A keresztrejtvények történetének legnagyobb rejtélye: kém volt-e Leonard S. Dawe?
Egy keresztrejtvény megfejtése nem csupán kikapcsolódás, de nehéz időkben támasz is lehet. Bár az első keresztrejtvény 1913 decemberében, az első világháború előestéjén született, a valaha kiadott első önálló keresztrejtvénykönyv épp száz évvel ezelőtt, ezen a napon jelent meg. Mózes Zsófi írása.
–
Menedék a vészterhes időkben
1913 decemberében Arthur Wynne, a New York World szerkesztője új játékot keresett a lap FUN (azaz szórakoztató) rovatába. Hosszas gondolkodás után végül kinyomtatott egy üres rácsot, feladványokat talált ki, hogy az olvasók megfejthessék a betűket, és elnevezte a játékot FUN’s Word-Cross Puzzle-nek. Néhány héttel később egy nyomtatási hiba miatt a rejtvény címe Cross-Wordre változott, és a rejtvény átkeresztelésével elnyerte a ma is használatos angol nevét. Eközben a kitöltők gyakorlatilag egyik napról a másikra keresztrejtvény-rajongókká váltak, akik a káosz elől menedéket keresve fordultak a szórácshoz.
Az 1920-as években aztán a keresztrejtvénymintás harisnyáktól kezdve a keresztrejtvény témájú musicaleken át a tematikus képregényekig, a játék mindenütt jelen volt.
Ráadásul maguk a keresztrejtvények – formájukat és tartalmukat tekintve – is egyre eltérőbbek lettek. Míg egyes rácsokat gondosan szerkesztettek és szabályoztak, mások sokkal szabadabbak voltak, mindenféle formával és mérettel – sőt, volt olyan is, amiből a hibák sem hiányoztak.
Az emberek egyértelműen vágytak a rejtvényekre, egy amerikai újság azonban nem volt hajlandó engedni a játékkal szembeni határozott álláspontjából: mégpedig a New York Times. Az 1920-as és 1930-as években számos vezércikkben kritizálta a keresztrejtvényeket, múló hóbortként aposztrofálta azokat, és bár az emberek levélben kérték a lapot, hogy nyomtasson rejtvényt, a kiadó sokáig visszautasította ezt. Arra hivatkozott, hogy a lehető legmagasabb színvonalat akarja fenntartani, a szerkesztők pedig úgy vélték, hogy rejtvények nélkül is le kell kötniük az olvasók figyelmét.
Évtizedekig az egyetlen nagyvárosi újság volt Amerikában, amelynek nem volt rejtvénye
1942. február 15-én, alig két hónappal azután, hogy a japán haditengerészet csapást mért a Pearl Harbor-i amerikai haditengerészeti támaszpontra, a New York Times is beadta a derekát. A rejtvény ugyanis már nem komolytalan figyelemelterelésnek számított, hanem szükséges szórakozásnak, valaminek, ami az olvasókat józanul tartja, miközben a hírekből ömlik rájuk a rideg valóság. Arthur Hays Sulzberger, a lap kiadója végül úgy döntött, hogy bevezeti a rejtvényt.
Azt azonban kikötötte, hogy ha már a New York Timesnak keresztrejtvénye lesz, akkor az az ország legjobb, legnehezebb keresztrejtvénye kell hogy legyen.
Sulzberger felvette Margaret Petherbridge Farrart, aki korábban a Simon and Schuster nagy sikerű keresztrejtvénygyűjtemény-sorozatát szerkesztette. Farrar, aki karrierjét a New York World keresztrejtvény-szerkesztőjeként kezdte, ragaszkodott a lehető legjobb minőségű fejtörőkhöz. Míg más kiadványok engedélyezték az egyenletlen rácsokat, és a feladványok tekintetében is lazák voltak, Farrar olyan szabályokat vezetett be, amelyek mára iparági szabványokká váltak – a rácsoknak például forgásszimmetrikusnak kell lenniük, de arra is ügyelt, hogy a feladványok és a válaszok minden korosztály számára megfelelőek legyenek.
Nem kellett sokáig várni, hogy a keresztrejtvény átkeljen az Atlanti-óceánon
A britek első keresztrejtvénye a londoni The Daily Telegraph oldalain jelent meg 1925. július 30-án. Az első rejtvények még némi finomításra szorultak, ezért a Telegraph egy Leonard S. Dawe nevű tanárt fogadott fel, hogy fejlessze ki a fejtörő egy nagyobb kihívást jelentő változatát. Dawe elismerte, hogy az első rejtvények, amelyeket összeállított, borzalmasak voltak, ő azonban nem adta fel: több fekete négyzetet tett a rácsok közé, és kerülte a kétbetűs szavakat, a „névmás” vagy a „kedd rövidítése” típusú feladványokat pedig nehezebbre cserélte.
