„Azt szeretném visszaadni a nézőknek, amit én is kaptam a filmtől” – Interjú Szász Attila rendezővel

–

Gyárfás Dorka/WMN: Szerintem az Apró mesék nagy szintugrás a korábbi munkáidhoz képest, legalábbis ami a kiállítását illeti. Sokkal nagyobb szabású, olyan, mintha ezúttal nem kellett volna kompromisszumot kötnöd a látvány tekintetében. Tényleg lehetett végre nagyot álmodni? 

Szász Attila: Talán filmről filmre kevesebb kompromisszumot kell kötnie az embernek, de a számukat mindig az határozza meg, hogy mekkora az eredeti vízió. A berni követ és a Félvilág is jóval nagyobb szabású film lett volna, de nem engedték meg az anyagi keretek, így le kellett nyesegetni a vágyakból. Én mindig azt mondom, inkább legyen meg nagyon jól a lényeg, és húzzunk ki egy-egy jelenetet vagy karaktert, csak amiről szól a dolog, az ne sérüljön. Az Örök tél gyakorlatilag egy Doktor Zsivágó szintű vízióként indult, de aztán a forgatókönyv legalább egyharmadát ki kellett hagyni. Természetesen az Apró meséket sem úsztuk meg kompromisszumok nélkül, de azt remélem, hogy ezekből a néző semmit nem érzékel, és teljes értékű moziélményt kap. 

Gy. D./WMN: Úgy tudom, a költségek abban a tekintetben is megkötötték a kezedet, hogy az egyik kiszemelt főszereplőt nem tudtátok kifizetni, mert kevesellte a gázsiját, így végül más játszotta el a szerepét.

Sz. A.: Igen, de szerintem nem is költségvetési, hanem elvi kérdés lett abból, hogy meg tudjuk-e fizetni. Úgy éreztük, a másik két főszereplővel, Kerekes Vicával és Szabó Kimmel Tamással nem lehet megtenni, hogy az övéknél nagyobb gázsit adunk a harmadik főszereplőnek. 

Gy. D./WMN: Rendezőként nem rémes helyzet, ha a pénz miatt nem dolgozhatsz azzal, akit elsőként választottál a szerepre? Persze utólag látjuk, hogy Molnár Levente fantasztikusan játszotta el végül.

Sz. A.: Az volt a koncepciónk, hogy olyan férfi legyen ez a figura, aki a megjelenésével még nem üzen semmit – ne lehessen eldönteni róla, hogy milyen ember. Molnár Leventében az a jó – mint Gera Marinában, aki az Örök tél főszerepét játszotta –, hogy még nem ismerik a nézők, ezért kíváncsiak rá. Egy nagy titok az arca.

Gy. D./WMN: Nekem nagyon tetszett a karakterében, hogy olyan bántalmazó, aki önmagát folyton áldozatnak állítja be. Ez lélektanilag is hiteles, és még nem láttam ennyire plasztikusan ábrázolni filmen. Kutattad a bántalmazói kapcsolatok vagy a családon belüli erőszak jelenségét? Vagy ez a forgatókönyvíró, Köbli Norbert érdeme?

Sz. A.: Nem nagyon tettünk hozzá a forgatókönyvhöz, a forgatáson már inkább az volt a téma – Szabó Kimmel Tamás karakterével kapcsolatban is –, hogy mennyire jelezzük, ki hazudik, és ki nem. 

Én azon a véleményen voltam, hogy a szélhámos karaktere annyira profin hazudik, hogy rajta ezért nem látjuk, a bántalmazó férj pedig elhiszi, amit mond, tehát őszintén hazudik.

Ezen az úton haladtunk, de az már Leventéből jött, hogy annyira belelovalta magát az áldozatszerepbe, hogy sírva fakadt, miközben verte a feleségét. Ami azért volt vicces, mert először nem is láttuk, ugyanis a kamera Kerekes Vica arcát vette. Csak amikor átálltunk az ő arcára, akkor kérdezte: „Folytassam ezt, hogy a taknyom-nyálam egybefolyik?” Mi pedig: „Ja, igen, persze!” Nagyon profi volt ő is, és Kerekes Vica is, aki fantasztikusan tud létezni a kamera előtt. Szabó Kimmelnek meg irtó jól áll a csaló szerepe, valójában eleve rá íródott ez a karakter.

Gy. D./WMN: Kerekes Vicát most először látjuk komoly filmszerepben Magyarországon, és nagy meglepetés, hogy milyen erős drámai színésznő.

Sz. A.: Utolsónak érkezett a válogatásra, mert előtte forgatott és nem ért rá, így mire odaért, már voltak favoritjaink. Megnéztem, és rögtön tudtam, hogy lett még egy favoritunk. Aztán visszahívtunk párosokat, hogy megnézzük a szereplőket együtt is, és Vica végig minden helyzetben nagyon jó volt. 

Gy. D./WMN: A családon belüli erőszak ábrázolásában az ő karakterének is van egy nagyon hiteles vonása: hiába készül fel arra, hogyan vág majd vissza, amikor legközelebb bántalmazni próbálja a férje, és hogyan védi meg a kisfiát, mégis, amikor ott van az adott helyzetben, pszichésen lebénul.

