A nap, amikor ráébredtem: elég volt! – Egy bántalmazott asszony vallomása
„Nem mehetek messze, a gyerekek közelében kell maradnom. Hárman vannak, valamelyik tud szólni, ha a gyerekszobába is beszabadul.”
„Nem mehetek messze, a gyerekek közelében kell maradnom. Hárman vannak, valamelyik tud szólni, ha a gyerekszobába is beszabadul.”
Össze lehet vérre menően veszni két másodperc és három szó alatt? Ha az egyikőtök szülő, a másikótok meg kamaszodik, akkor simán.
Mondd, szeretsz? De tényleg szeretsz? – Egy vissza-visszatérő kérdés, amit néha jobb, ha az ember inkább magának tesz fel.
Van, akinek a fejében a feleség olyan, mint az anyukája, egy kis extrával persze.
Mi az: bruttó nyolc és fél óra, nettó öt perc? Avagy: íme, az időelcseszés mesterfokozata.
Puszi nincs, összenyomorgatott kiflicsücsök és szép rajz viszont van. Judit hiába áhítozott egy rajongó ölelésre a fiától, végül egy egészen apró dolog nyitotta fel a szemét... és vitte őket közelebb egymáshoz.
„Hogyan állítod le a kattogást, az agyalást? Hogyan választod szét a lustálkodós vasárnapi újságolvasást az anyaggyűjtős sajtófigyeléstől, amit néha – az internet végtelenül mély kútjának köszönhetően – képtelenség abbahagyni? Hogyan bírod ki, hogy két kavarás között nem szaladsz a laptophoz, hogy gyorsan feljegyezz valamit?” – Borcsa megmondja.
„Számomra az elmúlás hozta meg az életet.”
Zsófi nagyon igyekszik zsonglőrködni a mindennapos feladataival, ám az ő szervezőkészségével ez szinte lehetetlen kihívás. (Vigyázat! A cikk öniróniát is tartalmaz!)
Lehet telefon nélkül élni, de nem érdemes – állítja Judit, aki eleinte még a férjével is csak telefonon keresztül udvaroltatott magának.