–

Harmincnyolcból harminchat az kettő. Kettőéves vagyok, a tükör előtt állok a pörgős, fodros szoknyámban, anya megdicsér, apa nem, innentől kezdve egész életemben apám dicséretére vágyom. Szép a kis pörgős ruha, a szélén hímzett, lyukacsos virágminták, a fülemben cseresznye formájú, piros fülbevaló – azóta imádom a szép ruhákat.

Harmincnyolcból harminckettő az hat. Hatéves vagyok, iskolás nagylány, igazi felnőttnek érzem magam, úgy készülök az iskolába, mintha az életem múlna rajta, és akkor még nem tudom, hogy valóban az is múlik. A kék iskolaköpenyemre pillangókat varr anyám. Büszke, csillog a szeme, és izmos a lába, az egyik iskolatársam apukája megdicséri a fülem hallatára. Az összes könyvemet befedem pillangós borítóval, anya ráírja a nevem gyöngybetűkkel, Szentesi Évike, első bé, első bé, első bé, ismételgetem, ahogy ugrabugrálok a Márton Ferenc úton az iskolába.

Harmincnyolcból huszonöt az tizenkettő, ja nem, az tizenhárom. Tizenhárom éves vagyok, és sose voltam jó matekból. Küszködöm a számokkal, de irodalomból és rajzból mindig ötösöket kapok, anyám büszke, mennyire jól rajzolok, „nézd, milyen jó a gyerek” – mondogatja, és csillog a szeme.

Apám megbüntet, ha rossz jegyet hozok matekból, de apám is büszke, tudom én, csak olyan jó volna, ha mondaná, ezért néha hazudok neki, hogy megdicsért a tanár.

Harmincnyolcból huszonegy az tizenhét. Tizenhét éves vagyok, a koliból kirúgtak, és szerelmes vagyok egy táncos fiúba, de halálosan, neki göndör haja van, tud franciául, széles a mosolya, és sokat hazudik, onnantól kezdve ez a típus legalább egy évtizedre meghatározza az életem.

Harmincnyolcból tizennyolc az húsz. Húszéves vagyok, és olyan szigorúan diétázom, hogy napi egy salátát és egy darab almát eszem, de még így is kövérnek érzem magam, bár az nem segít, hogy egy másik, széles mosolyú fickó, akit a szerelmemnek hiszek, malackának hív.

Mindennapi kapaszkodó. Ez lett nekem a jóga

WMN Life – 2023. január 13. – SzAE

Harmincnyolcból tizenöt az huszonhárom, huszonhárom éves vagyok, és még mindig semmit nem tudok a szerelemről, de még azt se sejtem, hogy ez legalább még egy jó évtizedig így lesz. 

Harmincnyolcból tizenhárom az huszonöt. Huszonöt éves vagyok. Majdnem meghalok, annyira fáj a szakítás egy harmadik, széles mosolyú, göndör hajúval, hogy beleszédülök, és még kevesebbet eszem, de ennek örülök, mert nagyon vékony vagyok, és ekkor még nem tudom, hogy nemsokára másban sokkal jobban fogok haldokolni.

Harmincnyolcból tíz az huszonnyolc. Huszonnyolc éves vagyok, és áttétes méhnyakrákos. Ezt összesen két órája tudtam meg a Péterfy-kórházban, ahonnan már haza se engedtek, mert meg akarnak műteni azonnal. És ebben a szent percben még nem tudom, hogy azt nem lehet, hanem előbb kemózni fognak, és azt se tudom, hogy fél év múlva leszek operálható, de az orvosok le akarják beszélni a műtétet vezető dokit, ne vágjon bele, ne vágjon belém – haha, mennyi mindent nem tudok még, főleg a rákról, főleg az életről.

Harmincnyolcból nyolc az harminc. Harmincéves vagyok, és az anyámon kívül mindenki lemondott rólam, egyedül fekszem a kórházban, és szembenézek a halállal, életemben nem voltam még ilyen vékony, de nincs ebben semmi jó. Ha belenézek a tükörbe, látom a csontjaimat, szabályosan átszúrják a papírvékony bőrömet.

