Június 20-án délelőtt tizenegykor Andi, Kata és a gyerekeik megérkeztek párizsi szállásukhoz. Az apartmant két hónappal korábban, a Booking.com felületén foglalták le, 1506 eurót fizettek érte. A tulajdonos a foglalást azonnal visszaigazolta, majd néhány nappal az utazás előtt még azt is jóváhagyta, hogy a családok a délutáni bejelentkezés előtt letehessék nála a csomagjaikat. Az ágyneműről és a törölközőkről is egyeztettek.

A ház előtt állva derült ki, hogy mégsincs hol aludniuk.

Andi ugyanis ekkor vette észre a szállásadó aznap 10 óra 4 perckor küldött üzenetét. A takarító állítólag ágyi poloskát talált a lakásban, ezért a tulajdonos lemondta a foglalást. Azt tanácsolta nekik, hogy forduljanak a Booking.comhoz, amely majd segít másik szállást találni.

Mindenben segítenek?

Mivel a magyar nyelvű ügyfélszolgálat nem volt elérhető, Andiék a nemzetközi központot hívták. Az első ügyintéző azt mondta, a Booking.com segít nekik megfelelő szállást keresni, és szükség esetén az árkülönbözetet is megtéríti.

Kevesebb mint egy órával később azonban már egészen más tartalmú levél érkezett. A Booking.com közölte, hogy a foglalást törölték, kereshetnek maguknak új szállást, ehhez pedig ők 60 euróval járulnak hozzá. 

De közben érkezett egy automatikus rendszerüzenet is, amelyben arról tájékoztatták őket, hogy a foglalt szállásuk sikeresen és díjmentesen törlésre került, nincs további teendő, és 7–12 napon belül visszakapják a szállás költségét.

Andi ismét telefonált. Ezzel kezdetét vette a délutánba nyúló ügyintézés, amelynek során minden új munkatársnak az elejétől kellett elmesélnie a történteket.

Az elsőként nekik felajánlott szállás nem is Párizsban, hanem Clamart-ban volt. A Booking.com felületén szereplő adatok szerint ráadásul mindössze két vendég fért volna el benne, egyetlen franciaágyon.

Egy másik ajánlat olyan környékre szólt, ahová Andiék kisgyerekkel nem szívesen mentek volna, a fényképek alapján pedig az apartmannak ablaka sem volt.

Az állítólag poloskás lakást időközben újra meghirdették

Miközben az ügyfélszolgálattal vitatkozott, Andi maga is szállást keresett. Ekkor vette észre, hogy az állítólag ágyi poloska miatt használhatatlanná vált apartman ugyanarra a négy éjszakára továbbra is lefoglalható a Booking.com-on. Csakhogy már nem 1506, hanem több mint 22 ezer euróért.

Andi ebből arra következtetett, hogy a tulajdonos talán nem a poloskák miatt törölte a foglalásukat, hanem azért, hogy sokszoros áron adhassa ki a lakást. 

Az aktuális ügyintéző állítólag maga is meglepődött ezen az információn, és azt mondta, a szállásadót örökre kitiltják a platformról. Az apartman azonban később is elérhető maradt az oldalon.

Volt pénzügyi keret, csak döntés nem született

A hosszas alkudozás után az egyik ügyfélszolgálati munkatárs végül azt közölte, hogy Andiék 3000 és 5000 euró közötti összegben kereshetnek maguk új szállást. Ennek alapján ők találtak is két megfelelő szobát, összesen körülbelül 3000 euróért. Az ügyintéző azt mondta, a foglaláshoz engedélyt kér a felettesétől.

Miközben Andi a vonalban várakozott, a Booking.com egy másik számról is hívta. Megpróbált váltani a két hívás között, de mindkettő megszakadt. Nem sokkal később érkezett az üzenet: a hotelben időközben elfogytak a szobák.

Újabb telefonhívás következett. Majd még egy. Az egyik 39 perc után szakadt meg. A családok ekkor már órák óta várakoztak a csomagjaikkal a párizsi hőségben.

 

Csatlakozz a WMN-Tagsághoz!

Ezt a tartalmat csak a WMN-tagok olvashatják tovább.
Legyél te is a közösségünk része, támogasd munkánkat!

Szükségünk van a támogatásodra.

Megnézem a tagsági csomagokat
vagy bejelentkezem

Kurucz Adrienn

Kiemelt kép: Getty Images/Denis Borisov, Unsplash/Jas Rolyn