„Rám szabadultál, néha úgy érzem, agyonnyomsz, néha úgy, hogy a felhők közé repítesz. Letaroltál, kizsigereltél, de én átélhettem, hogy ezen a sokat próbált földön (ami én lennék) élet termett. Hogy van remény, hogy mindig van holnap. Egy jobb holnap.”
Disztópia 1985-ből. A közeljövő 2017-ből. Így vág nyakon A szolgálólány meséje.
Te könnyedén ki tudod fejezni a szeretetedet érintéssel? Vagy ki lehet kergetni a világból egy-egy kötelező puszival, öleléssel?
Mi a teendő, ha a hétalvó anyukának korán kelő csemetéje születik? Megfejtés a cikkben!
Mit tudnak az afrikai anyukák, hogy gyereknevelési könyvek, blogok, Facebook-csoportok és túlaggódás nélkül is boldog gyerekeket nevelnek?
Neked mennyire ismerősek ezek a nőszemélyek ott az asztal körül?
„Elvesztettem valakit öt évvel ezelőtt, akit nagyon szerettem, de ha ez nem történik meg, nem lennék ma az, aki vagyok.”
„Számomra a 2017-es év anyaként meglepetésszerűen új helyzetet teremtett. Tavaly ilyenkor meg sem fordult volna a fejemben, hogy egy esztendő leforgása alatt egyedülálló szülőként fogom folytatni az életem.” De ne aggódjatok, Borcsa jól van. És írt egy nagyon jót... mindenkinek, aki szereti.
És te meddig maradtál otthon a gyerekkel? Ne már, olyan sokáig? Ne már, olyan keveset? És bölcsibe adtad? Úristen! És nem hülyültél bele teljesen, hogy három évig „csak az anyaság” volt? Stb.... stb... stb...
Sára az első gyereknél még „síkideg” volt, amikor hazaértek a kórházból, a másodiknál viszont: „kivettem a hordozóból, betettem a kiságyba, és leültem ebédelni, miközben az anyámmal és a férjemmel az aktuális politikai helyzetről társalogtunk”.