„Mielőtt megítélsz valakit, gyalogolj egy mérföldet a mokaszinjában!" (E. Leonard). Az előítéletek és a megaláztatás pedig nem is üthetne nagyobb sebeket, mint egy általános iskolában tanuló árva fiú lelkében.
A gyökértelen, elhagyott éppen csak nagykorúak újra és újra termelik a gyökértelen és elhagyott gyerekeket. Az állam pedig pénzt ad ehhez. Miért rossz a rendszer? És mit lehetne tenni azért, hogy ne így legyen?
Az önkéntes munka szuper dolog, de gondolni kell azokra is, akiken segítesz. Főleg egy gyerekotthonban, ahol lelkileg sérült gyerekek vannak. Vajon milyen állapotokat, milyen érzelmeket hagysz ott, miután dolgod végeztével távoztál?
Te tudod, mitől fél egy „intézetis” gyerek? Persze a szokásos sötéten, pókon, képzeletbeli szörnyeken kívül is? Valós történet egy gyerekotthonból.