Szexrobot a hálószobában? – Ami ma még sci-fi, holnap valóság lehet

–

Baráti hosszú hétvégének utolsó estéjén, a gyerekek fektetése után, közvetlenül az alkoholmentes borok „igen vagy nem” parázsvitájából fordult át a beszélgetés a szexrobotok kérdéskörére. Hogy milyen átkötéssel, azt mindenkinek a kreativitására bízom. Felmerült a kérdés: használnál szexrobotot? Megosztotta a kérdés a társaságot – a „kiráz a hidegtől” és a „meddig kell még várni” félmondatokig terjedően.

Igen, szélsőséges érzelmeket kiváltó téma. Nem véletlenül, hiszen emberi működésünk érzékeny középpontját érintő kérdésről van szó: a szexualitásról, és ez – mint általában – kicsapja a biztosítékot. És az sem csoda, ha egyre gyakrabban merül fel társaságokban, filmekben, kommentszekciókban, hiszen ez a technológia már nemcsak a sci-fi filmek izgalmas kérdésfelvetése, hanem a ma realitása.

A szexrobotok egy-két évtizeden belül az előrejelzések szerint széles körben elterjedt eszközök lesznek.

Szexuális eszköz vagy társ?

Cégek már évtizedek óta fejlesztik a különböző szexrobot-variánsokat, amelyekre sokszor csak szemérmesen úgy hivatkoznak, hogy „társrobotok”. Ezek a vállalatok marketingtevékenységük során olyan magasztos célokat tűznek zászlójukra, mint a magány, az egyedüllét és a szexuális szükségleteink végleges megoldása. Nem kell hozzá vad fantázia, hogy elképzeljük: egy élethű, szintetikus test ChatGPT-vel felvértezve széles körű érdeklődésre tarthat számot, és így alternatívát jelenthet az emberi kapcsolatok sokszor fájdalmas és komplex labirintusával összevetve.

De tudjuk-e, milyen változásokat indít el ezeknek a robotoknak a használata, és vajon készen állunk-e ezekre?

Sebezhetőségünk az ár, amit kifizetünk

Általános iskolás voltam, talán tizenhárom éves, amikor először hívtam el egy lányt randizni. A visszautasítástól való félelem – hogy mi történik, ha ez a számomra fontos ember azt mondja: nem – bénítóan hatott. Aztán természetesen csak tetézte mindezt a gondolat, hogy mit gondolnak majd az osztálytársaim; a megszégyenüléstől való félelem érzését máig fel tudom idézni…

Az agyunk fejlődését berobbantó pubertáskori hormonális kaszkád gyakorlatilag egy új embert hoz létre, ahogy átvergődünk a gyerekkorból a felnőttkorba. Szükségszerű, hogy ezen az úton mindannyian megégessük magunkat. Megsebződünk a visszautasításokban, világok omlanak össze az első megcsalásoknál, és elképzelhetetlen fájdalmakkal találkozunk a szakításokban.

Kamaszkorunk viharos éveinek legmeghatározóbb élményeit legtöbben a szexualitásunknak köszönhetjük. A legmélyebb ösztönünknek, ami a legkorábban lök ki bennünket a komfortzónából.

A szexuális vágy abból fakad, hogy kapcsolódni akarunk valakihez, akit izgalmasnak, másnak, idegennek érzünk, és mellette önmagunk egyik új, sosem tapasztalt vagy elfeledett, elzárt identitásdarabját élhetjük meg. És érte hajlandóak vagyunk bármit megtenni – még akár a sebezhetőséget is felvállalni.

A legtöbb, hétköznapokban használt technológia azzal a céllal jön létre, hogy komfortot teremtsen számunkra: mint a személyautó, telefon, termosztát, robotporszívó, ruha. Agyunk minimalizálni akarja az erőfeszítést, és maximalizálni a lehetséges erőforrásokat, valamint megtalálni a lehető legrövidebb utat minden szükségletünkhöz, ami megszületik bennünk. A szexrobot valójában erről szól: komfortot és biztonságot kínál számunkra a szexualitásban. Egy megoldást, amelyben nincs benne a sérülés kockázata. Soha nem utasít el, soha nem mondja azt, hogy „nem”. Vele szemben nem vagyunk kitéve a szégyen, a lelkiismeret-furdalás és a visszautasítás veszélyének. Kiszámítható, stabil, nem ítélkező, állandóan elérhető partner. A társrobot-szirénének éneke azzal csábít bennünket, hogy meg lehet kapni a szexuális intimitást a megsebződés veszélye nélkül.