Sz. A.: Sokkal több dialóg volt a forgatókönyvben, ami erre utalt, és egyértelművé tette volna, hogy nem képes megtenni, amire készül, de aztán a színészekre bíztuk, hogy ezt az állapotot szavak nélkül is megteremtsék. Én Norbi forgatókönyveiben is épp azt szeretem, hogy a történelmi környezet ellenére a máról szólnak. Mindig a sztorikkal fog meg, soha nem a korszakkal – hogy valami ’56-ban játszódik, vagy épp a századfordulón, az másodlagos. A berni követnél például sokat agyaltam azon, hogyan szól majd a történet a mai nézőkhöz, mert meghalni a szabadságért ma elég hihetetlennek tűnik. Aztán rájöttünk, hogy ez egy munkahelyi sztori lesz, ahol egymást tapossák és döfik hátba az emberek – így már mindenki tud kapcsolódni hozzá.

Az Apró meséknél pedig a családon belüli erőszak volt az, ami sajnos semmit nem változott a negyvenes évek óta.

Egy kosztümös film esetében mindig az az érdekes, hogy mi az, ami sokat változott, és mi az, ami semmit. Mi ebben a tekintetben sajnos semmit nem fejlődtünk. A háború utáni időszakban az emberek idegállapota még talán indokolttá tette, hogy könnyen bántsák egymást, hogy gyorsan kijöjjön belőlük az állat – de ma mitől vagyunk ilyenek? Miért követjük el újra ugyanazokat a hibákat? Valószínűleg újra el kell majd jönnie egy háborúnak ahhoz, hogy megint egy időre megtisztuljunk. Szörnyű, hogy ezt nem ismerjük fel. Az emberek főleg azért járnak ugyan moziba, hogy szórakozzanak, de jó lenne, ha maradna egy gondolat a fejükben, amin még morfondírozhatnak. Most ez lenne a mi kis üzenetünk a „küszöb alatt”: hogy miért tartunk még mindig itt. 

Gy. D./WMN: Valószínűleg nem véletlen, hogy rendre megkapod azt a kérdést, mit szólsz a történelmi filmekkel kapcsolatban feltámadt igényekhez, amik a magyarság nemzeti érzését erősítenék… Mintha az eddigi munkáid ezt készítenék elő. 

Sz. A.: Van is olyan sztorink Köbli Norberttel, ami klasszikus hőstörténet: Trianon idején játszódik, és egy magyar vívó a főhőse, aki létező személy volt, és egy franciával küzdött meg a döntőben, egy olasz edzővel az oldalán. Talpra kellett állnia egy olyan helyzetben, amikor az egész országnak talpra kellett állnia. Ezek olyan sorsok, amik egy egész korszakot és nemzetet tudnak jelképezni egyetlen ember történetén keresztül. De más sport témájú filmtervről is tudunk – Halassy Olivérről vagy Hajós Alfrédról –, és ezek is mind jó sztorik, mert a sport remek eszköz arra, hogy történelmi hősöket teremtsünk. Én egyébként is nagyon szeretem a sportfilmeket, a sport ugyanis mindig túlmutat önmagán. Szerintem még a Kincsemben is az volt a legjobb jelenet, amikor a ló egy egész országot testesített meg. 

Gy. D./WMN: Ez a filmterved egyszer már megbukott a Filmalap pályázatán, mégsem adod fel, hogy megvalósítsd?

Sz. A.: Nem, bízom benne, hogy lesz olyan helyzet, amiben újra pályázhatunk vele a Filmalaphoz. Vagy megkeressük a másik a forrást, amelyet kifejezetten a történelmi filmekért hoztak létre. Szeretném, ha lenne belőle valami, de hogy mikor lesz, azt még nem lehet tudni. 

Gy. D./WMN: Viszont úgy látom, a politikát szándékosan kerülöd.

Sz. A.: Igen, ez a téma nem foglalkoztat,

direkt politikai áthallásokat egyik filmünkben sem szerettem volna. Hogy ki mit lát vagy hall bele, az már más kérdés.

Velem amúgy rosszul járna, aki politizálni szeretne, már a téma is taszít. Az élet szerintem rövidebb annál, hogysem az ember ilyesmivel foglalkozzon. 

Gy. D./WMN: Szerinted egyébként lehet következtetni egy rendező személyiségére a filmjeiből? Mert a te eddigi munkáid alapján én azt mondanám, te precíz, pontos ember vagy, akár az aprólékosságig. Valószínűleg az improvizálás helyett mindenhez terveket készítesz, és mivel nem akarod megújítani a filmnyelvet vagy a történetmesélés szabályait, bizonyos értelemben hagyománytisztelő, konzervatív ember vagy. Az emberi kapcsolatok izgatnak leginkább az életben, szereted a színészeket, és azt szeretnéd, ha a mozi egy varázslatos élmény lenne az embereknek, ahol elfeledkezhetnek a hétköznapjaikról.

