„Felesleges azért dolgozni, hogy ruhákat vehessek, amikben dolgozni járok” – Hét nő, aki leszokott a fast fashion holmikról

–

Végül mindenki rosszul jár

A fast fashion lényege, hogy minél rövidebb időn belül – egyetlen szezonon belül akár négyszer-ötször is – és persze minél olcsóbban szállítson újabb és újabb kollekciókat. Így mi, fogyasztók anélkül követhetjük az aktuális trendeket, hogy mélyen a zsebünkbe kellene nyúlnunk.

Amit azonban nyerünk a réven, elveszítjük a vámon, hiszen ez a fajta „forszírozott üzemmód” rendkívüli mértékben rombolja a környezetet – ami pedig közvetve vagy közvetlenül mindannyiunkat érint.

Elképesztő adatok

A fast fashion leggyakrabban használt alapanyaga a poliészter, amelynek előállításához évente közel hetvenmillió hordó olajat dolgoznak fel. Ráadásul a poliészterből készülő holmikból mosás közben mikrorészecskék kerülnek ki, amelyek tovább növelik a folyókban már amúgy is jelen lévő műanyag mennyiségét, jelentősen károsítva a vízi élővilág eleve érzékeny ökológiai egyensúlyát. A szintén népszerű viszkóz természetes anyag ugyan, ám farostból állítják elő, aminek évente százmilliónál is több fa esik áldozatául.

A divatipar a mezőgazdaság után a legnagyobb vízfogyasztó is: bármilyen hihetetlennek tűnik, egyetlen póló gyártásához kétezer-hétszáz liter vízre van szükség. A fentieken túl a fast fashion felelős a világ szén-dioxid-kibocsátásának tíz százalékáért, ugyanis a cégek a gyártás nagy részét ázsiai országokba helyezik ki, ahol az energiaellátás alapja elsősorban még mindig a szén. Másfelől pedig az a sok-sok tonnányi ruha, ami tönkrement – hiszen a tartósság a legkevésbé sem szempont ebben az iparágban –, vagy csak nem talált gazdára, nem feltétlenül kerül a rászorulókhoz. Nagyobb részük valamelyik égetőtelepen végzi, hozzátéve a magáét az üvegházhatáshoz.

Van a kezünkben egy eszköz

A felelősség elsősorban a döntéshozóké, hiszen a vázolt aggályos tendenciát megfelelő törvénykezéssel, környezetkímélő beruházások támogatásával, a környezetszennyezés érdemi büntetésével lehet (lehetne) megállítani, illetve visszafordítani. Ám a magunk szintjén mi, hétköznapi emberek is tehetünk ezért. Van ugyanis a kezünkben egy eszköz: a pénzünk, amit okosabban is elkölthetünk, ily módon mérsékelve a keresletet a fast fashion termékek iránt. Nem könnyű azonban megszabadulni a hosszú évek óta tartó mechanizmusainktól, és egy lassabb, tudatosabb, etikusabb fogyasztásra átállni. Ebben segítenek az alábbi – kipróbált – praktikák az 1 évig nem vásárolok ruhát csoport tagjaitól.

Első lépés: „mariskázz”!

Altordai-Oláh Ritának a mostanság nagyon felkapott, ám valóban hatékony Marie Kondo-féle módszer adta meg a kezdőlökést:

„Hordd össze egy helyre az összes ruhád! Mindet. Ha egyben látod, hogy bármilyen alkalomra gond nélkül felruházhatnál egy nagyobbacska falut, az erősen odaver. Így könnyebb azt mondani az ötvenedik akármire, hogy köszi, de van otthon elég. Nekem ez nagyon praktikus volt.”

„A legfontosabb kérdés, amit fel kell tenni vásárlás előtt: minek?

– mondja Bakosné Szántó Viktória. – Azaz: mennyire van rá szükségem? Ki, sőt EL fogom használni? És ez nem csak ruhákra vonatkozik. Az »egyetlen alkalomra«, a »megtetszett«, a »legyen ilyenem« és a hasonlók nem játszanak. Írd fel egy lapra azt az összeget, amit NEM költesz el ilyesmire. Pár hónap sem kell, és rájössz, mennyit szórtál el eddig teljesen feleslegesen. De ha ennyire nem kell a pénz, mondom a számlaszámot, utalhatsz!” – teszi hozzá viccesen.

