermetikusan elzárja az emlékeit, nehogy eszét vegye a fájdalom. Tíz év telt el azóta, most először köszönti fel újra Petit a születésnapján.
Lélegzet-visszafojtós írás a család erejéről, a veszteség túléléséről, az anyai szívről, amely, ha a szükség úgy hozza, akkora nagyra nő, hogy beleférnek az elhunyt szeretteid gyerekei is, akiket valakinek föl kell nevelni. A legjobb tudásod szerint.
Amikor gyereked születik, akkor annak örülni kell. Ezt mondja, ezt írja mindenki, ezt várják tőled, te is ezt várod magadtól. De mi van, ha semmi sem úgy történik, ahogyan azt vártad? A szülés utáni depresszió több nőt érint, mint gondolnánk? Olvasónk, Niki mesél.
Talán már mindannyian dolgoztunk méltatlan helyzetben, és pontosan ismerjük az érzést, hogy milyen is, amikor semmibe vesznek a munkahelyeden. A kemény munkának pedig kínkeservesen érkezett csak meg a gyümölcse. Vagy még úgy se. Ilyenkor eljátszottunk a gondolattal, hogy mi lenne, ha fognánk magunkat és felmondanánk...
Olvasónk, Emese, egy ellentmondásos történetet hozott. Az anya meséje, aki a saját boldogságáért otthagyja a családját. Joga van hozzá? Megértik valaha a gyerekek? Egyáltalán, hogy jut el egy nő idáig?
Szeretjük, ahogy olvasóink írásra inspirálják egymást. A tegnapi, idilli apa-sztori után ma egy kevésbé rószás történet következik. Az apáról, aki nincs ott.
Nem mindennapi szerelmi vallomás egy patchwork család szívéből. Az apropót az adja, hogy ma Németországban az apukákat ünneplik.Legyen itthon is Apák Napja!
Hogy mit tudunk a demenciáról? Semmit, hiszen velünk nem történt meg, nem voltunk a közelében sem. Egyik olvasónk azonban most elmeséli nekünk az ő és a férje történetét. Mi marad a családból, ha a házastársak egyike szép lassan elfelejt mindent?