Szentesi Éva: Ez hogy a fenébe történhetett meg? – Búcsú valakitől, aki meggyógyított
Ez az egész annyira igazságtalan!
Ez az egész annyira igazságtalan!
Presser Gábor volt kolléganőnk édesanyjának kedvence, „őérte rajongott egyedül életében, senki másért”, úgyhogy most egy erősen szubjektív születésnapi köszöntés következik Szentesi Évától:
Semmi sem úgy van, ahogy a gyászról szóló könyvekben írják.
A napszemüveg pedig nem a nap miatt van rajtunk a temetőben…
„A papucsomat vesztettem el a kútban (mert beleestem). Pedig már felfelé menet voltam a vízben, de megijedtem, hogy anyám megöl, ha EZT a papucsomat IS elhagyom, és visszamerültem érte.” Hogyan folytatódott a sztori? Olvasd el!
„Papám! A fülemben csengett az a mondatod, amit akkor nyáron, a hintaágyban ülve mondtál: »Most már elmehetek, felvettek az egyetemre, minden rendben lesz veled. Innentől egyedül is menni fog.« Hát, Papa, nem megy. Mindenhonnan hiányzol.”
Halál, gyász, veszteség… még mindig van mit tanulnunk ezekről.
Lucának az idei volt az első külön töltött karácsonya, már a saját otthonában. Az egyedüllét pedig előhívott minden szorongást, félelmet és fájdalmat.
Sokan vagyunk, akik veszteséggel küzdve várjuk ezt a karácsonyt. Ez a beszélgetés azért készült, hogy kicsivel kevésbé legyen fájdalmas, hogy jobban tudjunk figyelni és odafigyelni a gyászolókra, és hogy ők is merjenek segítséget kérni.
„Vannak helyzetek, amiket túlélhetetlennek gondolunk egészen addig, amíg túl nem éljük őket. Valójában sokkal több szörnyűséget kibírunk, mint gondolnánk.” Elolvastuk Angela Murinai: Mikor feltámad a szél című kötetét.