„Vannak, akik azért jönnek hozzánk a javítóintézetből, mert változtatni szeretnének az életükön” – Gyógyulás a művészet erejével
Itt mindenki tiszta lappal indul.
Itt mindenki tiszta lappal indul.
„Nem lesz egy könnyű beszélgetés…” – kezdte. Húsz perccel később megsemmisülve álltam az iroda előtt. Hihetetlen ürességet éreztem. Tizenöt év. És most vége. Ennyi. Nincs tovább.
Sikerlista helyett írjunk kudarclistát! Elvégre abból tudunk a legtöbbet tanulni, és a népmesék hősei is mindig újra próbálkoznak a botlásaik után. A tanulságok levonása után pedig jöhet egy sokkal sikeresebb év!
„Szokásunkká vált fogni valami rémeset, és azt ismételgetni, hogy az az icipici kedvesség a fos közepén valamiképp inspiráló.” – Van, akinek nem hozott hálát 2020. Ebbe az átkozott évbe ez is belefér.
„Nem tudja senki, hogy honnan jöttem, hogy hányszor volt sötét az ég fölöttem” – mennyire másképp hangzik ez egy nevelőotthonban lakó kislány szájából…
Vajon mi az ijesztőbb: a lehetőségek kinyílása vagy bezáródása?
Hogy jut el valaki odáig, hogy 27 évesen szívgyógyszerrel kell lent tartani a vérnyomását? Avagy: így csapta arcon Darányi „fasza gyerek vagyok, mindent bírok” Leát a valóság.
A hároméves gyes a férfiaknak brutális anyagi teher, az anyáknak pedig óriási kiesés a munka világából. Kinek jó ez a rendszer?
Sikerlista helyett kudarclistát! Elvégre a népmesék hősei is újra próbálkoznak a botlásaik után – nemcsak egyszer, hanem háromszor vagy még többször is... Akkor nekünk, miért ne menne?
A sikereket, a jólétet, a boldogságot a szerencsének könyveljük el? Vagy a saját rátermettségünknek? Ki a szerencsénk kovácsa?