Harmincnyolcból hét az harmincegy. Harmincegy éves vagyok, és mindent tudok a halálról.

Harmincnyolcból hat az harminckettő. Harminckét éves vagyok, és mindent tudok arról is, hogyan kell túlélni egy halálos betegséget, arról viszont fogalmam sincs, hogyan kell megtalálni a szerelmet, és megfogalmazom magamnak, hogy a rákból könnyebb meggyógyulni, mint őszintén szerelembe esni valakivel.

Harmincnyolcból öt az harminchárom. Harminchárom vagyok, krisztusi kor, én magam vagyok a messiás, annyit zabálok, mint egy disznó, sok volt az ecet az eleven húsomba, olajjal mossák a lábam, hős vagyok, kövér vagyok, megrészegülök önnön valómtól, olyan emberek társaságában, akik te, is, fiam, Brutus.

„Mi az én leghasznosabb trükköm nőként? Azt teszem, amit egy pasi”

WMN Life – 2023. január 13. – FB

Harmincnyolcból négy az harmincnégy. Harmincnégy éves vagyok, és életemben nem voltam még ennyire kövér, vaskos leplekben járok, hogy eltakarjam magam, teljesen elveszítettem a kontrollt a testem felett, meg kell tanulnom újra, mi lett hova. Minden, sehova.

Harmincnyolcból három az harmincöt. Harmincöt éves vagyok, és totál depressziós, ülök a dugóban, ütöm a kormányt, és azt üvöltöm egy olyan embernek, akit ez nem is érdekel, hogy bárcsak meghaltam volna rákban. Harmincöt éves vagyok, és rettenetesen szégyellem magam.

Harmincnyolcból kettő az harminchat. Harminchat éves vagyok, és az anyám élete egy hajszálon függ a tartós lélegeztetési osztályon, én fel-alá járkálok a lakásban, üvöltök, mint egy sakál, szidom az Istent, a kormányt, az összes embert a világon. Akkor nem tudom, hogy ők nem tehetnek semmiről, akkor még nem tudom, hogy anyám nemsokára meg fog halni, olyan hirtelen, mintha itt se lett volna. Akkor még nem tudom, hogy a temetése napján fogom megtalálni életem szerelmét.

Harmincnyolcból egy az harminchét. Harminchét éves vagyok. A nyíregyházi kórházban fekszem egy sztómával a hasamon, amit mindjárt visszavarrnak. Harminchét éves vagyok, és épp újratervezem az életem, eldöntöm, hogy soha többé nem fogok üvölteni, soha többé nem fogok engedni azoknak, akik meg akarnak semmisíteni,

soha többé nem fogom megengedni, hogy a határvonalaim elmosódjanak aljas, manipulatív játékokban, soha többé nem fogom magam alulértékelni, soha többé nem fogom magam gyűlölni azért, amilyen vagyok.

Harmincnyolc éves vagyok. Van határvonalam, szerelmem, egzisztenciám, és ez a három dolog a legfontosabb az életben az én eddigi értelmezésem szerint. Vannak jó nagy tátongó sebeim, van négy hegem, ebből három ugyanazon a határmezsgyén. Vannak soha meg nem gyógyuló traumáim, amikkel megtanultam együtt élni, van egy életem szerelme, akinél nem találhatnék számomra megfelelőbbet, van sikerem, van kimondatlanságom, vannak kimondott dolgaim, van egy apám, aki húsz év után újra megölelt, van egy olyan apám, aki életében először bocsánatot kért.

  

Harmincnyolc éves vagyok, egy olyan harmincnyolcas, aki életében először boldog és teljes, és elégedett a testsúlyával, és nem csak egy salátát eszik, és nem hisz el már semmit széles mosolyoknak és göndör hajaknak. Harmincnyolc éves vagyok, és a harmincnyolcnál csak egy jobb lesz, a harminckilenc. Úgyhogy előre. 

A kiemelt képet Gregus Máté készítette 2022. december 30-án

Szentesi Éva