Címke: menekültek

„Félő, hogy a leginkább rászorultakhoz nem fog eljutni a segítségnyújtás!” – Dr. Kende Anna szociálpszichológussal beszélgettünk menekült és menekült közti különbség(tételek)ről

WMN Ügy – 2022. március 9. – KAd

„Azt érzi mindenki, hogy ez a háború most valahogy minket is érint. És nehezebb is homokba dugni a fejünket, hiszen ha például valaki most a 4-6-os villamoson utazik, és elmegy a Nyugati pályaudvar mellett, akkor nem tudja nem észrevenni, hogy tömegek jelentek ott meg hirtelen, és most kivétel nélkül mindenki menekültekről beszél. Sokkal egyértelműbb az emberek számára, hogy akiket lát, a háború elől menekülnek, egy veszélyes, élhetetlen helyről. Más a keretezés.”

„Az éjszaka közepén egy elgyötört arcú nő állt az ajtónk előtt” – Egy fedél alatt a menekültekkel

VIM – 2022. március 5. – WMN

„Ők is nemrég vettek házat, mint mi. Ők is belenyomták az összes tőkéjüket, ők is boldogok voltak, hogy a kis lakásból egy tágas térbe csöppentek. Nekik is volt egy dagi, furcsán nyávogó macskájuk, és vannak eleven viháncoló gyerekeik. Hétfő reggel volt, és egy vadidegen férfitól kellett zoknit kérnie. Egyszer csak bevillant egy értesítés a gépén. A szokásos reggeli munkahelyi megbeszélések programja volt, amely során mindenki megírta az aznapi terveit. Egyetlen üzenet várta egy Ukrajnában maradt kollégától: »A mai célkitűzés: valahogy venni egy kis kenyeret.«”

„Nagyon féltjük a gyerekeinket” – Helyszíni riport az ukrán-magyar határról

WMN Ügy – 2022. március 2. – FR

Filákovity Radojka kolléganőnk és férje, Bielik István fotográfus a határnál készítették megrázó riportjukat:

Csepelyi Adrienn: Mit lehet kezdeni a szuperhősös ovis hátizsákokkal, amelyek életeket cipelnek?

WMN Life – 2022. március 1. – CSA

Hogy lehet jól segíteni? Mit szabad? Mi a jó? Hogy illik beszélni róla? Valaki mondja meg, mi a forgatókönyv, mit lehet kezdeni ezzel az egésszel, a síró kisgyerekekkel és anyákkal, a szuperhősös ovis hátizsákokkal, amelyek életeket cipelnek?

Nem hittünk benne, és nem látjuk a végét – Ők fizetik meg ma egy háború árát

WMN Life – 2022. március 1. – WMN

Történész szerzőnk elmagyarázza, mit jelent ma egy háború ahhoz képest, amit száz éve jelentett, és milyen hatásai lehetnek mindannyiunkra.

„Elhagytuk Ukrajnát, de a szívünk ott maradt” – Magyarországra menekült és itt élő ukránokkal beszélgettünk

WMN Life – 2022. február 27. – GyD

„Azt üzenem a magyaroknak, hogy ha nem akarják, hogy ’56 megismétlődjön, akkor segítsenek Ukrajnának. De nemcsak a magyaroknak mondom, hanem az egész világnak. Ukrajna egyedül tartja a frontot” – mondja egy Budapesten élő ukrán nő, aki sok társával együtt tüntetett szombaton az orosz támadás ellen. Frissen érkezett menekültekkel is beszéltünk.

Elrabolt gyerekkorok, örökre átírt sorsok – A világon 400 millió gyerek él fegyveres harcok közepette

WMN Ügy – 2021. június 20. – MZS

A világon minden ötödik 14 év alatti gyerek olyan helyen él, ahol fegyveres konfliktusok vannak. És az erőszak élménye nemcsak a gyerekkorukat veszi el, hanem örökre átírja az életüket.

„Megszerettetni a mi értékünket, misszió” – Ignácz Rózsa, írónő Erdélyből

Kult – 2020. június 4. – WMN

Ha tudni szeretnéd, mit jelentett a trianoni békeszerződés a korabeli erdélyi magyarság számára, olvass Ignácz Rózsát! De előbb ismerd meg az életét – Ablonczy Balázs történész tolmácsolásában.

„A képeim nem az anorexiáról szólnak, hanem az emberi szenvedésről” – Lene Marie Fossen emlékére

Kult – 2020. február 3. – KAd

Tízéves kora óta anorexiás volt, azt mondta, azért hagyta abba az evést, mert nem akart felnőni.

„Menekült az, aki nem térhet vissza biztonságban a hazájába” – Migrációs hullámok és menekültválságok a világon

WMN Ügy – 2019. június 20. – WMN

2001 óta június 20-án, vagyis a menekültek világnapján emlékezhetünk meg azokról, akik rákényszerülnek, hogy elhagyják az otthonukat. De ki számít pontosan menekültnek? Ki a migráns? És az elvándorló? Hogyan alakult át bizonyos fogalmak jelentéstartalma az elmúlt években? A cikk történeti szakújságíró szerzője az elmúlt évszázad példáin keresztül mutatja meg, milyen okok állhatnak egy-egy menekültválság mögött.

< 1 2 3 4 >