Ha szeretnél segíteni – például a nehéz sorsú gyerekeken –, akkor itt egy ember, aki jól tudja, mire volna szükség. És (meglehetősen szenvedélyesen) elmagyarázza, mi a különbség a hasznos adomány és a megalázó kacat között.
A gyerek nem garanciális, ugye? Nem lehet visszacserélni, ha útközben rájössz, mégsem tetszik. Hát... sajnos, de... lehet. Legalábbis bizonyos gyerekeket. Szívszorító, egyben elgondolkodtató írás az árvák világnapján.
Rettenetesen szívbemarkoló lehet, ha a fiúval, akit évekig te gondoztál, egy áruházi parkolóban futsz össze. Még mindig csak tizennégy éves. És kéreget.
A vallásos, az aludni bejáró, a verekedős és a megvesztegető nevelő. Egyik sem húzza sokáig...
Tina története ezzel véget ér. A happy endhez kellett egy férfi, aki mellett átlagos nő, anya és feleség lehetett belőle. Tina kicsit álmodott, de nagy boldogság lett belőle.
Amikor nem a gyerekotthon lakóival a legnehezebb... hanem a szüleikkel.
„Tudtam, ha tovább cipelem a keresztemet, beleroppanok." – Tina életének harmadik fejezetében végre sikeresen leveti láncait. Csak az odáig vezető út ne lenne oly keserves...
„Sosem lehet megszokni, pedig azt akartam írni, hogy megszoktam már."
Amikor az jelenti az egyetlen lehetőséget az életre, ha elszakítanak az anyádtól...
„Mielőtt megítélsz valakit, gyalogolj egy mérföldet a mokaszinjában!" (E. Leonard). Az előítéletek és a megaláztatás pedig nem is üthetne nagyobb sebeket, mint egy általános iskolában tanuló árva fiú lelkében.