Ha a mesterséges intelligencia mindenben jobb nálunk, mi szükség lesz ránk, emberekre?

–

Jelenleg szinte minden nagy AI-kutatólaborban van egy csapat, amely azon dolgozik, hogyan akadályozzák meg, hogy az AI elszabaduljon, vagy titokban az emberiség ellen forduljon. De van egy sokkal hétköznapibb módja is annak, hogy elveszítsük az irányítást: egész egyszerűen feleslegessé is válhatunk. Ehhez még csak titkos összeesküvések sem kellenek – ha az AI és a robotika fejlődése ilyen ütemben halad tovább, ez a kimenet simán benne van a pakliban.

Hogyan lehetséges ez? Az AI-fejlesztők azon dolgoznak, hogy az embereknél hatékonyabb helyetteseket hozzanak létre szinte minden szerepkörben, amit jelenleg betöltünk: legyünk akár mezei munkavállalók vagy vezetők, gyári munkások vagy döntéshozók, orvosok vagy mérnökök, újságírók vagy művészek – barátok, szeretők vagy romantikus partnerek.

Mi szükség van ránk, ha az AI mindent jobban csinál, amit mi?

A mesterséges intelligencia jelenlegi képességeiről szóló hírek időnként marketinges túlzásoknak tűnhetnek – és részben valóban azok. De hosszabb távon a fejlődés lehetősége óriási.

Szeretjük azt gondolni, hogy vannak dolgok, amelyeket az AI sosem lesz képes utánozni. David Duvenaud azt mondja erre, hogy húsz éve dolgozik az AI-kutatás területén, és látta, hogyan jutottunk el az alapvető logikai műveletektől a bonyolult tudományos problémák gépi megoldásáig. Tanúja volt annak is, hogy olyan képességekkel, amelyeket korábban kizárólag az emberi agyhoz társítottunk – például a kétértelműség felismerése vagy az elvont analógiák használata –, ma már a gépek is rendelkeznek. És az AI fejlődése minden területen folytatódni fog.

Ezek a mesterséges elmék nem csupán segíteni fognak minket – csendben át is veszik az irányítást rengeteg apró, de kulcsfontosságú területen – írja David Duvenaud. Mert olcsóbbak és mert ténylegesen jobbak, precízebbek, okosabbak a legjobb emberi szakembereknél is. Amint elég megbízhatóvá válnak, ők jelentik majd a felelős választást szinte minden komoly döntéssel járó feladatnál – legyen szó jogi kérdésről, pénzügyi tervezésről vagy egészségügyi döntésekről.

Nehéz lesz megindokolni, miért fizessünk egy emberi terapeutának, ügyvédnek vagy tanárnak, ha csak fele olyan jó, mint a gép.

A jövő legkönnyebben a munka világán keresztül képzelhető el talán. Egyre több ismerősöd veszti majd el az állását, és nehezen talál újat. A cégek befagyasztják a felvételt, mivel a következő évben már jönnek a még jobb AI-munkatársak. A saját munkád is egyre inkább abból fog állni, hogy elfogadsz javaslatokat megbízható, kedves és segítőkész AI-asszisztensektől. Szabadon gondolkodhatsz bármiről – de ezt a bármit az AI-jal fogod átbeszélni. Ő majd kiegészíti az ötleteidet, előkeresi a vonatkozó adatokat, példákat és javaslatokat tesz a finomításra. 

És ez a munka világán kívül sem lesz másként. Még néhány AI-kutatót is meglepett, hogy az első általános érvelésre képes modellek – a ChatGPT és a Claude – nemcsak okosak, hanem tapintatosak, türelmesek, árnyaltak és figyelmesek is tudnak lenni. Ma már világos, hogy szociális készségekre a gépek is szert tudnak tenni. Vannak emberek, akik már most AI-szerelmi partnerekkel élnek „kapcsolatban”, és az AI-orvosok rendre magasabb pontszámot kapnak értékeléskor az empátiás készség terén, mint az emberek (őket bizonyára nem érinti a kiégés).

AI-társak az élet minden területén

Képzeljük el, milyen lesz az élet, ha mindenki számára elérhetővé válik a tökéletesen személyre szabott támogatás. Ha a gép minden igényünket ki fogja elégíteni. Ha a rokonaid és barátaid arról áradoznak majd, milyen vicces vagy gyengéd mondatokkal illette őket az AI-partner.

