„Milyen hazának ringatom ezt a három csecsemőt?” – teszi fel a kérdést szerzőnk, aki a rendszerváltás környékén cseperedett fel, és akkoriban tele volt a szíve hittel és reménnyel.
„Lehet, nem vagyok igaz hazafi. De az az igazság, hogy nem is akarok az lenni. Én csak békében szeretnék élni. Szeretném, ha a gyerekeim is megtapasztalhatnák, hogy milyen jó lehet egy olyan ünnepnap, ami a világon csak nálunk van, ami csak a miénk. A miénk, minden magyaré. És nem azért, hogy büszkék legyünk, hogy lobogtathassuk, hanem azért, mert tanultunk belőle valami örök érvényűt. Mondjuk, azt, hogy a szabadság olyasmi, amiért megéri mindent egy lapra tenni. Amiért kétszáz éve ugyanúgy fegyvert ragadtak, mint most, a szomszédban.” Kommentelés előtt olvassátok el Szabó Anna Eszter írását, aztán meséljetek, nektek milyen emlékeitek vannak a nemzeti ünnepekről!
Így lehet közelebb vinni a gyerekekhez március 15-e és az igazi szabadság eszméjét.
Hiába az időközben eltelt 173 év, Jocó bácsi elbeszélésében úgy kel életre a márciusi forradalom, hogy az ember legszívesebben pattanna is, hogy csatlakozzon Petőfiékhez.
A történelemnek – így az 1848–1849-es szabadságharcnak és a megtorlás időszakának is – voltak olyan női hősei, akikről megfeledkeztek a történelemkönyvek. Mi most előttünk hajtunk fejet, mert nem csak a férjeiknek kell szobrot állítani.
Forradalom – „rendezői” kommentárral.
Hadd szóljon a hejderütyütyű, és rotyogjon a trikolór!
Színésznők forradalma – a színpadon, és nálunk.
„Talpra, magyar!” – ebben a két szóban Petőfi nem csupán egy buzdítást fogalmazott meg, de azt is összefoglalta, miért fontos számomra, hogy ehhez a nemzethez tartozom.
„Van egy olyan gyanúm, hogy valahol arrafelé rejtőznek az elmúlt 27 év lakásban elszórt kokárdái, mint a fél pár zoknijaim.” Akkor csinálj helyette másikat! Vagy szerezz be egy egyedi darabot magyar tervezőktől... mutatjuk.