2014-ben egy negatív PET CT eredménnyel a zsebemben (a féléves tünetmentes időszakomban, ezután lettem igazán beteg), alig pár hónappal az első műtétem után az első dolgom volt megünnepelni a VOLT fesztiválon látszólagos szabadulásom a betegségtől. Így utólag visszagondolva, nem voltam teljesen százas, hogy lementem, de úgy éreztem, márpedig én tök jól vagyok, és nem hagyhatom ki a kedvenc fesztiválomat. Persze a tesómék vigyáztak rám (miután jól megdorgáltak), meg a barátok is, szóval biztonságban voltam, és nem lett semmi baj igazából.

Szerintem a VOLT egy olyan fesztivál, ami megmaradt annak, aminek indult: a hazai közönségnek kíván kedvezni, és nem ment el abba az irányba, amibe például a Sziget, hogy elsősorban a külföldről érkező látogatók igényeit elégíti ki. Ráadásul – nem akarok senkit megbántani, de – a VOLT-nak van a legjobb arc közönsége, én mindig összespanolok egy rakás emberrel, és új ismeretségekkel térek haza Budapestre.

De lássuk, mi lesz idén, amiért érdemes Sopron közelébe utazni – illetve ennél sokkal több dolog lesz, csak ezek az én személyes kedvenceim, napokra lebontva:

1.

Vad Fruttik (OTP – Petőfi Rádió nagyszínpad, június 26. kedd, 23 óra)

Likó Marcit az egyik legtehetségesebb hazai dalszövegírónak tartom, szinte csüngök a szövegein, és az alternatív rockzenekar dallamvilága is közel áll a szívemhez. Életem legsötétebb szakaszában a Nekem senkim sincsen című szerzeményük segített még mélyebbre kerülni, hogy aztán egy erős eltaszító rúgással újra a felszín felé tartson az utam. A Vad Fruttik zseniális, és ha nem ismeritek őket, feltétlen csekkoljatok be egyszer a koncertjükre. Például kedden a VOLT-on, este tizenegy körül! Nem fogjátok megbánni.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Vad Fruttik (@vad_fruttik) által megosztott bejegyzés

2./a

Esti Kornél (LG Thinq színpad, június 27. szerda, 21 óra)

Vigyázat, az Esti Kornéllal szinte egyidőben, némi csúszással lép Ákos művészúr is a nagyszínpadra – ezért mutatom nektek ezt a sokkal jobbat. Az Esti Kornélnak ugyan jóval szerényebb a rajongótábora, de számomra annál többet mondanak. Dallamos, romantikus, léleksimogató, tartalmas zenét játszanak. Két hete a Margó Feszten is felléptek. Imádom őket, na.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Esti Kornél (@estikornelzenekar) által megosztott bejegyzés

2./b

Kiscsillag (OTP bank – Petőfi Rádió nagyszínpad, június 27. szerda, 20:45)

Aki szeretne régi klasszikusokat hallgatni, azok kedvéért eljön a VOLT-ra Lovasi András is a Kiscsillaggal. Nem kell hozzáfűznöm semmilyen kommentárt. Régi Kispálos lányok, örültök, igaz?

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Kiscsillag (@kiscsillagzenekar) által megosztott bejegyzés

3./a

TANKCSAPDA (Telekom Nagyszínpad, június 28. csütörtök, 19:45)

Nem véletlenül írtam őket csupa nagybetűvel, mert bakfiskorom hajnala óta szerelmes vagyok Lukácsba. Sőt, Tankcsapda-számra buliztam először a nyíregyházi Rákóczi sörözőben (meg aztán másodjára, harmadjára, meg századjára is), minden dalukat kívülről fújom, és amit nem, azt is van még időm megtanulni következő csütörtökig. A debreceni zenekar az elképesztő sikerek ellenére is megmaradt annak, ami: egyszerű, kurva jó arc vidéki srácoknak, ezért is szeretem őket. Egyszerű rockzenét játszanak, mindössze hárman állnak a színpadon, mégis elemi erővel hatnak. Persze ehhez hozzátesz az is, hogy rengeteg emlékem fűződik hozzájuk.

