Caramel: Először mondom ki nyilvánosan: jól vagyunk – Elviszlek magammal

Molnár Ferenc Caramel másodszor ült be a kocsiba, és ez egy sokkal nehezebb „második kör” volt, mint az első. Feri ugyanis négy éve, friss apukaként mesélt arról a fárasztó boldogságról, ami a kisbabás élet velejárója. Most pedig, majdnem négy évvel később, egy küzdelmes és fájdalmas időszak után mondhatta azt – az Elviszlek magammal nézőinek először –, hogy kislánya a bő másfél évvel ezelőtti leukémiadiagnózis után jól van, és jól vannak mint család is. Feri elmesélte, hogy Szofi betegségének első évében a feleségével felváltva omlottak össze. A téma érthetően és láthatóan még most is felkavarja, és – mint elmondta – volt, hogy még a zenélést is megnehezítette számára. Beszélgettünk arról, hogy ez az élet-halál helyzet hogyan hatott az istenhitére vagy éppen az előadókénti nyitottságára. De természetesen nem csak erről beszélgettünk, miközben elvittem a Papp László Sportarénába, ahol az ötödik önálló nagykoncertjére készül, ráadásul pályafutása tizenötödik évfordulóján. Szó esett a tizenöt évvel ezelőtti Megasztárról, a többi „arénás” előadóról, a cigánytelepről, és még nagyon sok mindenről. Elviszlek magammal: Molnár Ferenc Caramel