Hogyan hatott az emberekre a járvány éve külföldön? Elkezdték-e oltani az embereket? Milyen korlátozások vannak már-még érvényben? Hogy viselik az emberek a lelki megpróbáltatásokat? Íme, házi közvélemény-kutatásunk összegzése:
A pszichoszomatikus betegségekről még mindig hajlamosak vagyunk igazságtalanul, átgondolatlanul véleményt formálni. Különösen akkor, ha egy fiatal emberről van szó – mintha nekik kötelező lenne jól érezniük magukat pusztán az életkoruknál fogva. Harmincéves kolléganőnk, Lilla elmeséli, hogy esetében milyen következményei lettek a bezártságnak, és milyen megdöbbentő adatokkal szembesült, amikor összehasonlította az egészségügyi applikációja által egy évvel korábban mért értékeket a mostaniakkal.
Egyelőre nem fogadhatnak vendégeket az éttermek, kávézók, kocsmák, cukrászdák. Vendéglátósokkal beszélgettünk arról, hogyan érintette őket az első után a második hullám, milyen alternatív megoldásokkal próbálják felszínen tartani a vállalkozásukat, és hogy meddig tudnak kitartani a jelenlegi helyzetben.
Mit tudunk? Honnan tudjuk, amit tudunk? Mi alapján döntünk? Mi lenne, ha másképp döntenénk? Mit okoz az országok „önzősége” világszinten? Minek oltatni, ha úgysem tűnik el a vírus teljesen? Mit jelent az, hogy az önkéntesek dilemmája? Egyetlen cikkben lehetetlen minden kínzó kérdést megválaszolni, de Dudics Emese azért sok mindent körüljárt. Biztosan maradt bennetek még kérdés, bátran írjátok meg kommentben, mert folytatjuk!
A kezdeti remény és csodavárás helyét mára a magány és az izoláltság érzése vette át a járványhelyzetben, ami egy nagyon zsigeri félelmünkre, a halálfélelemre rezonál. Szerencsére van néhány megküzdési stratégia, amivel enyhíthetünk ezeken az érzéseken.
Miért ne titkoljuk magunk és mások elől, ha nem vagyunk jól? Hogyan köszönjünk el a múlttól, és hogyan kezeljük a jelent? Pszichológus szakértőnkkel arra kerestük a választ, hogy miként őrizhetnénk meg a lelki egyensúlyunkat ebben a fura, új világban.
„Nagyon elfáradtam, apa!”
A tavaszihoz hasonlóan újra lezárták Angliát. A hír – még ha természetesen fel is fogja annak elkerülhetetlen szükségességét – mélyen megrendítette Pásztory Dóriékat, akik eddig is úgy érezték, tartalékaik és energiáik végére jutottak.
A döntés és a tényleges felmondás között összesen 12 óra telt el, majd négy hónap kreatív szünet következett. Szerzőnk állítja, sokkal többen engedhetnék meg maguknak, mint gondolják, hogy a kiégés, fásultság ellen ezzel a módszerrel éljenek.
Az egyik legbiztatóbb 2020-as mondás szerint: „Nincs ez el…szva, csak másra lesz jó!” Azt még nem tudjuk ugyan, hogy mire, de a mémgyár szépen termelt nekünk idén. Nevessük szembe 2020-at! (És örüljünk, hogy vége!)