„Belehaltam volna, ha akár egy-két koncertet is ki kell hagynom, nemhogy egy évig otthon üljek.” Doffek Gábor pontosan emlékszik rá, milyen volt 17 évesnek lenni, milyen csodásan bizsergető ökörségeket csináltak két buli és az éjszakákon átívelő világmegváltás között. Úgyhogy a szíve vérzik a mostani tizenévesekért.
Miért ne titkoljuk magunk és mások elől, ha nem vagyunk jól? Hogyan köszönjünk el a múlttól, és hogyan kezeljük a jelent? Pszichológus szakértőnkkel arra kerestük a választ, hogy miként őrizhetnénk meg a lelki egyensúlyunkat ebben a fura, új világban.
Mindenki mérleget von – mi mást is tehetnénk az otthonunkba zárva? Nektek mit hozott, mi vitt el az előző év? Írjátok meg nekünk!
És te mit kívánnál a hullócsillagoktól? „Kiscserháti” azt, hogy ne veszítse el végleg a hangját.
A 16. fáj talán a legjobban. Vagy…?
A modern ember egyszerűen nem tud mit kezdeni a halállal. Eltartja magától, óvatoskodik, tapintatoskodik, menekül előle, túlkompenzál. Ezért aztán magányosan halunk meg, és magányosan gyászolunk. Pedig a halál az élet természetes velejárója. A Beszélnünk kell! e heti adásában ennek a tabunak megyünk neki, a szokásosnál több személyes történettel… Ne féljetek tőle, hallgassátok:
Hogy mi mindenre taníthatnak meg az utazások? Például arra, hogy megtaláld a szépet a bezártságban is.
„Ha valakinek már nem él az anyukája, karácsonykor nem tud nem arra gondolni, hogy »Mit adhatnék a mamának?«, én pedig kimondhatatlanul hálás vagyok érte, hogy még így, univerzumokon és valóságsíkokon keresztül is meglephetem az édesanyá(i)mat.”
Nincsenek szavaink arra a helyzetre, amikor meghal egy kisbaba. Pedig nagyon kellenének.
Katasztrófaturizmus. Mindig másokkal történik. Mindig másokkal történik?
WMN Aktív
WMN Aktív