A sebezhetőség nem bug, hanem feature

Mikor nagy nehezen rászántam magam, hogy elhívjak egy lányt, visszautasított. Hatalmas pofára esés volt. Hetekig szenvedtem. Aztán pár hónappal később összejöttem az első barátnőmmel, és minden egyenesbe jött.  

A sebezhetőség azt jelenti, hogy vállaljuk magunkat olyannak, amilyenek vagyunk. Gondoljunk csak bele: ahhoz, hogy bevalljunk egy hibát, bocsánatot kérjünk, kiálljunk valami mellett, amiben hiszünk, vagy szeressünk valakit anélkül, hogy garantált lenne a viszonzás – mind sebezhetőnek kell lennünk. Ezek a tettek mind magukban hordozzák az elutasítás, a fájdalom vagy a kudarc kockázatát. Mégis, amikor vállaljuk ezt a rizikót, akkor éljük meg a legintenzívebb emberi érzéseket: az örömöt, a szomorúságot, a szeretetet, a csalódást és a fejlődést.

A társrobot pénzen megvásárolható kiszámíthatósága valójában a komfortzóna börtöne, amelynek következménye a stagnálás, az üresség és a még mélyebb magány.

Technológiai megoldásokat akarunk adni a szexualitásra, de nem vesszük észre, hogy ezek a problémák valójában az egészséges emberi működésünk sarokköveit képezik. Sebezhetőnek lenni nem hiba, hanem lehetőség a tartalmasabb életre.

A jövő dilemmái, amelyekre most kellene választ adni

Képzeljük el, hogy a közeljövőben tizenéves gyermekünk hazaállít a nyári munkájából megszerzett zsebpénzéből vásárolt társrobottal. Hogyan fogjuk kezelni ezt a kérdést? Mi itt a felelős szülői magatartás, vajon? Hogyan fog hatni a gyermekünk pszichoszexuális fejlődésére? Kérdések ezrei merülnek fel, amelyeket még azelőtt lenne jó megválaszolni, mielőtt ez a hétköznapok realitásává válik. Ne járjunk úgy vele, mint a közösségi médiával, amelyről 10–15 évvel később már tudjuk, hogy nem volt jó ötlet.

Mi a valódi haszna ennek a technológiának egyéni és össztársadalmi szempontból? Meghaladják-e a hasznok a potenciális kockázatokat? Hogyan kerüljük el azt, ami az amazóniai törzsnél történt, amikor egy felkészületlen csoportra szabadították rá a modern technológiát, és a falu egyik fele pornó-, a másik fele közösségimédia-függő lett? Milyen normákat kell megfogalmaznunk ahhoz, hogy csökkentsük a kockázatokat? Például ahogy tették ezt egy sarki kutatóállomáson, amikor bevezetésre került a szélessávú internet, és vele együtt megérkezett a közösségi média.

Szót kell ejteni ugyanakkor arról is, hogy vannak személyes helyzetek, amikor nagyon is indokolt lehet egy társrobot használata. A szexuális intimitás alapvető emberi szükséglet, amely nem szűnik meg a fizikai vagy mentális korlátok megjelenésével. Olyan élethelyzetekben, amikor a kapcsolódás lehetősége korlátozott – például súlyos mozgáskorlátozottság, fogyatékosság, pszichés betegség vagy időskori elszigeteltség esetén – a szexuális segédeszközök, így akár a szexrobotok is segíthetnek az érintettek számára abban, hogy megélhessék az intimitás és a testi öröm élményét biztonságos, kontrollált és méltóságteljes módon.

A következő évtizedek egyik legfontosabb kérdése az lesz, hogy akarunk-e robotokat és MI-t használni kapcsolati funkciókra. Vagy jó lenne meghúzni valamilyen határt ezeknek a fejlesztésében és használatában?

Philip K. Dick klasszikus Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? című könyvében szigorúan tilos az embereknek androidokkal romantikus kapcsolatba keveredniük. A főszereplő akkor bizonytalanodik el emberi identitásában, amikor megszegi a szabályt. Ez a téma messzire visz, és emberi lényegünk legmélyét érinti. Együtt kell válaszokat találnunk.

Sipka Bence