Kriszta, vidd el őket magaddal, lécci!

3/b

Iron Maiden (Telekom nagyszínpad, június 28. csütörtök, 21:30)

Nem véletlenül lesz az egyik kedvencem a másik kedvencem kvázi előzenekara. Az, hogy még ebben az életben eljutok egy Iron Maidenre, maga a megvalósult álom. DTK visz le csütörtökön – majd a következő pontból megtudjátok, miért, de ő még nem tudja, hogy felváltva fogunk Tankcsapda- és Iron Madien-lemezeket hallgatni a kocsiban. Hahaha. Majd meginstázom nektek,  milyen fejet vág hozzá.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Iron Maiden (@ironmaiden) által megosztott bejegyzés

3/c

„Te honnan jöttél, ember?” – D. Tóth Kriszta és Vecsei H. Miklós beszélget (Diákhitel kávézó, 17:30)

Ennek a programnak egy nagy szerencséje van: hogy a Tankcsapda előtt vége lesz, különben nem ülném végig. Mivel a főnök visz le, arcátlanság lenne felállni és kiflangálni a kedvenc előadóm miatt a beszélgetésről, ezért hálás lehetek az időzítésnek. Vecseivel nemrég Ott Anna beszélgetett a Margón, úgyhogy két héten belül másodszor is fogom hallani.

4./a

Magashegyi Underground (LG Thinq színpad, június 29. péntek, 19:15)

Nagyon szeretem Bocskor Bíborkát, mindenestül: a személyiségét, a stílusát, a hangját. Egy másik nagy kedvencem előtt szerepel, a következő pontból meg is tudhatod, ki az.

4/b

Anna & The Barbies (LG Thinq színpad, június 29. péntek, 21:00)

Pásztor Anna egy állat. Meg istennő is. De amit a színpadon művel, az egész egyszerűen letaglózó. Nagyon szeretem a féktelenségét, a habitusát. Van szerencsém személyesen is ismerni, és pont ugyanolyan őserő az életben is, mint a színpadon. Nincs rajta semmilyen máz, zéró manír. A legújabb lemezéről a kedvenc dalom a Négyeshatos. Hallgassátok meg, pláne most, hogy a hajléktalanság az új törvény miatt ismét napi beszédtéma lett sajnos.

5./a

Akkezdet Phiai (OTP bank – Petőfi rádió nagyszínpad, június 30. szombat, 17:00)

Azt tudtátok, hogy a nevükben elrejtett két darab k kortárs költészetet jelent? Nem véletlenül. Az egyik tag Závada Péter, aki elég király kortárs költő – ITT olvashattok vele egy WMN interjút, amit Gyárfás Dorka készített. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Pécsi Est (@pecsiest) által megosztott bejegyzés

5/b

Halott pénz (Telekom nagyszínpad, június 30. szombat, 20:30)

Marsalkó Dávidék koncertjére egyszer úgy tévedtem be évekkel ezelőtt (amikor még nem voltak ennyire nagymenők), hogy randiztam egy sráccal, aki az akkor még létező Gödörbe vitt el. Álltunk a tömeg közepén, mindenki ugrabugrált körülöttünk, mi meg inkább smároltunk. De nem ez a lényeg, hanem az, hogy innentől fogva bírom a Halott pénzt. Nem ők a kedvenceim, de szívesen ellötyögök egy-egy számukra.

Hosszú listát tudnék még írni azokról, akiket szívesen hallgatnék élőben, de ezt az online műfaj nem engedi meg. Viszont felsorolás szintjén megemlíteném a többi kedvencemet is, akik szintúgy fellépnek a VOLT-on: a Bëlga, a Margaret Island, a 3OY, a Supernem, a Honeybeast, a Parno Graszt, a Blahalouisiana, a Hősök, a Hiperkarma, a Kistehén és az Elefánt.

Ti melyikre csekkoltok be?

(Teljes program ITT érhető el.)

Csütörtökön pedig keressetek a Tankok és az Iron Maiden előtti dühöngőben!

Szentesi Éva

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Unsplash/ Danny Howe