Sz. A.: Hát, ebből az látszik, nem biztos, hogy a filmjeim elmondják, milyen ember vagyok – inkább azt, hogy a moziban mit szeretnék kapni. A magánéletben ugyanis egyáltalán nem vagyok precíz, sőt rendetlen vagyok. Csak a munkában vagyok aprólékos. Viszont az tény, hogy szeretem, ha egy filmen látszik a belé fektetett munka. Az improvizációt egyáltalán nem bánom, mert nem árt, ha valami a forgatáson születik meg, de ahhoz kell egy terv, amitől eltérhetünk – már csak azért is, mert az eddigi filmjeinknél mindig elég rövid idő állt rendelkezésre a forgatáshoz, muszáj előre pontosan kiszámítani, mi fér bele.

A színészeket tényleg imádom, és a mozit is – már gyerekkoromban elvarázsolt, azóta tudom, hogy ezt akarom csinálni. Azt szeretném visszaadni a nézőknek, amit én is kaptam a filmtől, tehát elsősorban hatni szeretnék – főleg érzelmi szinten, kevésbé intellektuálisan. Szerintem nem baj, ha előbb primer szinten hat valami, és csak aztán gondol bele az ember mélyebben. A filmnyelvet pedig azért nem újítgattam eddig, mert előbb az volt a fontos, hogy kipróbáljam, tudok-e egyáltalán történeteket mesélni. Ez az első lépés, és majd innen lehet továbblépni. Alapvetően én is azokat a megoldásokat szeretem, amiket még nem láttam korábban, vagy nem tudnám megmondani, hogy hol. Több ezer filmet láttam az elmúlt négy évtized alatt, és azokból tudat alatt óhatatlanul elraktározódott bennem egy csomó kép vagy beállítás.

Gy. D./WMN: Az Apró mesékben vannak direkt utalások régi filmekre? Az emberben folyton az motoszkál, miközben nézi, hogy ez egy főhajtás a régi klasszikus film noirok előtt. 

Sz. A.: Igen, Nagy András operatőrrel a kezdet kezdetén megbeszéltük, hogy ennek a történetnek kicsit stilizáltabb legyen a világa, mutogattam is neki régi filmes referenciákat hozzá, korabeli magyar és amerikai filmeket egyaránt. Az utómunka során is tettünk rá noiros elemeket: elsősorban a zenével és a főcímmel. Aztán ahogy vágtuk a filmet, rájöttünk, hogy minden ízében Hitchcockot idézi. 

Gy. D./WMN: Játszhatunk egy olyan játékot, hogy a régi nagy sztárok közül kire osztottad volna az Apró mesék három főszerepét?

Sz. A.: Nem is tudom, ezen sosem gondolkodtam, de amikor Vica karakterét csiszolgattuk, néha bevillant előttem Pécsi Ildikó alakja Az aranyemberből. Vagy játszhatta volna ezt a szerepet Krencsey Marianne is, talán. A szélhámost Jávor Pállal tudnám elképzelni, a férj szerepét pedig… hú, volt egy-két dúvadunk.

Azzal a gondolattal tényleg eljátszottunk, hogy ha az Apró mesék amerikai film lenne, akkor Ryan Gosling játszaná Szabó Kimmel szerepét.

Gy. D./WMN: Szerinted a magyar nézők nyitottak egy ilyen különleges műfajra?

Sz. A.: Nagyon remélem. Mindenesetre nem kötöttünk olyan kompromisszumokat, amiket esetleg a magasabb nézőszám érdekében hozhattunk volna. A 16-os karikát sem próbáltuk meg kikerülni, amit nem az erotikus jelenetek vagy az erőszakosság miatt kaptunk, hanem inkább a lelki megrázkódtatás miatt, aminek nem lehet kitenni a gyerekeket. Nekünk is volt egy gyerekszereplőnk a forgatáson, akihez egy-két napra kijött egy pszichológus, hogy segítsen neki elválasztani a valóságot az eljátszott és megélt jelenetektől. Más kérdés, hogy ő mind érzelmileg, mind intellektuálisan olyan érett volt, hogy ez meg sem kottyant neki. 

Gy. D./WMN: Nagy tempóban nyomtad le az elmúlt öt évet, egyik filmet forgattad a másik után. Most is fél lábbal már a következőben vagy?

Sz. A.: Úgy öt–hat filmterv sorakozott fel a fiókban és vár arra, hogy a megfelelő helyen pályázzunk vele. Ebből az egyik még a legeslegelső filmtervem, aminek Zoé volt a címe, és egykor természetfeletti drámaként indult. Most éppen ezt írjuk át Veres Attila íróval, és most már lélektani horror a műfaja. Most, hogy Bergendy Péter elkészíthette az első magyar horrorfilmet (még csak a forgatáson van túl – a szerk.), bízunk benne, hogy nagyobb lesz a nyitottság a miénkre is. Hiszek benne, hogy a magyar nézőknek kellene magyar krimi, magyar horror és magyar thriller is, nem csak a vígjátékok. És hogy ilyen műfajú filmmel is lehet közönségsikert aratni. Kíváncsi vagyok, ki lesz ebben az első.

Gyárfás Dorka

Az interjú képei: Csiszér Goti/WMN Goti Photography