Megcsalják, és az egész világ tudja. Csak ő nem
Titkot tudni teher. Néha szinte elbírhatatlan. Például abban az esetben, ha a hozzátartozónkat, barátunkat csalja a párja, mi pedig nem tudjuk eldönteni, hogy szóljunk-e neki, vagy sem.
Titkot tudni teher. Néha szinte elbírhatatlan. Például abban az esetben, ha a hozzátartozónkat, barátunkat csalja a párja, mi pedig nem tudjuk eldönteni, hogy szóljunk-e neki, vagy sem.
Rágalom, hogy csak a nők pletykálnak, állítja a szociálpszichológus. Ilyen a férfipletyka:
„Miért, mit csinált? Meg is érdemli. No igen, és mi még? Egy dal a szakításról? Bosszúdal? Bosszúnyilatkozatok? Ide velük! Nyam-nyam-nyam!”
Kutatások szerint a nők semmivel sem pletykálnak többet, mint a férfiak, ráadásul számos előnye van a közösségen belüli fecsegésnek. Akkor mégis honnan jött ez a sok félreértés és előítélet?
A pletykának még a képzelet (és a józan ész) sem szabhat határt…
Mi volt a valóságtól legelrugaszkodottabb szóbeszéd, amit visszahallottál önmagaddal kapcsolatban?
Ha meghal egy ismert ember, R.I.P. posztok öntik el a közösségi médiát. Egy részük mögött igazi szomorúság, megrendültség, sőt gyász áll, holott valós ismeretségről általában nem beszélhetünk. Mi ennek az oka?
A rokonait mindenki maga választja egy bizonyos kor után, szoktuk mondani. De életszerű ez? Lehet szakítani egy komplett családdal, ha csak mérgezik az életed?
Ma már nem kell „a ház elébe” kiülni a pletykálkodáshoz, elég becsekkolni egy csetszobába. De az internetes információterjedés szédületes hálózatának talán előnye is van, nem csak hátránya.
Vajon mi volt előbb, a pletyka vagy a rosszindulat?