Vannak fiús lányok, akik nem transzneműek, hanem egyszerűen komfortosabban érzik magukat, ha „fiús” ruhát hordanak, jobban érdeklik őket a „fiús” játékok vagy sportok, és felnőttként is „férfias” hivatást választanak. Ma ez már természetes, ám a tizennyolcadik század közepén igencsak nagy megrökönyödést keltett egy ilyen lány vagy asszony. Hannah Snell is ilyen fiús kislány volt, visszaemlékezései szerint már gyerekkorában is szívesebben játszott katonásat, mint, mondjuk, főzőcskét. Annyira fiús volt, hogy a játszótársai „ifjú amazonnak” nevezték.ű

Snell 1723-ban született Worcesterben, nagyapja katona volt, míg apja jól menő rőfösboltot vitt a városban. A lányt 1744-ben vette feleségül egy holland tengerész, aki nem volt éppenséggel mintaférj: hűtlenkedett, ráadásul hamar el is herdálta Hannah Snell vagyonát. Amikor eladósodtak, egyszerűen lelépett, magára hagyva várandós feleségét. 

Ki az a James Gray?

Snellt 1875-ben kétszeres tragédia érte: eltűnt a férje, és még csecsemőkorában meghalt a gyereke is. Hannah a testvéréhez, Susannah-hoz költözött, akinek a férjét úgy hívták, James Gray.

A férfiról nem tudunk sokat, Hannah azonban 1745 novemberében elhatározta, hogy megkeresi a férjét, ezért a sógora ruháiban és nevét felhasználva Coventryben csatlakozott Guise tábornok ezredéhez, ahol hamarosan felfigyeltek kiváló katonai képességeire. 

Ám nem maradt sokáig Guise tábornok egységénél, ugyanis az egyik tiszt rá akarta venni, hogy kerítsen neki valami nőt éjszakára. Ezt Snell megtagadta, mire a tiszt bevádolta kötelességszegésért. Snellt 600 korbácsütésre ítélték, ám olyan hősiesen állta a büntetést, hogy csak 500 csapást mértek rá.

A korbácsolás ma már elképesztően kegyetlen büntetésnek tűnik, ám a tizennyolcadik században bevett szokás volt a brit hadseregben. Az ötszáz korbácsütés is valótlan adatnak tetszhet, pedig nem az. A brit hadseregben csak a tizenkilencedik század közepén szüntették be a büntetés e válfajának alkalmazását, ám 1807-ben az egyszerre kiróható korbácsütések száma még 1000 (ezer!) volt, tehát Snell egy közepesnek mondható büntetéssel megúszta az „engedetlenségét”.

Felmerülhet az a kérdés is, hogyhogy nem fedezték fel női mivoltát a korbácsolás közben. Erről ő maga is szól memoárjában: csak a hátát meztelenítették le, így nem tűntek fel a mellei, mert azok kicsik voltak, és ráadásul úgy kötözték meg, hogy a karjával takarni tudta őket. 

A tengerészgyalogos

Hannah Snell nem az a nő volt, aki könnyen elviselt volna egy ilyen igazságtalanságot. Amint felgyógyult, dezertált. De nem hazaszaladt, hanem beállt Lisszabonban tengerészgyalogosnak. Itt tudta meg, hogy férjét gyilkosságért halára ítélték, így már nem volt értelme a keresésének.

Snell, vagyis Gray ekkor Rosier kapitány egységével Mauritiusra, majd Indiába hajózott. Több csatában részt vett, többször meg is sebesült.

1748-ban az indiai Pondicherry ostrománál a jobb keze mutatóujját karddal levágták, egy lövés az ágyékát, több másik golyó pedig a lábát érte. Hogy elkerülje a lelepleződést, saját maga operálta ki a lövedékeket a testéből.

A nyugdíjazásakor végzett orvosi vizsgálat igazolta ennek a történetnek a hitelességét. Három hónap alatt felépült, majd Bombayben szolgált, ám gyógyulása nem volt tökéletes. Miután egységével hazaérkeztek Londonba, világossá vált, hogy nem fogja tudni folytatni a katonai szolgálatot. 

