–

Hogy miért követnek el felnőtt emberek gyermekek ellen szexuális visszaéléseket, elsősorban pszichológiai aspektusból szokták megközelíteni a kutatók. A Queensland University of Technology (QUT) kriminológusai, Kelly Richards és Emma Hussey most azonban más utat választottak: a Victims & Offenders szaklapban megjelent szisztematikus áttekintésükben közel 700 férfi elkövető vallomását elemezték a világ különböző országaiból – minden eddiginél nagyobb mintán vizsgálva, hogyan magyarázzák maguk az elkövetők saját tetteiket.

A kutatók 39 korábbi tanulmány anyagát elemezték, amelyekben 18 év feletti férfiak beszéltek saját bűncselekményeikről. A vizsgálat célja az volt, hogy feltárja: az elkövetők saját magyarázatai milyen tanulságokkal szolgálhatnak a gyermekek elleni szexuális visszaélések megelőzésének lehetőségeiről. 

A vallomások sokszor sokkolóak voltak. Egyesek az alkoholt, a drogokat vagy saját gyerekkori traumáikat tették felelőssé. Mások azt állították, hogy „izgalmasabb” szexuális élményeket kerestek. Többen szerelemként írták le a kapcsolatot, vagy azt mondták, „tanítani” akarták a gyereket.

A leggyakoribb magyarázat azonban az volt: az áldozat szerintük beleegyezett a történtekbe.

Több elkövető úgy állította be a gyereket, mintha aktív résztvevője, sőt kezdeményezője lett volna a visszaélésnek. Egy férfi például „ravasz csábítónak” nevezte az áldozatát, és azt mondta: „valójában ő csalt tőrbe engem”. Hogy „az áldozat provokálja az elkövetőt” narratíva miért nem állja meg a helyét, azt Gyurkó Szilvia ebben a cikkben részletezte.

A kutatók is hangsúlyozzák: gyerek nem adhat beleegyezést felnőttel folytatott szexuális kapcsolathoz. Az elkövetők által emlegetett „beleegyezés” ráadásul gyakran mindössze annyit jelentett, hogy a gyerek nem tanúsított erőszakos ellenállást. Pedig köztudott, hogy veszélyhelyzetben az áldozatok gyakran lefagynak, ezért sem tudnak ellenállást kifejteni.

A tanulmány szerint sok férfi bosszúból követett el visszaélést – jellemzően a partnerének akart visszavágni. Az elkövetők gyakran azért éreztek haragot, mert feleségük vagy partnerük nem felelt meg az általuk elvárt női szerepnek: nem volt elég engedelmes, nem végzett el bizonyos házimunkát, vagy nem biztosított számukra szexuális hozzáférést akkor és úgy, ahogy azt elvárták volna.

Egy férfi például arról beszélt, hogy mostohalányát azért molesztálta, mert dühös volt a feleségére, amiért „nem takarított rendesen”. Mások azt állították, hogy partnerük nem volt hajlandó bizonyos szexuális aktusokra, ezért fordultak gyerekek felé.

A szerzők szerint

a korábbi kutatások gyakran túlságosan semleges kifejezésekkel írták le az ilyen eseteket – „párkapcsolati konfliktusként” vagy „családi feszültségként”.

Az elkövetők saját beszámolói azonban sokkal nyíltabban mutatják meg a férfi szexuális jogosultságtudatot és a megtorlási szándékot.

„Alárendeltek”

A kutatók szerint különösen aggasztó, hogy az elkövetők gondolkodásában a nők és a gyerekek gyakran ugyanabba az „alárendelt” kategóriába kerülnek. Több vallomásban összemosódott a különbség a felnőtt nők és a lánygyermekek között: az egyik férfi például úgy fogalmazott, hogy „szexuális kielégülésre volt szükségem, és ehhez egy nő kellett”. 

A kutatók szerint mindez azt jelenti, hogy a gyermekek elleni szexuális visszaélések megelőzéséhez nem elég kizárólag az online biztonságra vagy a bűnüldözésre koncentrálni. Szerintük kulcsszerepe van annak is, hogy a társadalom fellépjen a nemi sztereotípiák, a nemi alapú erőszakot relativizáló erőszakmítoszok és a férfi felsőbbrendűséget erősítő nézetek ellen.

Nagy Andi