–

Tíz gondolat a beszélgetésből:

1. Krónikus stresszállapotot élünk meg; és minél tovább fennáll ez az állapot, a stressz annál többet fogyaszt el belőlünk – az egész testünkre, létezésünkre kihat.

2. A mostani helyzetet nem lehet megelőző háborús helyzetekhez, krízisekhez hasonlítani. A háborúban össze lehetett bújni a légópincékben, meg lehetett egymást ölelni – lehetett a másikból valamiféle erőt, támogatást meríteni. 

3. A stresszre négy különböző reakciót lehet adni: ütni, futni, lefagyni, de a másik közelségét keresni, érzelmi támaszt keresni is egy megküzdési forma lehet baj esetén. Utóbbit most nem tehetjük, így nem tudunk közösségi élményekben gyógyulni.

4. A világjárvány kollektív élmény, amiben mégis egyedül vagyunk. Nemcsak fizikai, hanem lelki magányosságot is megélünk most. Egyedül vagyunk a félelmeinkkel, amiket a modern társadalom tagad: szégyelljük az emberi létezés nehézségeit, nem tudtunk beszélni róluk, mert a gyengeség asszociációjaként tekintünk rájuk. Úgy azonban még nehezebb félni, hogy a félelmeinket nem lehet megosztani mással. 

5. Az ember nemcsak sérülékeny, hanem gyógyulni képes lény is – reziliens. Amikor rezilienciáról beszélünk, arra a megküzdéshez szükséges, rugalmas lelki alkalmazkodóképességre gondolunk, amely átsegít minket a nehézségeken. Bennünk is ott van ez a képesség. Nem csak törünk, forrunk is.

6. Az összezártság hat a családi rendszerekre. Extrém helyzetben mindenki extrém módon viselkedik, a baj csak az, hogy egyébként nem szoktuk a másikat extrém helyzetben látni, nem szoktuk az ő extremitását megtapasztalni. Minél éretlenebb egy személyiség, annál kevésbé ismeri a saját extremitásait, negatív tulajdonságait és annál kevésbé képes tolerálni a másiknak ezt a működését. 

7. A reziliencia fejleszthető, persze fontos, hogy mit hozunk a gyerekkorunkból: van-e arra mintánk, hogy a nehézségekkel hogyan küzdjünk meg.

8. Ebben az időszakban fontos, hogy a saját érzelmi önszabályozásunkat fejlesszük: relaxációval, meditációval, tánccal – egyszóval a testünk segítségével. A testhatárok tudatosítása a pszichés határokat is fejleszti. 

9. A pszichés állapotunk határoz meg mindent; össztársadalmilag és gazdaságilag is nagyon fontos kérdés, milyen állapotban vagyunk.

10. Az élet fájdalmait nem lehet átlapozni, beszélni kell róluk. Ebben az országban eddig mindenen átrohantunk: ’56-on, háborún, holokauszton, kommunizmuson – semmit sem lehetett igazán átbeszélni. Évtizedek elteltével próbálunk meg valahogy rendet teremteni abban, amit egyébként a sejtjeinkben cipelünk. Legalább most ne kövessük el ezt a hibát – ezt a beszélgetést nem lenne szabad abbahagyni.

Tartsatok velünk a második évadban is, mert beszélnünk kell!

D. Tóth Kriszta és Orvos-Tóth Noémi

A Beszélnünk kell! további epizódjait itt találod: