„Javasolták, hogy menjünk le egy simogatásra, egy puszira… talán egy utolsóra” – Egy nagybeteg kislány küzdelmei
És a történetnek sajnos még nincs vége…
És a történetnek sajnos még nincs vége…
Gyönyörű ember volt kivételes szellemi képességekkel.
Neked ki főzött annak idején ilyesféle varázsitalt?
„Szeressünk és öleljünk addig, amíg lehet, soha nem tudhatjuk, melyik lesz az utolsó.”
Van, amiről nem lehet eleget beszélni.
Már csak egy hónap, és újra iskola. De vajon ki fogja várni a gyerekeket az intézményekben?
Erika kisfiánál hároméves korában vesedaganatot diagnosztizáltak, de akkor még azt mondták, hogy a gyógyulás esélye 98 százalék. Huszonkét hónapon át küzdöttek, majd egy kórházi lépcsőfordulóban tudták meg, hogy az orvosok nem tudnak segíteni. Az utolsó heteket egy véletlen folytán töltötték olyan helyen, ahol segítettek a búcsút a lehető legelviselhetőbbé tenni.
Az ember néha rádöbben, mit veszíthet.
Kelj fel és járj! Ja, nem… nem lesz ilyen egyszerű!
Látszólag minden beteg ember szeretne meggyógyulni. Ám egy hosszan tartó vagy újra és újra előbukkanó nyavalya esetén fontos lenne megnézni a betegség lelki hátterét: vajon nem a tudatalatti szeretne-e minél tovább az elesett szerepben megmaradni?