„De ebből egyszer, s mindenkorra elég! Itt az ideje a melléghelyiség–esélyegyenlőségnek!" Noéminak elege lett abból, hogy kétszer (háromszor) annyit kell sorban állni a női, mint a férfivécéknél.
„Ha a klasszikus tortadiagramon ábrázolnánk a nők részvételét a mostani választáson, olyan pici szelet jönne ki, amit még a legelvakultabb fogyókúrázó is bűntudat nélkül bevállalna akár este hat után is – semmilyen kockázatot nem vállalna vele.”
„A nő igazi versenyló, aki szükségszerűen más nőkkel versenyez egy olyan bajnokságban, amelynek szabályait férfiak írták." De hogyan jutottunk el idáig? És merre tovább?
Vajon mekkora hátrányból indul egy kisdiák, ha falusi iskolába jár? Nem az agglomerációban, hanem – ahogy ifjú olvasónk írja – az isten háta mögött?
Kinek jó az, ha az apák is elmennek gyesre? Mindenkinek. A svéd példa legalábbis ezt mutatja.
Itt az ideje, hogy odafigyeljünk ezekre az emberekre! Úgy, ahogy megérdemlik. Kezdjük mondjuk tizenkét ténnyel, melyeket mindenkinek tudni kellene a speciális olimpikonokról.
Dórit és Barnabást lenyűgözte a londoni maraton. És a BBC közvetítése, amelyben szakavatott módon, profin, nem mellesleg, ugyanolyan terjedelemben és lelkesedéssel számoltak be a parasportolók teljesítményéről, mint az épekéről. Na de mi a helyzet itthon?