Egy nagy művész, hatalmas szív és lélek, mélységes emberi bölcsesség és igaz tanító távozott közülünk. Szerencsénk, hogy a művei velünk maradnak.
Örökre elment a Forma–1 aranykorának talán utolsó csodálatos szimbóluma, múzeuma, emlékkönyve és emlékezete.
Viola, te áruló, közönséges kis gyomnövény!
Szombat éjjel elhunyt Zappe Gábor, tragikusan korán. Ha az ember azt olvassa, hogy 47 év volt egy élet, mindig összeszorul a szíve. Egykori kollégája, Zimre Zsuzsa emlékezik rá.
„Az utolsó éjszakán Pauline ébren van, de azt kéri a nővértől, hogy ne hívják be a lányát, szegény biztosan pihen, ne zavarják fel. Ezután csendesen elalszik, egyetlen panaszos hang és szó nélkül. Átalussza magát egy másik valóságba.”
A világ egyik legszomorúbb helyéről érkezett egy olyan üzenet, amit mindenkinek a szívébe kellene vésnie.
„Mert itt vagy, az egyszer biztos. Olvas gyerek és öreg, mert egyszerre vagy meseíró, lektűrszaki és enciklopédikus, nyugatos és napkeletes, akit urbánus és népies csajok és éltes asszonyok egyszerre kérnének fel táncolni az össznemzeti maszkabálban, ahol végre minden mindennel összekeveredik, és ahol eltűnnek nemcsak a gátlások, de azok a fránya skatulyák és előítéletek is…”
„Tényleg ennyire nincsenek határok már, hogy a pár órás özvegyen gúnyolódunk, mert amúgy csípi a szemünket?” Mérő Vera vendégposztja:
Akit ennyire szeretnek a barátai, azon még a betegség és a halál sem győzedelmeskedhet.
Nem beszélünk róla, le akarjuk zárni, és úgy tenni, mintha meg sem történt volna. Pedig a halottainkat elgyászolni legalább egy év, és a stációit nem lehet kikerülni.