Így lett Dawe az egyik legjobb és legtermékenyebb keresztrejtvény-összeállító.
Közel negyven éven át készített fejtörőket, és mielőtt letette volna a ceruzát, már jóval több mint ötezer rejtvényt állított össze a Telegraph számára.
Leonard Dawe keresztrejtvény-összeállítói pályafutásának története azonban jóval izgalmasabb volt, mint a szavak négyzetrácsba emelése: ő lett a főszereplője egy olyan cselszövésnek, amelyet még ma is rejtély övez, mégpedig a D-napi kódszavak rejtélyének.
A rejtélyek rejtélye
Mire Nagy-Britannia belekeveredett a második világháborúba, Leonard Dawe már húsz éve állított össze keresztrejtvényeket. Miközben mellékállásban a Telegraphnak dolgozott, a Dél-Londonban alapított, de a háború miatt a Surrey állambeli Effinghambe evakuált Strand School fiúgimnázium igazgatója volt. A lapnak távmunkában dolgozott, és miután megtervezte a rácsokat, diákokat hívott a dolgozószobájába, hogy töltsék meg a négyzeteket szavakkal.
1942. augusztus 19-én indult a Jubileumi hadművelet, a szövetségesek kétéltűtámadása a németek által megszállt észak-franciaországi Dieppe kikötője ellen. Végül a hadművelet teljes bukás lett, a tankok csapdába estek a parton, a gyalogságot pedig megakadályozták a városba való behatolásban, miközben a hadügyminisztérium különös dologra lett figyelmes.
A hadművelet előtti napon – 1942. augusztus 18-án – a Telegraph keresztrejtvényében a következő feladvány szerepelt: francia kikötő. És a helyes válasz? DIEPPE.
A hadügyminisztérium gyanította, hogy a rejtvényt arra használták, hogy információkat adjanak át az ellenségnek, egy alapos vizsgálat után azonban a szó megjelenését a rejtvényben véletlennek minősítették.
Két évvel később, 1944 tavaszán viszont, amikor a normandiai invázió szigorúan titkos stratégiája kialakult, Dawe rejtvényeiben megjelentek a GOLD, SWORD és JUNO szavak – a D-napi támadásra tervezett partraszállások kódnevei. Azonban, mivel mind gyakori és rövid szavak voltak, amelyek beilleszthetők a keresztrejtvényekbe, megjelenésüket véletlennek ítélték.
Nem sokkal később azonban felgyorsultak az események
A rejtvényben megjelent az UTAH (az amerikai 4. gyalogos hadosztályhoz rendelt tengerpart neve), az OMAHA (a part, ahol az amerikai 1-es gyalogos hadosztálynak kellett volna partra szállnia), az OVERLORD (az egész D-napi hadművelet kódneve), a MULBERRY (az invázió során használandó úszó kikötők kódja), valamint a NEPTUNE (a hadművelet tengeri támadási szakaszának kódneve is), megfejtésként Dawe feladványaira.
A brit titkosszolgálat azonnali intézkedést rendelt el, Dawe-t és keresztrejtvény-összeállító társát, Melville Jonest pedig letartóztatták és azonnal kihallgatták.
A két férfi tagadta, hogy a németeknek kémkednének, és bár bizonyítékok hiányában végül szabadon engedték őket, továbbra sem derült ki, hogyan kerültek épp ezek a szavak a keresztrejtvénybe.
Néhány évtizeddel később az iskola egykori diákja, Ronald French, felkereste a The Daily Telegraphot, és elmondta, hogy az iskola mellett volt egy nagy tábor amerikai és kanadai katonák számára, az iskolás fiúk pedig szabadon keveredhettek velük. Emlékezett a katonák között elcsípett beszélgetésekre is, és elmesélte, hogy megtanulta a partok kódszavait. „Több száz gyerek tudhatta azt, amit én tudtam” – nyilatkozta.
A BBC-t is megfogta a sztori, és French történetéből filmet készített The Mountain and the Molehill címmel, amelyet 1989-ben sugároztak, azonban a történet ezen verziója nem mindenkit győzött meg. Ben MacIntyre író a Times 2023-as számában publikált cikkében rámutatott, hogy a kódszavak a háború legjobban őrzött titkai közé tartoztak, így a táborokban lévő katonák nem ismerhették őket – a Telegraph keresztrejtvényében használt mind a nyolc kódszót pedig csak néhány szövetséges hírszerző tiszt ismerte.
Az igazság sosem derült ki: Leonard S. Dawe 1963. január 12-én meghalt, a keresztrejtvények történetének egyik legnagyobb megoldatlan rejtélyét hagyva maga után.
Kiemelt kép: Fortepan / FŐFOTÓ