„Sajnos sokan azért dobnak ki egy ruhát, mert kifogytak belőle, kihízták, vagy csak egyszerűen elszakadt – folytatja. – Ennyire kiment a divatból a varrás? Vagy én vagyok a csodabogár, aki a lomiban is anyagot keres, nem ruhát? Ilyenből lett a lányomnak sok szép cucca. A kimúlt pulcsikból meg felfejtve és újrakötve most készül a harminckettedik takaró. Valakinek csak jó lesz…”

Ódor Fruzsina Anna hasonló módszerrel előzi meg a felesleges vásárlást.

„Mindig végiggondolom, hogy az adott holmit hányszor és hová venném fel, és tényleg nincs-e már a szekrényben valami más, ami jó lenne helyette. Próbálom vizualizálni azt is, hogy az a bizonyos ruha mennyi szemetet jelent majd, amikor kilyukad, kinyúlik, tönkremegy – »jó lesz rongynak« dolog nem aktuális, mert ilyesmiből annyi van, ami hosszú évekig elég. És nem utolsósorban így néha-néha felveszek olyasmit is, amit már régóta nem hordok.”

„Úgy lett kapszulagardróbom, hogy hegyekben álltak a ruhák”

Fónyad Orsolyának egyéves múlt a kisfia – mióta ő megszületett, Orsolya lényegesen egyszerűbb életet él. Már a szoptatás alatt dolgozott, így ideje sem volt nézelődni, vásárolgatni, és rájött, hogy mindez nem is hiányzik neki:

„Kábé a szárítóról öltözködöm. Egyszerűen kedvem sincs mindennap bemenni abba a szobába, ahol a ruháim vannak, hogy kitaláljak valami új variációt.

Van négy-öt tuti öltözék, a színek és a fazonok teljesen klasszikusak, sok a lezser, oversize darab. Olyan a munkám, hogy ha tárgyalni megyek is, az utcai viselet elfogadott. Nem kell kosztüm vagy komolyabb darab, egy sima fekete ruha is megteszi. Úgy lett kapszulagardróbom, hogy egyébként hegyekben állnak a ruháim – sosem gondoltam volna, hogy nálam ez előfordulhat. Az az igazság, hogy azért volt előtte húsz olyan év, amikor nem keveset vásároltam. Ráadásul a súlyom mindig változott, és ez most is így van, úgyhogy akad 38-as meg 42-es nadrágom is. És amikor épp 38-as vagyok, nem gondolom azt, hogy nem leszek soha már 42-es.”

Orsolya az alábbit javasolja:

„Számold ki, hányszor viselsz egy ruhát. Ha tízezer forintba került, de csak egyszer-kétszer veszed fel, az rosszul hangzik. Nagyon sokszor szégyelltem el magam, amikor ugyanezt végiggondoltam a saját ruhatárammal kapcsolatban. Nekem is van egy jó drága ballonom, de tíz éve hordom – évi húsz alkalommal számolva legalább kétszázszor volt rajtam. Egyébként meg tőlem tegnap is vitt el egy barátnőm ruhákat, illetve a barátnők közötti cserék is teljesen jók.”

Hétköznapi ruhák a hétköznapokra

„Én arra törekszem, hogy megtanuljam, hogyan tudom szépen karbantartani a meglévő ruháimat – mondja Raffo Dóra. – Ami jelenleg van, azt elhordom, amit nem veszek fel, azt majd feltöltöm egy online oldalra, és eladom. Egyre inkább a »hétköznapi egyenruha« irányába tolódom el – már megvannak a bevált kombinációk. Ezeket viselem sűrűbben, illetve, ha valami kiesik, és muszáj pótolni, akkor ilyesmiket keresek. Egyébként nagyon konkrétan meghatározott preferenciáim vannak ruhák terén – szín, márka, anyag és így tovább –, így alapból megnehezítem magamnak a vásárlást.”

