Címke: bántalmazás

Egy biztos: 2021 egy hatalmas, sötét felhő a gyerekjogok egén.

„Sokszor azzal is nehéz szembe nézni, hogy bántottak minket, hogy kiszolgáltatottak voltunk a tanárainkkal, nevelőinkkel vagy az edzőinkkel szemben. Ez a gondolat ugyanis automatikusan beindítja a bántalmazáskor is megtapasztalt szégyenérzetet és megalázottságot, amitől szeretnénk szabadulni. Ezért inkább az mondjuk: »szükséges volt a fegyelem, különben nem lennénk megnevelve, nem tartanék itt, nem lennék sikeres.«” Olvassátok el Kerekes Anna írását, nagyon fontos kérdéseket boncolgat!

Minél régebb óta vagy fogoly, annál elérhetetlenebbnek tűnik a szabadság és az önállóság, mégis olyan kérdéseket teszünk fel a bántalmazottak helyzetével kapcsolatban, amik burkoltan őket hibáztatják. De mire lenne szükségük valójában ahhoz, hogy szabadon dönthessenek? És mi van az elkövetővel? Miért az egyén szintjén gondolkodunk egy sok ezer embert érintő problémáról? Ideje jobb kérdéseket feltennünk – és válaszokat is találnunk.

A simogató erőszak… vagy ahogy még mondani szokás: a pokolba vezető is jó szándékkal van kikövezve.

Nem olyan biztos, hogy élből el kell utasítani minden egyes „árulkodást”. Sőt: ez a kifejezés nem is áll minden olyan közlésre, amelyben valaki a felnőttek felé jelezni szeretne valamit. Ha pedig azt várjuk, hogy a gyerekek „oldják meg egymás közt”, akkor talán nem árt, ha előbb mintát adunk nekik ehhez.

Érzelmi manipuláció, szakértői jártasság a kötözéses technikákban, szadomazo jelenetek és konkrét szexuális erőszak – ennyivel kellene elszámolnia Armie Hammernek a 35. születésnapján. Nem kis csomag…

„Aztán az egyik éjszaka felébresztette a picit, hogy miért alszik, amikor ő játszani akar vele. Megpróbáltam megakadályozni, ellökni tőle… na ekkor kaptam egy pofont. A legelsőt. Egyet, de az felnyitotta a szemem. Felhívtam a rendőrséget…”

„Ami a legfontosabb: el kell jutni az önismereti úton az önértékelés és önbecsülés azon szintjére, ahol védendő értékként tekintek önmagamra, és senkitől nem tűröm el méltóságom csipetnyi csorbítását sem! Ebben tilos alkut kötni.”

„Itt áll egy 39 éves nő, aki nem nevelheti a gyerekeit, nem rendelkezhet a vagyona fölött (amiért ő dolgozott meg), nem dönthet a testéről (amelyből eltávolíttatná a fogamzásgátló spirált) és a gyógyszereiről (amellyel szedálják), nincs köze ahhoz a képhez, amit ismerünk róla, és nem bízhat senkiben. És köszönetet mond a bírónak, amiért egyáltalán meghallgatja. Életében először kért nyilvános meghallgatást, hogy végre az ő hangja, az igazi hangja is eljusson az emberekhez.”

Szeressük? Ne szeressük? Drukkoljunk, hogy a karrierje túlélje a bántalmazási vádakkal súlyosbított válását, vagy lakoljon meg érte örökre? Kínzó dilemmák…