Tenki Réka: „Nem tudom kimondani, hogy jó vagyok” – Elviszlek magammal
Rovattámogatás
2019. április 24.
|
DTK
Tenki Rékával éppen nőnapon forgattunk, és hozott nekem egy szál virágot. Azt persze ő nem tudhatta, hogy nem ezzel vett meg magának kilóra, hanem az elmúlt éveim legkatartikusabb színházi élményével, az Egyasszony című monodrámával, amivel a kislánya születése után visszatért a színpadra. Edzésre mentem érte, ahol kőkeményen dolgozott, jól ki is pirult, de még ez is jól állt neki. A kedvünkért (bár nem kértük tőle) még a nyújtást is kihagyta, csak hogy ne kelljen rá sokat várnunk, és kevesebb mint öt perc alatt elkészült. Ezeken én meg sem lepődtem, mert tudtam, hogy a családjában rengetegen dolgoznak a színházi műszakban, ezért különösen fontos neki, hogy a körülötte dolgozó stábot megbecsülje. Azon viszont igenis meglepődtem, hogy Réka, akit tavaly beválasztottak Európa tíz legígéretesebb színésznője közé, itthon pedig megbecsült, színésznő, aki a Katonától a Nemzetin ár az Örkényig a legnagyobb művészszínházakban dolgozik, még mindig küszködik azzal, hogy kimondja: „Jó vagyok.” Erről is beszélgettünk, ahogy élete legnagyobb színházi szerepéről (igen, az Egyasszonyról), a lányáról, és a férjéről is. Kiderült például, hogy Csányi Sándor igazi szakmai coach otthon, valamint javíthatatlan romantikus, aki virágot és vacsorát visz a feleségének a színházba… Elviszlek magammal: Tenki Réka.
Neked ajánljuk
Elviszlek magammal –
2022. június 15.
–
DTK
Most először áll együtt színpadon a feleségével, Tenki Rékával, és rögtön egy gigászi feladatot vállaltak Edith Eva Eger A döntés című könyvének adaptációjával. Ennek kapcsán egy jót beszélgettek DTK-val házasságról, egók harcáról, alá-fölé rendeltségről, határhúzásról, népszerűségről és civilségről. Évadot zár az Elviszlek, méghozzá Csányi Sándor színésszel:
0 like / 0 dislike
86 megosztás
Kult –
2018. január 2.
–
GyD
Azt mondja, azóta tiszteli igazán a nőket, amióta ő is szült. Egyébként viszont jobban tart tőlük, mint a férfiaktól, mert szerinte okosabbak. Női élettörténetekről, megrázó színpadi pillanatokról és külföldi lehetőségekről is beszélgetett Gyárfás Dorka Tenki Réka színésznővel, aki hamarosan századszor játssza el élete legfontosabb előadását: az Egyasszonyt.
200 like / 2 dislike
2208 megosztás
WMN Ügy –
2016. március 10.
–
DTK
Íme, bemutatjuk nektek azt az öt bátor nőt, akik szerintünk 2015-ben mindannyiunknak példát mutattak a közéletben emberségből és bátorságból. Most rajtatok a sor, hogy kiválasszátok az öt SzuperWMN közül azt az egyet, aki megkaphatja az ezzel a címmel járó díjat.
130 like / 2 dislike
796 megosztás
Nyílt lapokkal –
2023. április 10.
–
TF
Hogyan lehet Csuja Imrét zavarba hozni? Miért csak egyszer próbált romantikus lenni a férjével Tenki Réka? A Nyílt lapokkal második adásából kiderül!
0 like / 0 dislike
31 megosztás
Elviszlek magammal –
2021. szeptember 8.
–
DTK
Jön az őszi–téli Elviszlek magammal-maraton, mostantól 17 héten át újabb és újabb epizódokkal. A premieradás vendége Kásás Tamás háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, aki tőle szokatlan nyíltsággal és megejtő őszinteséggel mesélt útkeresésről, halogatásról, érzékenységről, vegánságról és arról, hogy mi teszi boldoggá és mi nem. Nézzétek meg:
0 like / 0 dislike
198 megosztás
Hello, WMN! –
2022. március 26.
–
SzAE
Ilyen volt a Hello, WMN! két év után először közönség előtt, a hetedik születésnapunkon, nőnapon. Aki nem tudott velünk lenni ezen a különleges estén, most pótolhatja az élményt, mert olyan meglepő fordulatok történtek a színpadon, hogy aki ott volt, sosem felejti el ezt a beszélgetést.
0 like / 0 dislike
8 megosztás