–

WMN: Milyennek látod a természettudományos képzést Magyarországon? Mi működik jól, és min kellene változtatni?

Őryné Gombás Csilla: Alsó tagozatban a természettudományos kérdések nem feltétlenül jelennek meg szigorúan tantárgyakhoz kötődően, talán csak az éppen most, első és második osztályban a többi tantárgyba beolvadó környezetismeret-órán. A hangsúly ebben az életkorban inkább a minket körülvevő környezet megismerésre való érdeklődés felkeltésére esik. A tanító feladata az ismeretszerzéshez szükséges képességek fejlesztése, a tanulók ösztönzése arra, hogy a bennük felmerülő „természettudományos” kérdésekre választ találjanak:

olvassanak utána, kísérletezzenek, találjanak társakat ehhez.

Az iskola persze sokat segíthet élményszerű foglalkozásokkal, a szakkörök, tanulmányi kirándulások vagy éppen különleges versenyek szervezésével is. Ebben a korban még a gyerekek kíváncsisága, belülről jövő érdeklődése a meghatározó. Szerintem az egyik legfontosabb, hogy figyelni kell a gyerekek visszajelzéseire, együttműködő ötleteire akár a tananyag feldolgozása során.

WMN: Vajon miért gondolja a társadalom egy része még mindig, hogy a természettudományos tárgyak „fiús” tantárgyak? Hogyan lehet szerinted ezen változtatni?

Őryné Gombás Csilla: A példák meghatározók ebben is: amíg az egyes területeket férfiak képviselik a nagyközönség előtt, addig sokakban fel se merül, hogy akár egy nő is lehetne ott. A pedagógusnak, iskolának alkalma, lehetősége lenne arra, hogy ezen változtasson. Hogy a gyerekek tanuljanak tudósnőkről, halljanak tőlük előadásokat, és persze a lányok kapják meg azt a bátorítást minden általuk választandó terület iránt, amit ma sok esetben nem kapnak meg. Ráadásul a pedagógusok, különösen a tanítók, ritkán látják csak azt, hogy hova jutottak el évtizedekkel később tanítványaik. Ha lenne szervezettebb utánkövetés, akkor legalább arról kapnának visszajelzést, hogy márpedig a lányok is sikeresek lehetnek az élet legkülönbözőbb területein. Így csak legfeljebb akkor hallunk róluk, ha média beszámol az eredményeikről.

WMN: Érezted-e hátrányát valaha a pályád során annak, hogy nő vagy?

Őryné Gombás Csilla: Bár az első tanítóm történetesen férfi volt, a pedagógusi pályán régóta nagy többségben vannak a nők, így ezen a területen nem igazán lehet szó jelentős hátrányokról.

Ez az aránytalanság sem szerencsés persze, sem a pedagógusok, sem a gyerekek szempontjából: ugyanúgy hiányzanak a férfiak meglátásai, mint ahogy más területeken a nőkéi.

Talán még a kisgyerekekkel foglalkozó tudományos publikációban sincsenek a férfiak felülreprezentálva. 

WMN: A tudóskarrier szempontjából nagyon mások-e a férfiak és a nők lehetőségei ma?

Őryné Gombás Csilla: Én arra látok rá jobban, hogy hogyan választanak tudományterületet a gyerekek: egy kisiskolás lányt talán még nem fog senki lebeszélni kialakuló természettudományos érdeklődéséről csak azért, mert ezt nem gondolná „lányos”, vagy „neki való” területnek. Azonban az érdeklődés felkeltését természetesen jelentősen befolyásolja a társadalmi környezet: kiknek szánják a különböző játékokat, milyen könyvek jelennek meg, milyen példákat lát maga körül. A kisiskolás korban kialakuló érdeklődés persze nem feltétlenül marad meg hosszabb távon. A pályaválasztásig az élmények, a sikerek és kudarcok, vagy egyszerűen a gyerek érdeklődésének eltolódása sok mindent megváltoztat. A mai napig a pedagógus is tereli a gyerekek jelentős részét valamilyen pálya felé. Sajnos a pedagógusokat is érintik a „fiúsnak” és „lányosnak” gondolt területek sztereotípiái. A természettudományok iránt kevésbé érdeklődő tanítónők nem feltétlenül tudják értékelni a gyerekek, különösen a lányok érdeklődését, kísérletező kedvét egy rideg tanórai, iskolai környezetben, ami a legjobb indulattal se hasonlítható egy inspiratív kutatói környezethez, munkahelyhez.

Amíg a tanórán „játszó” gyerekeket nem lehetőségnek, hanem fegyelmezési feladatnak tekintjük, addig a kreativitásukat gátoljuk.

A hagyományos iskolai közeg már évtizedekkel ezelőtt sem tudta kibontakoztatni főleg a lányok tehetségét. Napjainkra a helyzet alig változott, de szerencsére vannak próbálkozások.

WMN: Neked kik segítettek abban, hogy az lehess, aki ma vagy?

Őryné Gombás Csilla: A családi háttér és néhány jó pedagógus, osztálytárs az én esetemben is meghatározó volt. Akár azért, mert olyan szerettem volna lenni, mint ők, vagy éppen azért, mert olyan nem. A munkám során sose felejtettem el, hogy én is voltam gyerek, milyen nehézségekkel szembesültem annak ellenére, hogy nagyon szerettem iskolába járni. Saját gyerekeim élményeit is sokszor beépítettem módszereimbe. Mindig azon dolgoztam, miként lehet a gyerekekből a lehető legtöbbet úgy kihozni, hogy az egyik legkedveltebb hely legyen az iskola. 2012-ben találkoztam Polgár Judittal, aki sakkozóként, szülőként kereste a sakk mint képességfejlesztő eszköz helyét az iskolában. Azóta folyik a közös munka, amelynek eredménye a Polgár Judit-módszer, egy folyamatosan fejlesztett sakkos tanítási forma.

*

A Hello, WMN! kerekasztal-beszélgetés tematikus támogatója a Morgan Stanley.

Fotók: Őry Béla