„Nehogy elkezdjen bókolni! Azt ki nem állom!” – Emlékezés Ruttkai Évára
A címben idézett mondatot Szegő Andrásnak mondta, 1986 áprilisában, egyik utolsó interjújában. És tényleg ilyen volt: átütő, szenvedélyes őstehetség… született színész.
A címben idézett mondatot Szegő Andrásnak mondta, 1986 áprilisában, egyik utolsó interjújában. És tényleg ilyen volt: átütő, szenvedélyes őstehetség… született színész.
Akkor ide mi most nem is nagyon írnánk mást, mint: Mácsai Pál az Elviszlek magammal e heti vendége.
(Ja, de, még ennyit: a beszélgetés július legelején készült.)
Lehet, hogy nálunk is eljött az idő arra, hogy a színészek kenyérkereső tevékenységet keressenek a színház mellett, mint Amerikában?
A színészlegenda, aki nem is színpadra született
„Meghallja valaki a segélykiáltásokat? Félek, már csak egymásnak mondjuk, szavaljuk, írjuk »a Színmű« nekrológjait.”
A karantén alatt – sok minden más mellett – a színházat is újra kellett gondolni. És volt, akinek, elég hamar leesett, milyen új formát találhat neki.
„Többféle kérdést is fel lehet tenni, rajtad áll, hogy közülük melyiket választod. Például az is egy kérdés, hogy miért történt ez velem. Meg az is, hogy miért történt ez nekem.”
Derű, hit és végtelen emberség. Ez mind ő volt.
Azokban az időkben, amikor minden csoportos eseményt el kell kerülnünk és fel kell függesztenünk, különösen jól látszik, hogy az életünk egyik legnagyobb értéke épp a közösség teremtő ereje.
Volt már minden, ami a színházhoz kapcsolódik: táncos, színész, rendező, koreográfus, társulatvezető. Negyvenkilenc évesen döntött úgy, hogy mindent maga mögött hagy és a nulláról kezdi Angliában, és végül sokkal többre jutott, mint itthon, vagy mint akár bármelyik fiatal kollégája Magyarországról. A következő beszélgetésből ki is derül, miért… Van mit tanulnunk tőle.