Keresés

Sevcsik M. Anna, az Élet.Érzés Egyesület (korábban Babagenetika) életre hívója három búcsú terhét cipeli, Czakó Zsófia író pedig egy korai veszteségét – amelyről a Szívhang című regényében írt –, és a meddőség bélyegét. Két nő, akiket a közös veszteségélmény hozott közel, és két különböző történet, illetve megküzdési mód, amely nemcsak azt mutatja meg, hogy nincs egyetlen érvényes út a gyászban, hanem azt is, hogy mit viszünk tovább mindabból, ami velünk történt.

Megválaszthatja-e egy nő, hogy milyen nemű orvos lássa el? Mindenképp át kell adni szövettani vizsgálatra, boncolásra a halott magzatot? Milyen típusú pszichés támogatásra lenne szüksége az intézmény részéről egy perinatális veszteséget átélő párnak? A terület szakértőit kérdezte Kőrizs Kata.

Senkinek sincs joga olyan körülmények közé sodorni egy anyát, hogy a kórházi mosdóban legyen kénytelen világra hozni a halott babáját. És senkinek sincs joga elvenni a szülőktől a méltó búcsú lehetőségét.

Egy kisbaba elvesztésekor ahány ember, annyi út van a gyászban és az elengedésben is. Visnyei Barbara tartalomgyártó korai veszteségekor a természetes vetélés mellett döntött, és azzal, hogy erről nyíltan beszél, rengeteg nőnek segített már.

Nimród elvesztése óta négy év telt el. De ilyen a gyász, egy időre jéggé dermeszt, és sokszor azt érzed, az örök tél már sosem ér véget. Aztán mégis elkezd kitavaszodni.

„Bármennyi veszteséget is élt már meg az ember, mindig történhet olyan, ami váratlan érzelmeket hoz magával. Ki kell mondani: én ma elveszettem valakit. Nem elég helyette annyi, hogy: ez egy nehéz nap volt” – fogalmazza meg a szülészeti ápoló, Ágnes, milyen súlyos jelentéssel is bír az ő szakmájukban a valódi önreflexió.