Balatoni József: Két tartalmas és nyugis hét suli nélkül
Két hét szünet nem sok, de nem is kevés. Hogyan lehet nyugisan, mégis tartalmasan eltölteni ezt az időszakot? Balatoni József, alias Jocó bácsi hozott erre néhány tippet.
Két hét szünet nem sok, de nem is kevés. Hogyan lehet nyugisan, mégis tartalmasan eltölteni ezt az időszakot? Balatoni József, alias Jocó bácsi hozott erre néhány tippet.
Sokak szerint a szilveszter az év bulija kell hogy legyen, nagy társasággal, rengeteg itallal, hajnalig tartó bulival. De mi van, ha mindezt a hátunk közepére sem kívánjuk?
Már elérhető az a vérvizsgálat, amely kimutatja az Alzheimerre utaló jeleket, így az érintettek – bár hatalmas érzelmi teher a betegséggel szembesülni – még idejében elkezdhetnek változtatni az életmódjukon, az egészségtelen szokásaikon, a táplálkozásukon, illetve kellő időben kereshetnek segítséget vagy központokat arra az esetre, ha a hanyatlás gyors iramban következne be.
Kevés életöröm jutott eddig ezeknek a kutyáknak, ideje mindent állandóvá tenni: az ételt, az italt és a szeretetet is, mondja az ócsai Szent Ferenc Állatotthon két működtetője, Merza-Nagy Rita és lánya, Balla Réka.
Vajon hogy érzik magukat a mai tizenkét–tizennyolc év közötti lányok? Ezt próbálták kideríteni egy friss kutatással, amiben tizenhétezer amerikai kamasz lány vett részt. Tinédzsernek lenni soha nem volt könnyű, még jóval az internet kora előtt sem, mára azonban már nemcsak a hormonokkal, de a közösségi média okozta szorongással is meg kell birkózniuk a fiataloknak.
„Ezt szoktam meg, ebben nevelkedtem. Ezt tudom. Sok nehézsége van a munkának, mégis szeretem. Amikor a fiúk kicsik voltak, fogni kellett a kezüket, úgy menni a juhok után” – mondja Szalai Erzsébet, aki hálás azért, hogy a gyerekeivel dolgozhat együtt.
A feleségem és én is állatok közt nőttünk fel, így nem volt kérdés, hogy a közös otthonunkat is megosztjuk majd néhány házi kedvenccel. Először tengerimalacaink voltak, majd macskáink, és évek óta gondolkodtuk azon, hogy kutyánk is legyen. Most eljött az ideje ennek.
A bohóc rosszcsont, öntörvényű, gyermeteg, ártatlan, spontán, elrajzolt, mint amikor a gyerek színez. A bohóc tükör, kimond olyan dolgokat is, amikre még gondolni sem merünk. A bohóc érzékeny. Egy jó bohóc szeretetteljes figura, aki adni szeretne, mutatni valamit, értéket képvisel. Egyed Brigitta pedig pont ilyen, és akár kockázatot is vállal azért, hogy 15 másodpercre megnevettessen.