Évente több ezer holttest marad azonosítatlan Európában, kézbe vette az ügyet az Interpol

–

Az antwerpeni kikötő közelében, a város fő sportcsarnokának árnyékában kanyarog a Groot Schijn folyó. Itt találták meg 1992 júniusában egy nő holttestét, amely egy víztisztító rácsánál akadt fenn a vízben. A nyomozók már akkor úgy vélték, hogy gyilkosság történt – de a nőt nem tudták azonosítani. Az egyetlen kapaszkodót egy tetoválás jelentette: egy fekete rózsa zöld levelekkel és monogrammal a bal karján.

Mivel a rendőrök nem tudták, ki volt az áldozat, a nyomozás hamar zsákutcába ért, és csaknem három évtizedre megoldatlan maradt. Fordulat akkor következett be, amikor holland nyomozók rájöttek:

saját dossziéikban is számos olyan régi ügy szerepel, amelyben az áldozatok személyazonossága ismeretlen – és több esetben nők haltak meg gyanús körülmények között.

A nemzetközi együttműködés fontossága

A rendőrök azt feltételezték, hogy sok áldozat külföldi lehetett: bevándorlók, esetleg emberkereskedelem áldozatai, vagy olyan emberek, akiknek családja más országban él, és nem is tudja, hogy eltűntek. Így a nyomozás előrelépéséhez nemzetközi együttműködésre volt szükség.

A holland hatóságok végül belga és német kollégáikkal, majd a Interpollal vették fel a kapcsolatot. A kezdeményezés a franciaországi Lyonban működő központban dolgozó Susan Hitchin asztalára került, aki az Interpol DNS-egységét koordinálja.

2023-ban a szervezet elindította az Identify Me nevű kezdeményezést. A program keretében több tucat olyan nő adatait hozták nyilvánosságra Európa-szerte, akiket meggyilkoltak vagy gyanús körülmények között haltak meg, de kilétük ismeretlen maradt. A cél az volt, hogy a nyilvánosság segítségével családtagokra bukkanjanak, és új lendületet adjanak a megfeneklett nyomozásoknak.

Hitchin jól emlékszik arra a napra, amikor egy üzenet érkezett a csapatához az Egyesült Királyságból. A felhívásról szóló hírekben valaki felismerte a jellegzetes tetoválást. „Az ilyen üzeneteknél az embernek végigfut a hideg a hátán, mert rögtön látni lehet, hogy hiteles információról van szó” – mondta.

Így derült ki, hogy az antwerpeni áldozat Rita Roberts volt. A nő 31 évesen költözött a belga városba, majd eltűnt a családja életéből. A nyomozók máig nem tudják, pontosan hogyan halt meg, de hozzátartozói legalább választ kaptak arra, mi történt vele.

Évente többezer azonosítatlan holttest

A nő esete rávilágít arra, hogy Európában évente több ezer azonosítatlan holttestet találnak, és a személyazonosság hiánya jelentősen megnehezíti a gyilkossági ügyek felderítését. Nem ismert, hogy az azonosítatlan nők közül hányan válhattak gyilkosság áldozatává. Hitchin szerint

az a 47 ügy, amelyet a nemzeti rendőrségek eddig átadtak az Interpolnak, valószínűleg csak a jéghegy csúcsa. Szerinte sok ország még mindig nem nyitotta újra az azonosítatlan női áldozatokkal kapcsolatos régi aktákat.

A problémát az is súlyosbítja, hogy a határok gyakran akadályt jelentenek a nyomozásban. Előfordult például, hogy egy Hollandiában eltűnt nő maradványait alig tíz kilométerre a lakóhelyétől találták meg – csakhogy a folyó túloldalán, már Belgium területén. Akkoriban a jogszabályok nem tették lehetővé a DNS-adatok megosztását, így a családja évtizedekig nem tudta meg, mi történt vele.

Az Interpol egyik jelenlegi felhívása egy fiatal nőhöz kapcsolódik, akit csak FR01 kódnéven tartanak nyilván. A koponyáját és bal lábának csontjait 2021-ben találták meg egy szemeteszsákban a párizsi külvárosban, Saint-Denisben. A vizsgálatok szerint a nő körülbelül húszéves lehetett, és afrikai származású volt. A francia rendőrség úgy véli, hogy meggyilkolták, de eltűnését senki nem jelentette be.  

Hitchint éppen az a félelem hajtja, hogy ezek az áldozatok névtelenül tűnnek el a statisztikákban. „A nőkkel szembeni erőszak sajnos nem fog egyik napról a másikra megszűnni. De azt megüzenhetjük a társadalomnak, hogy minden élet számít, és mindent megteszünk azért, hogy ezeket a nőket ne felejtsék el” – fogalmazott. Hozzátette:

„Legalább a nevüket szeretnénk visszaadni nekik. Ha a haláluk után is, de visszaadni a méltóságukat.”

Nagy Andi