„– Vigyázat, vigyázat, nagyon tüzelünk! – közli a férfiember nőstény ebét futtatva, miközben a hallgatóság azon töri a fejét, hogy az illető egy két lábon járó biológiai csoda, mert hímneműként méhhel bír, és éppen vadul vérzik lánykutyájával egyetemben.”
Szigeti Éva tapasztalatai szerint ez:
„Azonnal kérj bocsánatot! Mit kell ilyenkor mondani? Megköszönted egyáltalán? Szégyelld magad! Köszönni ki fog?”
Negyven centi haj, mely összeköti a lányt régen elhunyt, „igazi nő” édesanyjával.
„Zsófikám, hát akkor miért mászkálsz ennyit? – kérdezné józan paraszti ésszel a nagymamám, én meg az ölében sírnék arról, hogy jöjjön vissza ide az élők közé, de gyorsan, mert sehol sem jó igazán.”
„Marci tökéletes kisfiú volt. Olyan, aki után az ember bátran vállal még egy gyereket, mert az ilyen csemete mellett az élet csupa öröm és boldogság.
És akkor jött Áron.”
„Az anya arcát néztem, ahogy sötét álarcként borult rá a minden érzelmet rejteni akaró közöny.”
„Az anyám és a fiam... Micsoda fricska az élettől, hogy felnőttként egyszerre két oldalról is bombáz a félelem, hogy az egyikért még, a másikért már én felelek.”
„Nem mehetek messze, a gyerekek közelében kell maradnom. Hárman vannak, valamelyik tud szólni, ha a gyerekszobába is beszabadul.”
Össze lehet vérre menően veszni két másodperc és három szó alatt? Ha az egyikőtök szülő, a másikótok meg kamaszodik, akkor simán.