Hannah társainak egyébként feltűnt, hogy Gray nem borotválkozik, ezért elnevezték Molly Gray kisasszonynak. Hogy fenntarthassa álcáját, flörtölni kezdett indiai lányokkal, ám mindig is nőként tekintett magára, akkor is, amikor éppen férfiruhában élt. Saját maga így vallott erről memoárjában, az 1750-ben kiadott The Female Soldierben: „Uraim, James Gray leveti a bőrét, mint a kígyó, és új teremtménnyé válik. Egyszóval, uraim, én ugyanolyan nő vagyok, mint amilyen anyám volt, és az igazi nevem Hannah Snell.”

katona Hannah Snell James Grey tengerészgyalogos nő
Hannah Snell – Forrás: Getty Images / MPI / Stringer

Snell szerint coming outját tengerésztársai előtt egy matrózkocsmában tette meg. Bajtársait, akik között barátai is voltak, először sokkolta Hannah bejelentése, ám azután elképesztő empátiával fordultak társuk irányába. Arra biztatták, hogy hozza ki a lehető legjobbat a helyzetből. Fedje fel a valóságot a hadsereg vezetője, Cumberland hercege előtt, és hőstetteire hivatkozva kérjen nyugdíjat. Ez nem volt veszélytelen, hiszen a nőknek szigorúan tilos volt beállniuk a haditengerészethez. Ráadásul akkoriban úgy vélték, hogyha egy nő férfiruhát ölt, azzal megalázza az egész férfinemet. Azonban Snell bátorságát és haditetteit nemcsak a tengerésztársai bizonyították, hanem a testén fellehető sebhelyek is.  

A tizennyolcadik századi celeb

A régi bajtársak biztatták arra is, hogy minél szélesebb körben ismertesse meg a történetét másokkal, írjon könyvet, így az anyagi előnyök mellett, a népszerűséggel elejét veheti a hivatalos támadásoknak vagy az esetleges büntetésnek, ami legrosszabb esetben akár halál is lehetett volna. 

Hannah Snell, bár olvasni tudott, de írni nem, így tollba mondta az élettörténetét kiadójának, Robert Walkernek, és úgy tűnt, a lehető legjobb emberre bízta az anyagot. A Snell-kutató Ellen M. Ledoux szerint Walker korának marketingzsenije volt. Az első kiadásban csupán 48 oldalnyi Snell-visszaemlékezés található, ám Walker hamarosan cikksorozatot is megjelentetett, amelyben több részletet is megosztottak az olvasókkal a katonaasszony életéről.

Snell memoárjának sikere akkora volt, hogy négy metszetet is készítettek róla, arcképét az utcákon árusították, és ott lógott a szalonok falán, hasonlóan a mai celebek fotóihoz. Végül a memoárt színpadra vitték, és van olyan teória is, hogy Londonban maga Snell is fellépett.

A kutatók a memoár első kiadásának történeteit tartják hitelesnek, ám akárhogy is, a katonaasszony kalandjai minden változatban óriási sikert arattak.

Snell, miután megkapta a nyugdíját, kocsmát nyitott, később férjhez ment, és két fia született. 

Élete utolsó éveiben visszatért az apja foglalkozásához: visszaemlékezők szerint egy kosárral járta az országot, és gombokat, harisnyakötőket árult, ám ha megkérdezték, szívesen beszélt katonai múltjáról. 

1791-ig élt, ám utolsó hónapjai szörnyűek lehettek. Mentális problémák jelentek meg nála, és bolondokházába szállították, ahol fél éven belül meghalt. Hogy mik voltak ezek a mentális problémák, nem tudjuk, ám a korabeli „pszichiátriái” intéztek sokkal inkább hasonlítottak a börtönökhöz, a kezelések pedig konkrétan emberkínzást jelentettek. 

Egyes kutatók szerint az első férjétől szerzett, évtizedekig kezeletlen szifilisz lehetett mentális betegségének az oka. Isida Joriko genderkutató szerint azonban lehetséges, hogy abba a társadalmi nyomásba, illetve kettős mércébe őrült bele, amely abban a korban a crossdresser személyekre nehezedett. 

Forrás: strangeasfolk.substack.comwww.sahr.org.ukiafor.org/journalhannahsnell.comacademia.edubbc.com

Kiemelt kép: Wikipedia / 1.bp.blogspot.com

Miklya Luzsányi Mónika