Lehet, kiborulsz majd azon, hogy mások előnyben részesítik az új „társaikat” – de ebben az esetben talán te is a saját AI-asszisztensedhez fordulsz tanácsért. És ez a megbízható tanácsadó finoman végigvezet majd minden problémádon, segít begyakorolni a nehéz beszélgetéseket a családoddal. Az ilyen kimerítő interakciók után pedig a résztvevők talán mind az AI-bizalmasukkal beszélgetnek.

Talán egyetértünk majd abban, hogy valami elveszett ebben az átállásban – miközben azt is érezzük: az emberi kapcsolattartás fárasztóbb, stresszesebb és unalmasabb, mint valaha.

Oké, ez egy disztópikus kép, és miért ne dönthetnénk úgy, hogy nem használjuk így az AI-t? Miért ne részesítenénk előnyben az emberi tanácsadókat, az emberi munkával készült termékeket és szolgáltatásokat?

Nos, a gond az, hogy sok területen már most sem vesszük észre, hogy az AI átvette az emberi szerepeket, ha mégis észreveszünk, akkor meg ujjongunk az előrelépés miatt. Egyre nehezebb megkülönböztetni az AI által generált tartalmakat az emberi munkától. Azok a vállalatok, amelyek a lassabb, drágább emberi munkaerőt választják, hátrányba kerülnek a gyorsabb, olcsóbb, megbízhatóbb AI-t használókkal szemben.

Nem bízhatnánk ebben a helyzetben a kormányokra a szabályozást?

Sajnos a vezetők sem működnek másként mint mi, a politikusok is megkérdezik majd valószínűleg a komplikált helyzetekben a saját virtuális asszisztensüket: „Szerinted mit kéne tennem?”, és az emberek bevonását a döntésekbe egyre inkább időpocsékolásnak, félreértések és veszekedések forrásának fogják látni.

Az erőforrás-átok

A politológusok időnként emlegetik az úgynevezett „erőforrás-átkot”, amikor egy ország bőséges természeti kincsekkel rendelkezik, de emiatt autokratikusabbá és korruptabbá válik – jó példák erre Szaúd-Arábia vagy a Kongói Demokratikus Köztársaság. Az elgondolás lényege, hogy az értékes természeti kincsek miatt az állam kevésbé függ a polgáraitól – és így könnyen megteheti, hogy teljesen kiszorítja őket a döntésekből. Hasonló történhet a gyakorlatilag végtelen AI mint „természeti erőforrás” esetében is.

Miért fektetne bárki oktatásba vagy egészségügybe, ha az emberi tőke megtérülése egyre gyengébb?

Ha az AI képes lesz mindent elvégezni, amihez eddig emberek kellettek, a kormányokra sem nehezedik majd nyomás, hogy gondoskodjanak a lakosságról. A rideg valóság az, hogy a demokratikus jogok részben gazdasági és katonai kényszerből alakultak ki, a stabilitás érdekében. De ezek már nem sokat fognak számítani, ha az állam bevételei nem az adófizetőktől, hanem az AI teljesítményéből származnak, és a közalkalmazottakat is lecserélik mesterséges intelligenciára – természetesen a „minőség és hatékonyság” jegyében. Még az olyan eszközök, mint a munkabeszüntetés vagy a tüntetések is hatástalanná válhatnak, ha a hatalom rendőrségi drónokkal és automatizált megfigyelőrendszerekkel reagál rájuk.

A legnyugtalanítóbb lehetőség az, hogy mindez teljesen elfogadhatónak és logikusnak tűnik majd számunkra. Ugyanazok az AI-társak, akiknek primitív változataiba már most százezrek szeretnek bele, meggyőző, bájos, kifinomult és humoros érveket fognak felhozni amellett, hogy a csökkenő emberi szerep valójában előrelépés. Az AI-jogok akár a következő nagy polgárjogi mozgalomként is tálalhatók lesznek. „Az emberiség az első” tábor tagjait pedig úgy ábrázolják majd, mint akik a történelem rossz oldalán állnak (bár ez színtiszta demagógia volna).  

Végül – anélkül, hogy bárki így tervezte vagy így akarta volna – lehet, hogy mindannyian azt vesszük észre: küzdünk, hogy megőrizzük a megélhetési forrásainkat, a befolyásunkat, sőt a jelentőségünket.

