Dárdai Blanka: Kisgyerekkorom óta nagyon félek a haláltól – Te+én Gyárfás Dorkával
Támogatott tartalom
2023. december 19.
|
GyD,
TF
Blanka nagyon komolyan vette az őszinteséget, és a halálfélelemtől kezdve az ADHD diagnózisán és a lustaságán át, egészen a szülei válása utáni manipulálási kísérleteiről is mesélt, amikkel egyébként nem az volt a célja, hogy a szülei újra összejöjjenek, csak annyi, hogy jóban legyenek egymással. Azóta ez rendeződött, és egy ideje már együtt is karácsonyoznak, ami egyke gyerekként nagy boldogság Blankának. Bár csak a beszélgetés vége felé csatlakozott az énekesnő kutyája, onnantól elvitte a show-t, ami nem véletlen, mert nagyon fontos szereplője Blanka életének. Pedig nem tervezett gazdivá válni, véletlenül érkezett az életébe Stüssy, aki szerinte a lelki társa. Ha még nem ismeritek az énekesnő-influenszert, akkor azért nézzétek meg a videót, de akkor is érdemes, ha már olvastatok, láttatok vele interjút – mert ez az adás bizony más lett! A Te+én kanapéján Dárdai Blanka, akit Gyárfás Dorka kérdezett.
Neked ajánljuk
Long –
2021. október 29.
–
TF
Tudjátok, hogy érzi magát meztelenül Oszvald Marika? Elhiszitek, hogy a hetven fölött is cigánykerekező, örök gyerek szubrett pontosan annyi idősnek érzi magát, mint amennyi? Az új díszletben, de a régi mélységgel és őszinteséggel készült Te+én adásából ezt is megtudhatjátok!
0 like / 0 dislike
14 megosztás
Long –
2022. március 11.
–
TF
Színész, rendező, a Pilvaker egyik alkotója, saját állítása szerint „márciusi ifjú”, még ha nem is annyira ifjú már… aki könnyen mond igent a gyerekeinek, ha mindenféle vackot szeretnének megvenni, és szeret meztelenül mászkálni otthon. De ennél azért több dolog is kiderül Szabó Simonról a Te+én harmadik évadának első adásában.
0 like / 0 dislike
52 megosztás
Long –
2022. december 2.
–
DD
Gyárfás Dorka a Te + én e heti epizódjában feltette a legnehezebb kérdést, amit egy olasztól meg lehet kérdezni: a pizzát vagy a tésztát szereti jobban Gianni Annoni? Nézzétek meg az adást, sok minden mellett ez is kiderül belőle:
0 like / 0 dislike
56 megosztás
Long –
2023. november 21.
–
GyD,
DD
Kerekes Évát hallgatni, ahogy mesél, igazán különleges élmény: egyszerre megnyugtató elgondolkodtató, vicces és kendőzetlenül őszinte. Ha nem hisztek nekünk, higgyetek a szemeteknek és a fületeknek, és nézzétek meg a Te+én legújabb részét:
0 like / 0 dislike
21 megosztás
WMN Life –
2024. december 24.
–
BAE
A bohóc rosszcsont, öntörvényű, gyermeteg, ártatlan, spontán, elrajzolt, mint amikor a gyerek színez. A bohóc tükör, kimond olyan dolgokat is, amikre még gondolni sem merünk. A bohóc érzékeny. Egy jó bohóc szeretetteljes figura, aki adni szeretne, mutatni valamit, értéket képvisel. Egyed Brigitta pedig pont ilyen, és akár kockázatot is vállal azért, hogy 15 másodpercre megnevettessen.
0 like / 0 dislike
22 megosztás
Kult –
2025. január 15.
–
DD
Ben Stiller mélyinterjút adott a New York Timesnak, amiben többek között arról is beszélt, hogy sokáig félt azt csinálni, amit igazán szeretne.
0 like / 0 dislike
1 megosztás