Anyám halálára
Fájdalmas utolsó napok és szívszorító búcsú egy kórház rideg szobájában.
Fájdalmas utolsó napok és szívszorító búcsú egy kórház rideg szobájában.
Kalkuttai Boldog Teréz születésnapja van, itt az alkalom, hogy megismerj három magyar „Teréz anyát". Két nőt és egy férfit, akik mások életének jobbítására tették föl a sajátjukat.
Hol a határ a segítségnyújtás és önmagunk veszélyeztetése között? Pontosabban van-e határ?
Közös emlékek – egy életen át. Amilyen csak a tesóddal lehet. Vasárnap esti olvasmány Szentesi Évától.
Olvasd el ezt a cikket, aztán gyorsan öleld meg azt, aki reggelente a te otthonodban is halkan neszez!
Egyszerűen szuperságos levelet írt felnőttkori önmagának a tizenéves Deli Csenge!
Tegye fel a kezét, aki még soha nem ült fel, és nem is ültették a – „Mi a baj? – Semmi." hintájára! A többiek pedig a lent maradt kezükkel nyugodtan kattintsanak a cikkre.
Megírtuk leveleinket saját kamaszkori önmagunknak... a vallomásainkból készült videót már láthattátok (ha még nem néztétek, meg, ajánljuk, hogy azzal kezdjétek, a linket az alábbi cikkben is megtaláljátok). Most jöjjenek a levelek, teljes terjedelmükben. Első kör: Both Gabi és Fiala Borcsa.
Vajon mi mondanivalónk lehet tinédzser önmagunknak a mostani fejünkkel? Magunkat is megleptük azzal, hogy mennyi minden. És a videót elnézve teljesen a saját hatásunk alá kerültünk...
„Soha nem hittem volna, hogy az ebektől való rettegésem megszüntetője éppen a világ egyik legveszélyesebb fajtájú kutyája lesz. Amíg háromkilós volt, féltem tőle, most már, hogy harminchat kilót nyom, ölelem."