Sokan meglepődnek, amikor kiderül számukra, hogy egyes embereknek nincs belső hangjuk. A többiek meg akkor ámulnak el, amikor megtudják, hogy másoknak viszont van. Ők ugyanis gyakran azt hiszik, a detektívfilmek nyomozóinak zaklatott narrációja vagy Bridget Jones szórakoztató belső szövegelése csupán afféle művészi eszközök.
Belelapozok a kötetbe, és megakad a szemem a következő mondaton: „A képzeletet a nyelv szabadította ki agyi börtönéből”. Elgondolkodom ezen, aztán a következő percben éppen erre terelődik a szó. Micsoda időzítés!
A képzeletünk élénksége szempontjából mindannyian egy spektrumon helyezkedünk el, és ez a pozíciónk befolyásolhatja a tanulási és emlékezeti folyamatainkat, a pályaválasztásunkat, a traumafeldolgozásunkat vagy azt, hogy milyen pszichés nehézségekre vagyunk inkább fogékonyak.
„A felszínen ez egy női rendező női története, de a férfiaknak éppúgy van élményük arra, hogy lélekben egy kicsit előreszaladva megéltek belül egy szerelmet, és ezt aztán feladat volt szinkronba hozni a valósággal.
A szerelem amúgy is olyan területe az életnek, ahol – nemtől függetlenül – olykor olyan dolgokat is megengedünk magunknak, amiket máskülönben nem tennénk meg.”
Amit el tudsz képzelni, az úgy is van. Vagy nem?
...meg a képzelőerőt, meg a kreativitást. Szóval: álmodozzatok, emberek!
Paff a bűvös sárkány, Álomországból is csak egy képzeletbeli barát, ugye? Mint amilyen néhányunknak volt gyerekkorában. Például Szentesi Évának Sali...
Robotok szolgálnak ki a saját otthonodban, a betegségeket egy csapásra meggyógyítják, az autó magától odamegy, ahová akarod, az élő, hús-vér ember szakács pedig ritkaságszámba megy az éttermekben... És te hogyan képzeled el az életet 30 év múlva?
Ha eljöttél volna... de nem jöttél. Mélyen személyes „levél" a férfinak, aki nem volt ott. Vajon, mi lett volna, ha...? Vasárnap esti olvasnivaló.