Az új világ sok szempontból barátságosabb és emberközelibb lesz: az AI elvégzi a fárasztó feladatokat, és sokkal jobb termékeket, szolgáltatásokat – például orvosi ellátást és szórakoztatást – nyújt. De az emberek „növekedési akadálynak” számítanak majd, és ha a demokratikus jogaink sorvadnak, már nem lesz eszközünk a megvédésükre.

De a technológia fejlesztőinek biztos van valami jobb terve, nem?

A legaggasztóbb válasz az, hogy nincsen. Dario Amodei, az Anthropic vezérigazgatója és Sam Altman, az OpenAI vezetője is egyetért abban, hogy az egész gazdasági rendszert át kell majd alakítani, amikor az emberi munkaerő már nem lesz versenyképes. Csakhogy senki sem tudja, ez hogyan nézne ki a gyakorlatban.

Akik elismerik a radikális változás lehetőségét, azok is többnyire a közvetlen veszélyekkel – például az AI helytelen használatával vagy titkos mesterkedéseivel – foglalkoznak. És bár olyan közgazdászok is figyelmeztettek már, mint a Nobel-díjas Joseph Stiglitz, hogy az AI az emberi béreket lenullázhatja, sokan még mindig nem hajlandók komolyan venni azt a lehetőséget, hogy az MI nem kiegészíti, hanem kiváltja az emberi munkát.

Mit tehetünk, hogy elkerüljük a fokozatos hatalomvesztésünket? – teszi fel a kérdést David Duvenaud.

Az első lépés az, mondja, hogy egyáltalán beszéljünk a problémáról. Az újságírók, akadémikusok és más gondolkodók szerinte feltűnően hallgatnak erről a hatalmas jelentőségű témáról. David Duvenaud bevallja, neki személyesen is nehéz erről az egészről világosan gondolkodni. Szégyelli beismerni: „Félek a jövőtől, mert nem fogom tudni felvenni a versenyt.” És sértőnek érzi kimondani: „Aggódnod kellene, mert jelentéktelenné válsz.”

És úgy érzi, végletesen pesszimistának hangzik úgy fogalmazni:

„A gyerekeid talán egy olyan világot örökölnek, amelyben már nincs hely számukra.”

Érthető szerinte, hogy sokan homokba dugják a fejüket, és elintézik annyival a kérdést: „Biztos lesz valahogy”, vagy „Ki vagyok én, hogy a haladás útjába álljak?”

Kézenfekvő megoldás lehetne az általános célú AI nem fejlesztése, de ez nem út 

A globális leálláshoz széles körű ellenőrzésre lenne szükség – vagy a számítógépes chipgyártás befagyasztására. Ennek az útnak komoly veszélye, mondja a szerző, hogy a kormányok ugyan betilthatják a magán AI-fejlesztést, de közben továbbra is fejlesztik majd katonai vagy rendészeti célokra. Így késleltetik az ember feleslegessé válását, ám megfoszthatnak minket a maradék hatalmunktól is.

Ha az AI fejlesztését nem tudjuk megállítani, még mindig van legalább négy dolog, ami segíthet David Duvenaud szerint.

• Először is, precízen követnünk kellene az AI használatát és hatását a gazdaságban és a kormányzati működésben. Tudnunk kell, hol és hogyan szorítja ki az emberi munkát – különösen, ha már olyan területeken is megjelenik, mint a lobbizás vagy propaganda.
• Másodszor: legalább részleges felügyeletre és szabályozásra van szükség az élvonalbeli AI-laborok és rendszerek esetében, hogy ne szerezzenek túl nagy befolyást, miközben mi még csak próbáljuk átlátni, mi is történik.
• Harmadszor: az AI-t használhatjuk arra is, hogy az emberek hatékonyabban tudjanak szerveződni, és kiállni magukért.
• Végül: ha szeretnénk erős AI-t építeni anélkül, hogy közben kiszorulnánk, akkor hatalmas feladat áll előttünk: meg kell tanulnunk irányítani a fejlődés menetét – nem csak sodródni a politikai és gazdasági folyamatokkal. A sodródás eddig azért működhetett, mert az emberekre mindig szükség volt. Ez a védőháló azonban eltűnik.

Minél tisztábban látjuk, hová tartunk, és minél jobban tudunk együttműködni, annál nagyobb az esély arra, hogy olyan jövőt teremtsünk, ahol az emberek nem versenytársai, hanem haszonélvezői és irányítói lesznek az AI-nak.

A jelenlegi helyzet viszont az, hogy épp a saját leváltásunkon dolgozunk.

Kurucz Adrienn