„Csak azt veszem meg boltban, ami nincs a turiban”

„Évente körülbelül kétszer összeírom, hogy mi ment tönkre, mit nőttem ki, mire van szükség – meséli Bogi. – Így nagyjából képbe kerülök. Ha vásárolni kell, először a turiban és online nézek körül – amit nem kapok meg így, csak azt veszem meg a boltban. A lista mindig bővülhet, de így kevesebb az impulzusvásárlás – azért persze el lehet csúszni. Lánytestvéreim vannak, szoktunk cserélni, illetve örökölni egymástól. Még gyerekkorunkból hozzuk azt, hogy egy-egy alkalomra nem vásárolunk, és mindig igyekszünk olyat venni, amit ki tudunk használni.”

Minden téren minimalizmus

„A húszas-harmincas éveimben tipikus szingli voltam, à la Szex és New York: egy szekrény a kosztümöknek, egy a cipőknek, és mindig amiatt sírtam, hogy már nem tudom hova tenni a cuccaimat – míg rá nem jöttem, felesleges azért dolgozni, hogy ruhákat vehessek, amikben dolgozni járok – meséli Ildi Wijnans. – Aztán napra pontosan nyolc éve nagyot változtattam az életemen, és azóta hat különböző országban éltem. Az első költözésnél a legeslegfontosabb ruhadarabjaim megtöltöttek két hatalmas bőröndöt. Hat évvel, egy férjjel és két gyerekkel később négyünk holmija fért be ugyanennyibe.

Nagyon fárasztó az állandó költözés, ezért nemcsak a ruhák terén, hanem minden másban is a minimalizmusra törekszünk.

Például van egy készlet talpas és egy készlet talp nélküli poharunk, nincs külön sörös-, fehérboros, pálinkás- és így tovább. Így, hogy mindig rend van körülöttem, és nem kell kerülgetni a sok fölösleges tárgyat, sokkal jobban érzem magam. Persze azt, hogy mindennek van egy pozitív környezetkímélő hozadéka is, inkább csak a saját megnyugtatásomra mondogatom. A rengeteg repülés miatt ugyanis óriási az ökolábnyomunk – de élni kell, és ilyen a munkahelyünk.”

Ildi szeptemberben csatlakozott az 1 évig nem vásárolok ruhát csoporthoz, és ahogy ő fogalmaz, azóta többször „vétkezett”.

„Egy éve született a kisfiam, és bár visszatértem a terhesség előtti testsúlyomhoz, a régi ruháimat nem tudom hordani, mert az egész csontszerkezetem megváltozott: szélesebb a hátam, nagyobb a lábam. Cipőket muszáj volt venni, a ruháim nagy részét viszont elajándékoztam, így most körülbelül harminc ruhadarabom van.”

„A passzív ellenállásnál több kell”

Bár a kezdeményezést remeknek tartja, meggyőződése, hogy a tényleges változásnak „fentről” kellene elindulnia.

„Még ha kétezer helyett kétmillióan (vagy húszmillióan, kétszázmillióan) csatlakoznának is, annyi lenne az eredmény, mint egy kerekítési hiba. Ráadásul megint mi lennénk a »gonosz fehér emberek«, akik miatt a bangladesi gyerekmunkás még a napi kétdolláros állását is elveszíti. Ezért van igaza G. T. svéd fiatalkorúnak: ezt a problémát felülről jövő szabályozással kell megoldani, mert az ember sajnos nem mond le önként a kényelméről.

És nem igaz, hogy ha nem veszem meg a nyolcvanadik pár tűsarkút, akkor a gyártó a következő szezonban kevesebbet állít majd elő, mert az éppen az érdekeivel megy szembe.

Inkább eladja a következő szezonban tíz euró helyett kilencért, hogy biztosan megvegye valaki. Sajnos a passzív ellenállásnál többet kell tenni. 2020-at írunk, a fenébe is, ideje lenne már felnőttként viselkedni.”

Mezei M. Katalin