„A gyerekek bármilyen szülőhöz képesek kötődni, ha nincs más, nincs jobb” – A kötődés vagy annak hiánya a szakértő szemével
Ennek a beszélgetésnek minden mondata kincs. Ajánljuk mindenkinek, aki volt gyerek és/vagy szülő.
Ennek a beszélgetésnek minden mondata kincs. Ajánljuk mindenkinek, aki volt gyerek és/vagy szülő.
A perfekcionista nehezen tolerálja, ha hibázik, önmagát erősen kritikus szemmel nézi, és sokat szorong attól, hogy mások a legapróbb tévedések miatt is nevetségesnek vagy esetlennek fogják látni. És míg másokat boldoggá tesz, ha egy nehéz tesztet sikeresen elvégeznek, számára a szinte tökéletes eredmény is lehet lehangoló.
Két ember között a fájdalom a legjobb ragasztóanyag?
Meghalt egy 16 éves fiú. Öngyilkos lett, miután a társai zaklatták. Nem ő az első, nem ő az utolsó. És ez nagyon nincs rendben. Pszichológussal beszélgettünk elkövetőkről, hátrahagyottakról és arról, miért nagyon veszélyes, ha „hisztinek” minősítjük, vagy legyintünk, amikor a gyerekünk sír.
„A kísértéstől csak úgy szabadulhatunk meg, ha engedünk neki” – állította Oscar Wilde (aki nem is igazán vágyott ellenállni neki). Az elmés megjegyzések koronázatlan királyának azonban nem volt teljesen igaza, más módszerek is vannak arra, hogy megacélozd a jellemed, rágyúrj az akaraterődre (és beleférjél újra a kedvenc farmerodba).
Vannak, akik mindig mindenért másokat hibáztatnak, és vannak olyanok is, akik mindig saját magukat. Mi lehet a gyökere az ilyen sémáknak? Jobb-e egyik a másiknál? Nézzük, mit mond a témáról Kazimir Ágnes pszichológus!
„Téves hiedelmeink nem csupán a kapcsolatainkba tudnak belerondítani, de szinte bármibe” – a kérdés, tisztában vagyunk-e velük, és felül tudjuk-e írni őket.
Ma egyetlen nap annyi információval találkozunk, amennyivel a középkori ember nagyjából hét év alatt (adat: Slow Budapest). Az információs túltelítettség pedig nemcsak a viselkedésünkre, hanem a pszichénkre is negatív hatással van: stresszt, szorongást okoz, megakadályozza, hogy igazán ki tudjunk kapcsolni. De hogyan befolyásolja pontosan a mindennapjainkat, és mit tehetünk ellene? Hogyan élhetnénk kevésbé terhelt, élhetőbb életet?
„Hosszú éveken keresztül próbáltam másoknak bizonygatni, hogy érdemes vagyok a figyelmükre, egyúttal a szeretetükre. Reménykedtem, hogy ha mindent jól csinálok, akkor majd szeretni fognak. Valójában soha nem éreztem azt, hogy valakire támaszkodhatnék, hogy valaki meghallgatna, megértene és együtt érezne velem. A sors fintora, hogy ugyanígy bántam saját magammal is, és végül ez juttatott el a segítségkérésig.”
Van, ki gyorsan fut.
Van, ki gyorsan olvas, ír.
Én gyorsan érzek.
(Fodor Ákos)