Az ADHD-sokban sokszor van szégyenérzet: nem vagyok elég jó, nem tudok úgy működni, mint mások. De vajon törvényszerű, hogy szorongani, szégyenkezni kell a furcsaságok miatt, vagy lehet ADHD-val is boldogan élni? És hogyan hívhatjuk segítségül a környezetünket? Ezekre a kérdésekre kereste a választ Vétek Zsófia pszichológus és autizmus-szakos gyógypedagógus segítségével Kégl Ági.
Nincs ennél fájóbb veszteség egy anya számára.
Ítélkezés helyett megértés, rosszindulatú kommentek helyett elfogadás. Ezt kérjük tőled, amikor a következő cikket olvasod.
Ítélkezés helyett megértés, rosszindulatú kommentek helyett elfogadás. Ezt kérjük tőled, amikor a következő cikket olvasod.
Amikor egy családba sérült gyerek érkezik, átíródik a valóság. Erről, a folyamatos tanulásról, az elfogadás természetéről, a mérgező mondatokról és az élet igazi szépségéről beszélget Sena egy érintett apukával, Makranczi Zalánnal és anyukával, Élő Fruzsinával a friss Nyomjuk, anyukám!-epizódban… mi pedig csak ülünk és könnyes szemmel, tátott szájjal hallgatjuk őket.
„Az önmagunkra és másokra ragasztott címkéink letépése olyan fájdalommal jár, mintha az arcunkról húzná le valaki a bőrt. Ám amit az arcbőrünknek hiszünk, gyakran csak egy maszk, amelyhez túlságosan is hozzánőttünk.”
De jó lenne, ha mindannyian megfogadnánk ennek a könyvnek a tanítását, és elfogadóan bekukucskálnánk a maszkok és jelmezek mögé.
Más. Nem több. Nem kevesebb. Hanem más.
Értsük meg az autistákat!
Félelem, előítélet, megbélyegzés, szembenézés, emberek, akik mind-mind mások, és közben ugyanolyanok. Meglehetősen izgalmasra sikerült a hétfő esti Hello, WMN!