„Nem. Változik. Semmi. Leginkább azért, mert bennünk sem változik semmi.” – A testünk és mi
A testünk közügy? Legalábbis úgy teszünk!
A testünk közügy? Legalábbis úgy teszünk!
Ha a gyerekkorod azzal telt, hogy a szeretet és a figyelem feltételhez volt kötve, ha csak akkor voltál elismerve, ha „jó” voltál, akkor nem egy Insta-bölcsességtől fogod megtanulni, hogyan fogadhatod el magad mégis, hogyan érezheted meg igazán, hogy oké vagy.
„Mondd el a másik lánynak, hogy mit imádsz benne! Meglepődnél, ha tudnád, milyen sokan vannak, akiknek nem mondták el még soha. Sem otthon, sem az iskolában. Úgy pedig elég nehéz pozitív önképet kialakítani, ha soha nem láttad magadban a szépet, és soha nem hallottad senkitől, hogy szép vagy.”
„Lassú, de hálás út az önszeretet felé.”
„Az ideális az lenne, ha nem a saját nyomorunkat vetítenénk a másikra, hanem magunkat próbálnánk meg építeni. De sajnos mindig egyszerűbb lesz gyűlölni, mint időt és energiát fektetni abba, hogy az ember valamit megértsen, megismerjen, elfogadjon.”
Te hogyan tekintesz a halálra? El tudod fogadni az élet részeként?
Belevágsz, hogy nem vágsz bele?
Senkinek nincs joga így beszélni veled. De ha mégis megteszi, te abból is erőt meríthetsz!
„Csúnyán beszéltem magamról, borzasztóan bele tudtam lovallni magam az önostorozásba, önsajnálatba. Nehezen bíztam meg bárkiben, hisz azt hittem, engem mindenki csak két mellnek lát.” Anna története – így vagy úgy – sokunk története.
Tedd a szívedre (és a gyantacsíkodra) a kezed: le tudnál mondani a szőrtelenítésről egy életre? No és egy teljes évre?