„A tanároknak el kell fogadniuk, hogy igenis tud a gyerek is tanítani minket” – Egy gyerekotthonos nevelő életmódváltása
Ki gondolta volna, hogy egy „egyszerű” életmódváltás ennyi hasznos pedagógiai tapasztalatot is adhat?
Ki gondolta volna, hogy egy „egyszerű” életmódváltás ennyi hasznos pedagógiai tapasztalatot is adhat?
Pánikbetegség, a kudarc és a mély lelkiismeret-furdalás maró érzése, kezdés a nulláról. Kábé így nézett ki Zebegényi Péter gyerekotthonos nevelő életmódváltásának első lépése.
Rettenetes dilemma lehet, amikor döntened kell: te mész tönkre végleg, vagy magukra hagyod a gyerekeket.
„Az évek alatt aztán sokakkal találkoztam. Köszönnek neveltjeim éjszakai szórakozóhely bejáratánál jegyszedőként, félig legális strichelő helyen kurvaként, és a börtön folyosóján, ahol mint magyartanár igyekeztem segíteni.”
Kamaszok és drog – egy gyerekotthonban dolgozó nevelő (és apuka) szemszögéből.
„Tizenhat év alatt számtalan embert láttam sarokban, nevelőiben zokogni, miután rájöttek, hogy ez a munka nem azt jelenti, hogy szeretem a gyerekeket, megmentem őket, és miért nem megy.”
„Ha minden veszélyeztetett gyereken segítenénk, mégis hogy nézne ki a statisztika?!”
A reménytelenség reménytelenségének reménytelensége. Vagy talán mégsem…
Három kamasszal egy szobában. Egy gyerekotthonban.
Vajon mitől lesz közösség egy közösség, ha önkényesen határozzuk meg, kik maradhatnak benne, és kiket kell onnan eltávolítani?